Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 3. szám - Dobos Irma - Scheuer Gyula: A Komárom és Esztergom között Szlovákiával közös Duna szakaszon feltárt hévizek hidrogeokémiai összehasonlító vizsgálata
14 géből is feltételezhető, hogy a komámoi kút áramlási pályái mentén evaporitokból történő beoldódási folyamatok mennek végbe. Bárium. Ez az elem is a kísérő nyomelemek sorába tartozik. A báriumot mindkét hévízkútban közel megegyező 98,5-100 pg/1 mennyiségben mutatták ki. A tengervízben a bárium 12,4 pg/1 koncentrációt ér el. Ehhez az értékhez viszonyítva a hévizekben hét-nyolcszoros növekmény állapítható meg, amely utalhat az evaporitokból történő származásra. 4.2. A dunaalmási Csokonai-forrás és a patincei karsztkút hidrogeokémiai összehasonlító vizsgálata 4.2.1. A makroelemek összehasonlító vizsgálata A 2. táblázat alapján a két víz hőmérsékletében és összes oldott sók mennyiségében egyezés tapasztalható, mert a bal parti kút 26 °C-os, míg a Csokonai-forrásnál 24 °C-ot mértünk, továbbá az összes oldott sóknál is 679 mg/1, illetve 683 mg/1 koncentrációt határoztak meg. A kationoknál is megközelítő egyezés állapítható meg. így mindkét vízben domináns a kalcium 81,6, illetve 82,5 mg/l-rel. Hasonló mennyiséget mutattak ki a magnéziumnál, a nátriumnál és a kálium esetében is. Az anionoknál is egyezés tapasztalható a hidrogénkarbonát vezetése mellett, amely 461 mg/1, illetve 457 mg/l-rel alapvető meghatározó a karsztos hévíznek. A szulfátok között sincs jelentős eltérés (45,0-40,3 mg/1). A klorid koncentráció kicsit magasabb Patincénél, mint a Csokonai-forrásnál. Az összehasonlító vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Duna bal és jobb partján tisztán kalcium-hidrogén -karbonátos típusos langyos karsztos hévíz csapolja meg a rendszert. Mivel a megcsapolású területek alatt a karsztos hévíz rendszerben teljesen megegyező vízminőségek alakultak ki, ezért egy olyan karsztos kőzettesthez kapcsolódnak, amelyben ez a típusú hévízösszetétel a fő jellemző. 4.2.2. Összehasonlító nyomelem vizsgálat E vizekben is a vezető nyomelemek megegyeznek az előző fejezetben tárgyalt hévízkutakéval természetesen alacsonyabb mennyiségi értékekkel. Ez a megállapítás a 4. táblázatból leellenőrizhető. A Csokonai-forrás vezető nyomelemeinek összes mennyisége 1560 pg/1, míg a patincei víznél 2187 pg/1, amely 627 pg/1 többletet jelent. A vezető nyomelemek mennyiségi eloszlása e fejezetben tárgyalt szubtermális hévizekben az alábbiak szerint alakul. Stroncium. A Csokonai-forrásban a domináns nyomelem a stroncium 600 pg/l-rel. A patincei hévíz is stro- nciumban a leggazdagabb 800 pg/l-rel. A különbség így csak 200 pg/1, amely nem ítélhető jelentősnek és nem u- tal rendszerbeli nagyobb eltérésekre, mert az utánpótló- dásból eredő nyomelem ingadozással ez megmagyarázható. Fluor. Ez az elem is mindkét vizsgált vízben mennyiségi értékek alapján domináns nyomelemként jelentkezik. A Csokonai-forrásban 600 pg/l-es koncentrációban mutatták ki, míg a patinceiben 540 pg/1 volt. Ezek a mennyiségek jól egyeznek. így megállapítható, hogy ennél az elemnél sem tapasztalható lényegi eltérés. Összefoglalóan megállapítható, hogy a két víz domináns nyomelemei között teljes egyezés van, mert mennyiségük közelítően megegyezik. A kísérő nyomelemek összehasonlító értékelése: Lítium. A Csokonai-forrásban a lítium mennyiségi értéke 65,1 pg/1, míg a patincei vízben lényegesen felszaporodva eléri a 420 pg/1 értéket. így a kettő közötti különbség 365 pg/1. Ez a mennyiségi eltérés több, mint ötszörös. Ez a lítium növekmény a patincei vízben feltételezhetően helyi tényezőkre vezethető vissza. Bőr. A Duna jobb parti forrás bór-tartalmát 107 pg/l- ben állapították meg, amely mennyiség a hazai oldal karsztos hidrodinamikai rendszer langyos forrásaihoz jól illeszkedik (Tata, Fényes-források). A patincei vízben kissé magasabb, mert csak 80 pg/1 többlet mutatkozik. Ez a növekmény is helyi tényezőkre vezethető vissza. Bróm. A Csokonai-forrásnál a bróm 92,6 pg/1, a patincei vízben pedig 100 pg/1. A két adatból megállapítható, hogy a bróm mennyisége megegyezik. Jód. A dunaalmási vízben a jód csak kisebb feldúsu- lásban mutatható ki 13,7 pg/l-rel. A patincei kútban 40 pg/1 mennyiséget közölnek. A kettő közötti különbség lényegében elhanyagolható. Bárium. Mindkét vízben közel azonos bárium meny- nyiséget mutattak ki a vizsgálatok (82,2-100 pg/1). Az a- datokból megállapítható, hogy báriumban is egyezés van a két víz között. A vezetőt kísérő nyomelem összehasonlítása nyomán a két víz között egyezés mutatható ki, kivételt képez a lítium, amely a patincei vízben kissé feldúsul, így összefoglalóan megállapítható, hogy a dunaalmási Csokonai-forrás és a patincei szubtermál víz nemcsak makroelemekben mutat egyezést, hanem vezető nyomelemekben is, de egyes elemek a Duna bal parti víznél kissé felszaporodnak. Ebből levonható az a rendszerbeli következtetés, hogy mindkét víz egy jelentős méretű azonos karsztos kőzettesthez kapcsolódik, amelyen belül a hidrogeokémiai adottságok megközelítően azonosak. 4.3. Az esztergomi és a stúrovoi (párkányi) hévizek hidrogeokémiai összehasonlító vizsgálata E hévízkutak is a Duna völgyében annak jobb és bal partján mélyültek és vizüket a triász karbonátos kőzetekből nyerik. Az összehasonlító vízösszetételek itt is a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) 2010-es és a szlovák irodalom 1975-ben publikált anyagára támaszkodik. A két hévízre vonatkozó összehasonlítást mind a makro-, mind pedig a nyomelemekre vonatkozóan az alábbiakban tárgyaljuk: 4.3.1. A hévízkutak makroelemeinek összehasonlító vizsgálata A két karsztos hévíz hőmérsékletében kb. 6 °C-os különbség mutatkozik. A stúrovoi víz 34,5 °C-os, míg az esztergomi ettől kisebb, mert csak 28 °C-os (helyszíni közlés), pedig az esztergomi nagyobb mélységből kapja vizét (2. fejezet). Az esztergomi kút ásványi sótartalmát 849 mg/l-ben határozták meg. Papp Sz. 1957-ben publikált anyagában egy 1953-ban készült vízösszetételt közölt, és ehhez a víz összes oldott sótartalmát 822 mg/l- ben adja meg. A két adatból az a következtetés vonható le, hogy a két vizsgálat között eltelt 57 év alatt a koncénHIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2015. 95. ÉVF. 3. SZ.
