Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)

2015 / 1. szám - Rakonczai János - Fehér Zsolt: A klímaváltozás szerepe az Alföld talajvízkészleteinek időbeli változásaiban

A klímaváltozás szerepe az Alföld talajvízkészleteinek időbeli változásaiban Rakonczai János, Fehér Zsolt Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, 6701. Szeged, Egyetem u. 2-6. Pf. 653. Kivonat: A tanulmány az Alföld talajvízkészlet-változásainak geoinformatikai alapú értékelését végzi el az 1950-2010-es időszakra. A kutatások elsősorban a nagytájunk klímaváltozással kapcsolatos érzékenységét helyezik középpontban. Ez alapján megállapítja, hogy a klímaváltozás jelenlegi trendjei a Duna-Tisza közi homokhátság mellett a Nyírség talajvízkészleteit is érintik. Ugyanakkor, ha néhány vízhiányos évet időnkét egy-egy vízbő év is követ, a Dél-Tiszántúlon és az Alföld északi peremén nem jelent nagy kockázatot a klímaváltozás a felszín alatti vízkészletre. A kutatás - a vízkészlet-változások részletes elemzése alapján - a sokat vizsgált Duna-Tisza közi talajvízcsökkenés kérdésében is határozottan állást foglal a klimatikus dominancia mellett. Kulcsszavak: talajvíz, geoinformatika, klímaváltozás. 1. Bevezetés A talajvizek elhelyezkedésének, mennyiségének, mi­nőségének számtalan gyakorlati jelentősége van. Ezek közül a legnyilvánvalóbb a növényzet vízellátásának biz­tosítása. A talajvíznek a vezetékes vízellátás elterjedése előtt az alföldi tanyavilág ivóvíz beszerzésében is meg­határozó volt szerepe, mára azonban a vízkészletek el- szennyezése és a külterületi népesség számának visszae­sése miatt inkább csak az állatok ellátásában kap szere­pet (az öntözés mellett). A talajvízre vonatkozó hazai kutatások súlypontjai is számos változáson mentek keresztül az elmúlt évszázad­ban. Az első talajvízszint-észlelések az 1910-es évek ele­jén Ásotthalom és a ma már Szlovákiához tartozó Ógyal- la területén kezdődtek, majd az I. világháború utáni Al­földfásítási programhoz kapcsolódó megfigyelő hálózat­tal folytatódott, s ennek adataiból készítette el Ijjász E. az Alföld első talajvíztérképét (Pálfai 1992a). A részle­tesebb tudományos megismerés érdekében a Duna-Tisza közén kezdődött meg a mérőhálózat kialakítása az 1920- as évek második felében (Rohringer 1933), amiket a Földművelési Minisztérium Vízrajzi Osztálya az 1930-as évek második felétől az egész Alföldre kibővített. így bár a kezdeti vizsgálatok főleg a Duna-Tisza közére vo­natkoztak, de a VITUKI 1952-es megalakításával és az Alföld földtani térképezésével az 1950-es évek elejétől már egész nagytájunkra kiterjedt (Ubell 1959, Rónai 1953). Ennek legfontosabb eredménye, hogy az Alföldön kataszterezett közel 770 ezer kút alapján elkészült a ta­lajvíz felszín alatti mélységét bemutató részletes térkép (Rónai 1961). Az 1950-es évek közepére a részletesen észlelt talaj­víz kutak száma kétezer fölé nőtt, ami már több fajta tu­dományos kutatásnak teremtette meg a lehetőségét. Ta­lán legfontosabb, hogy alaposan megismerhettük a talaj­víz éves természetes menetgörbéjének sajátosságait (Bo- gárdi 1953, Ubell 1954, Rétháti 1965a), majd később an­nak kapcsolatát a csapadékviszonyokkal vagy az emberi hatásokkal (Rétháti 1965b, 1968, 1974, Winter 1970, Bozóky-Szeszich és Winter 1974). A tudományos meg­ismerésnek olyan szakasza volt ez, amikor komoly vita volt arról is, hogy talajvizeink utánpótlódásában a helyi csapadéknak vagy a medence pereme felöl beszivárgó csapadéknak van-e meghatározó szerepe, illetve fontos szempontként merült fel a tartósan kitermelhető talajvíz mennyiségének meghatározása (Kovács és Léczfalvi 1954). Újabb fontos kutatási szempontot a jelenleg sejthető klímaváltozás talajvizekre gyakorolt hatása jelentette. Ennek megítéléséhez igen óvatosan nyúltak a kutatók. Jól mutatja ezt, hogy bár a témáról az 1980-as évek vé­gén jelent meg az első átfogó elemző tanulmány (Major és Neppel 1988), és ebben a terület érintő jelentős csapa­dékhiányról is beszámolnak (1971-1985 között több, mint 1000 mm csapadékhiány alakult ki), mégsem tulaj­donítottak neki akkora jelentőséget, hiszen az egyik szer­ző néhány évvel korábban még a tiszántúli talajvízszint- emelkedéseket elemezte (Major 1983). (Megtévesztő volt, hogy a Tiszántúl egyes részein a csökkenő talajvíz­használat és a növekvő szennyvízszikkasztás számottevő talajvízszint emelkedéseket okozott, amihez még több felé az öntözések hatása is társult.) A Duna-Tisza közi vízhiány problémájának feltárására több szakterület ku­tatóit is bevonták, ennek összegző eredményeiről Pálfai (1992b, 1994a) számolt be. A tanulmányokban jól látha­tó a vizsgált probléma összetettsége, hiszen többször u- gyanazt a kérdést másként ítélik meg a különböző szak­területek képviselői (talán leglátványosabb az erdősítés hatásainak eltérő megítélése). Ez volt az az időszak, ami­korra kimutathatóvá vált a rétegvizekre alapozott ivóvíz­hálózat-fejlesztések egyik fontos környezeti következ­ménye, a nyugalmi vízszintek általános süllyedése (Szé­kely 1977, Rakonczai 1977, Berényi és Erdélyi 1990). így logikusnak tűnt, hogy a Duna-Tisza közi rétegvíz- és talajvízszint-süllyedés között is szorosabb összefüggést keressenek (Major és Neppel 1988, Szilágyi és Vörös­marty 1993). A kutatások alapján látszott, hogy a terüle­ten egy korábban nem tapasztalt kedvezőtlen változás zajlik, melyben a természetes és antropogén hatások ke­verednek, de nagyon nehéz ezek valós súlyát meghatá­rozni. Jelenlegi kutatásaink - bár eredetileg más indítta- tásúak voltak - mennyiségi szemléletű megközelítésünk miatt részben talán segítik az ellentmondások feloldását is, ahogyan azt a 8. fejezetben majd bemutatjuk. 2. Néhány alapvető ismeret a talajvízszint változá­sairól A szakcikkek olvasói nyilvánvalóan jól tájékozottak a talajvízváltozások természetével, a későbbiekben leírtak miatt mégis szükségesnek tartjuk, hogy a legfontosabb ismereteket a szakirodalom eredményei alapján össze­gezzük (Rakonczai 2013a).

Next

/
Oldalképek
Tartalom