Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Rakonczai János - Fehér Zsolt: A klímaváltozás szerepe az Alföld talajvízkészleteinek időbeli változásaiban
14 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2015. 95. EVF. 1. SZ. 8. Néhány megjegyzés a Duna-Tisza közi vízhiány okait kutató korábbi értékelésekhez A Duna-Tisza közi talajvízszint-csökkenések okait kutató (bevezetésben érintett) elemzések „érdekességét” az adja, hogy szinte valamennyi pro és kontra érv logikus, tudományosan megállja a helyét, de egy lényeges tény nem került megbízhatóan tisztázásra: mennyi egy- egy tényező igazi mértéke (vagy ha volt ilyen adat, az lett kellően végiggondolva). Saját kutatásaink újszerűségét éppen az adta, hogy a térinformatikára alapozott vizsgálatunkkal meg tudtuk határozni a vízkészletek folyamatos változásait, ami talán néhány tényezőt súlyának megfelelően „helyére tesz”. Miután azonban kutatásaink központjában a klímaváltozás eddigi és várható jövőbeli hatásainak feltárása volt, részleteiben nem kívánunk foglalkozni a talajvízváltozásokat kiváltó tényezők viszonylagos arányaival. Erre azért sem vállalkozhatunk, mert a rendelkezésre álló adatok részletessége ezt korlátozza. Természetesen több tényező esetében bizonyos kritikai észrevételekre vállalkozunk. A 7. ábra jól mutatja azt az általános tapasztalatot, hogy a talajvízkészletek változásait alapvetően a csapadék (és párolgás) sokéves alakulása határozza meg (ezért is mutattuk be a 2. fejezetben a talajvízjárás sajátosságait). Látható, hogy egy-egy szárazabb vagy nedvesebb év akár 2 km’-nyi készletváltozást is tud okozni a Duna—Tisza közi hátságon. Major (1994) a talajvízszint süllyedés okait kutatva meg is állapítja, hogy 1971 és 1985 közötti szárazabb időszakban mintegy ezer mm-nyi csapadékkal hullott kevesebb a sokévi átlagnál. Ez azt jelenti, hogy a teljes (mintegy 10 ezer km2-es) Duna-Tisza közén ez öt év alatt 10 kmJ (az általunk vizsgált szűkített területre vonatkoztatva ez kb. 8,3 km3). Természetesen, ha ez a mennyiség csapadékként lehullik, akkor annak számottevő része elpárolgott volna, vagy a növényzet hasznosította volna és csak egy része növelte volna a talajvízkészletet. Ezzel szemben a talajvízszint csökkenéséért felelőssé tett egyik „fő bűnös”, a rétegvíz-kitermelés szerepe a tájon az 1960—2000 közötti 40 év alatt összesen legfeljebb 2 km3(l). Ennek időbeni eloszlása a közzétett vízkitermelési adatok (Pálfai 1994b) alapján évtizedenként 0,2- 0,45-0,7 és ~0,6 km3. De ha ezen értékek helyett a Völ- gyesi (2006) által meghatározott teljes évi felszín alatti vízkivételekkel (összes talaj- és rétegvíz-kitermelés) számolunk, akkor az 1990. évre 0,18, 2000-re pedig 0,16 km’-es értéket kapunk, azaz ez is csupán mintegy tizede az éves csapadék-változékonyságból adódó értékeknek (bár ez tíz évre számolva 2-3-szorosa az iméntinek). így joggal vetődik fel a kérdés: mi okozza akkor azt, hogy az 1970-es évek második felében a rétegvizekben és a talajvizekben jól láthatóan azonos süllyedési folyamatok mutatkoznak (lásd Major és Neppel 1988 3. ábra)? Azt gondoljuk, erre van hidrogeológiai magyarázat. A Duna-Tisza köze jelentős részén pozitív hidrodinamikai gradiens tapasztalható, így - területileg ugyan differenciáltan - a- kár 300-400 mélységig is egy felülről érkező beszivárgás érvényesül a tájon (Erdélyi 1975). Nem véletlen tehát, hogy a hidrológia kutatások évi 20-40 mm körüli beszivárgással számoltak, és ez alapján kb. 6000 km2-en 440- 660 ezer