Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 3. szám - Szigyártó Zoltán: Módszer az árvízi szükségtározók térfogatának és vízkivételének a hidrológiai méretezéséhez
45 Módszer az árvízi szükségtározók térfogatának és vízkivételének a hidrológiai méretezéséhez Szigyártó Zoltán Budapest, Somlói út 30/B Előzmények Az árvédelmi létesítmények (töltések) szükséges magasságának tudományos, statisztikai alapon nyugvó meghatározását az akkori vízügyi főhatóság az Országos Vízügyi Hivatal megbízására a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet az 1970-es évek elején dolgozta ki (VITLJKI 1976/a, b, c). Ennek során figyelembe vették a- zokat a követelményeket, amelyeket 1973-ban a Minisztertanács rögzített (Bencsik 1984), s amelyekhez igazodva az Országos Vízügyi Hivatal 1976-ban az e cél eléréséhez szükséges gyakorlati intézkedéseket is megtette (VITULI 1976/b, Szigyártó-Rátky 2008). Mindezek következménye lett, hogy az árvédelmi töltések előirányzott rekonstrukciója során a mértékadó árvízszintet az 1 %o-os árvízszinttel azonosították, úgy, hogy a töltés koronaszintje e felett általában 1 m, de egyes, kivételes helyeken 1,5 m magasságban legyen. Ezt követően azonban az előirányzott fejlesztési munka csak igen vontatott ütemben haladt. így amikor mintegy 25 év múlva, az 1900-as évek legvégén, a Tiszán levonuló igen magas árhullámok következtében rendkívül veszélyes helyzetek alakultak ki, ezeknek a fejlesztő munkáknak még mindég csak mintegy 60 %-a volt készen. Ezek ismertében minden szakember előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a további, hasonló veszélyek elhárítása érdekében sürgős intézkedésekre van szükség. Ez ügyben a kezdeményezés a gyakorlati szakemberektől indult ki, akik (élükön dr. Nagy Istvántiái, a Kö- zép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság akkori vezetőjével) felhívták a figyelmet arra, hogy az eddig nem tapasztalt magasságot elérő tetőzéseknek az idején a kialakuló vízhozamok nem érték el a korábbi magas árhullámok ezen értékekeit. Aminek legfőbb oka a nagyvízi meder vízszállító-képességének a csökkenése lehet. A Környezet- védelmi Hírközlési és Vízügyi Minisztériumon Vízkárelhárító Főosztályának akkori vezetője dr. Váradi József a kezdeményezést felkarolta. Az 2000. évi rendkívül magas árhullám levonulását követően, 2001-ben igy került sor annak a bizottságnak az összehívására, amely feladatul kapta a kialakult helyzet mérlegelését és a szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatok összeállítása. A bizottság által a Tisza árvízvédelmi rendszerének felülvizsgálatára kidolgozott „műszaki koncepció” a következő év elejére készült el (VITUKI 2002). Ennek végrehajtását a Minisztérium javaslatára a Kormány az 1022/2003. (III. 27.) számú határozatában kötelezővé tette. Az így előirányzott tennivalók a következők szerint voltak csoportosíthatók: — (ahol ez még nem történt meg) az árvédelmi töltéseket az érvényes mértékadó árvízszintek (KHVM 1997) figyelembevételével ki kell építeni;- (ahol ez elkerülhetetlenül szükséges) a töltések közötti hullámtér, a nagyvízi meder lecsökkent vízszállítóképességét meg kell növelni, s végül- a veszélyesen nagy árhullámok víztömegének a Tiszában, az árvédelmi töltések között már le nem vezethető részét a mentett oldalon létesített síkvidéki árvízi tározókban ideiglenesen vissza kell tartani. A felsorolt három feladat műszaki szempontból időrendi sorrendet is kell, hogy jelentsen. Ugyanis amíg a töltések a szükséges méretekkel nem állnak, s a töltések közötti árvízi-meder rendezésével és karbantartásával, annak a biztonsággal számba vehető vízszállító-képessége nem ismert, nehezen lehet megmondani, hogy hova és mekkora árvízi szükségtározóra lesz majd szükség. Ennek ellenére a tényleges munkálatok sajnos nem így alakultak. A töltések előirányzott fejlesztését teljes mértékben nem fejezték be. Az árvízi-meder rendezését és karbantartását az elkerülhetetlenül szükséges mértékben nem végezték el, s ennek jogi feltételét a mai napig nem rendezték. Helyettük pedig (a nyilvánosság előtt érdemben soha nem tisztázott okokból) azonnal az árvízi szükségtározók létesítéséhez fogtak. Az újszerű feladatok megoldásának az előkészítéseként különböző fejlesztő munkák elvégzésére is sor került ÍBMGE 2004/a-d, ÉDUKÖVÍZIG 2004, NEGENTRÓP 2004, SZIE 2005, VATI-VIZITERV 2003/a-b). Ugyanakkor a tervezők e vizsgálatok eredményeit nem tudták megvárni. Nekik a kapott megbízás szerint azonnal tervezni kellett. így a megalapozó kutatásokkal párhuzamosan kellett elkészíteniük az első, a Cigándi-Tiszakarádi tározó kivitelezési ajánlati tervét (VIZITERV2004/a) és a bodrogközi mintaterületek műszaki-hidrológiai megvalósíthatósági tanulmányát (VIZITERV 2004/b). Rá kell mutatni továbbá arra, hogy az előkészítő munkákból valahogy kimaradt néhány, a műszaki probléma megoldásához elengedhetetlen fejlesztés'. Nem foglakoztak - a teljes Tiszára átfogóan - az 1 %-os árvízszintek 1970 óta hely- ről-helyre változó nagyságának a meghatározásával. Pedig nyilvánvaló, hogy ezek jelentős megemelkedése lehetett csupán az egyedüli indoka annak, hogy valahova árvízi szükségtározót építsenek. Nem szorgalmazták azt sem, hogy kidolgozzák a tározók szükséges méretének és az ahhoz építendő töltő-ürítő műtárgyak (a vízkivételek) megfelelő vízszállító-képességének meghatározásához szükséges módszereket. Mindez a szakma szélesebb köre előtt akkor vált részleteiben is ismertté, amikor az akkori Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság megbízására az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht. összegezte az elsőnek elkészülő Cigándi- Tiszakarádi tározó létesítésével kapcsolatos tapasztalatokat {Váradi 2005). E tanulmány szerzője ebben a munkában két melléklet kidolgozásával vett részt. A nyilvánosság előtt akkor ismertettük először az általunk kidolgozott, s előzőleg már szabadalmazásra bejelentett (Szigyártó 2005/a) vízszinttartásos üzemelési módot (Szigyártó 2005/b-c, Váradi 2005). Ezt az üzemelést alapul véve, dr. Rátky István közreműködésével akkor dolgoz-