m’/nap szivárgást becsültek a talajvizekből a rétegvizekbe. Ugyanekkor a rétegvíz-kitermelés értéke az 1970-es 1980-as években ennek csak fele-harmada volt (Liebe 1994). Mindezek alapján valószínűbbnek látszik, hogy a talajvízcsökkenés oka nem „lentről”, hanem „fentről” származik: a jelentősen kevesebb csapadék miatt csökkent a talajvízkészlet, és ebből pedig kevesebb szivároghatott a mélybe. Úgy gondoljuk, hogy a fenti adatok alapján a Duna- Tisza közi talajvízcsökkenésben a rétegvíz-kitermelés szerepe jóval kisebb, mint az 1990-es évek kutatásai jelezték. Számos tényező figyelembe vételével ezt 25%-ra (Pálfai 1992b) és 70%-ra (Szilágyi-Vörösmarty 1993) is becsülték. Ez utóbbi érték jól mutatja, hogy a sokra hivatott modellszámításokat azért célszerű lenne mindig egyszerű számolásokkal is ellenőrizni. Ugyanis ha az 1960 és 1990 közötti harminc év teljes vízkitermelését (-1,35 km3) csak a Duna-Tisza köze magasabb (8300 km2-nyi) területére osztjuk el, akkor ez egyenletesen elosztva kb. 16 cm-t jelent. Ez az érték pedig 30-40 % körüli porozi- tásnál is csak alig több mint 40-50 cm-es regionális talajvízszint süllyedést jelentett volna a tapasztalt 2-3 méteres helyett. (Egy ilyen mértékű hiba nem igazán erősíti a modellezés megbízhatóságába vetett bizalmat.) A Duna-Tisza közi talajvízcsökkenés értékelése során maximum 2 %-ra értékelték a CEl-kutatás szerepét (Pálfai 1994b). A területen élőkkel folytatott interjúink során az Illancs déli részén beszámoltak róla, hogy az 1970-es években a szeizmikus kutatásokhoz kapcsolódó robbantásokat követően 1-2 nap alatt az ásott kutakból eltűnt a víz (legalább 2-3 méteres csökkenés volt), ami a későbbiekben sem ,jött vissza”. Ennek kapcsán felmerülhet, hogy a területen végzett egykori talajvíz-térképezések a nagy mélység miatt talán nem az igazi talajvízszintet mérték fel, hanem egy lokálisan előforduló „lebegő talajvizet”. Ha ez beigazolódna, akkor a térséget érintő valós vízkészlet-csökkenés is kisebb lenne. Ennek mértékére csak igen óvatos becslést tehetünk. A konkrét példában említett terület kiterjedése legfeljebb néhány tíz km2, így nem gondoljuk, hogy hatása 0,1-0,2 km3-nél nagyobb lenne, de az itt különösen ritka észlelőkút-hálózat miatt ezt is bizonytalan becsülni. 9. Néhány összegző megállapítás Az Alföld talajvízkészleteinek 60 évre kiterjedő részletes mennyiségi elemzése feltárta, hogy annak változásait - a talajvízjárás sajátosságainak megfelelően - alapvetően a csapadékviszonyok szabják meg. A klimatikus hatások még az Alföldön is igen differenciáltak, és a geomorfológiai, hidrogeológiai sajátosságok miatt következményeik is igen kü- . lönbözőek lehetnek. Ezek azonban csak pontos mennyiségi értékelések alapján tárhatók fel. A klímaváltozás hatására leginkább a Duna-Tisza közi hátság és a Nyírség területe érzékeny. A két tájegység közötti különbséget a geomorfológia (különösen a Duna-Tisza közi hátság lineáris kiterjedése) és a csapadékeloszlás okozza. A Duna-Tisza közén kialakult tartós vízhiány hátterében egy másfél évtizedes száraz időszak áll. Jelenleg úgy tűnik, hogy a klímaváltozás csak a két homokvidékünkön okozhat tartós talajvízkészletcsökkenést. Ha a klímaváltozás jellege megmarad (azaz az aszályos éveket néhány évente nedvesebb is követi), akkor talán csak a Duna-Tisza közi homokhátság magasabb felén veszélyeztettek a talajvízkészletek. Az antropogén hatások ugyan jelentősek lehetnek: bár e- zek inkább csak lokálisan érvényesülnek, de néhány helyen
