Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Rakonczai János - Fehér Zsolt: A klímaváltozás szerepe az Alföld talajvízkészleteinek időbeli változásaiban
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2015. 95. EVF. 1 SZ 6.2. Nyírség A nyírségi talajvízváltozásokra lényegesen kevesebb figyelem irányult, mint a Duna-Tisza közire. Ennek több oka is volt (amire a későbbiekben térünk ki). Foglalkoztak ugyan a tájon a talajvízváltozásokkal, de inkább annak antropogén befolyásoltságával. A közműves vízellátás gyors elterjedése és a szennyvíz-csatornázás kiépítésének lemaradása sok hazai településünkön a talajvízszintek emelkedését okozta, hiszen a szennyvizek döntő része elszivárogtatásra került. Ez a hatás főként kisvárosi jellegű településeken, illetve a nagyobb városok hagyományos beépítésű területein jelentkezett (Major 1983, Marton 2009). A vidéken később végzett részletesebb területi elemzés pedig táji szinten is differenciát csapadékelosztást és talajvízállás-viselkedést értékelte (Demeter et al 2013). A talajvíz kutak menetgörbéi számottevően különböznek a Duna-Tisza közén tapasztaltaktól. Egyrészt a vízszintek közelebb voltak/vannak a felszínhez, másrészt az egy-egy kútban tapasztalt süllyedés mértéke is kisebb, jellemzően 3 méter alatt van. Ennek okát leginkább a némileg nagyobb csapadékban kereshetjük. A kisebb süly- lyedés miatt egy-egy csapadékosabb év több felé képes visszaállítani a több év alatt kialakult csökkenést a korábbi vízszintekre, vagy legalább olyan szintre mérsékli a változást, ami például a fás vegetáció számára tolerálható (12. ábra). 12. ábra. Jellegzetes talajvíz-változási görbe a Nyírségben (Nyírgyulaj, 1620. számú kút) Az utóbbi években referencia-időszakként az 1971— 2000. időszakot szokták figyelembe venni. A részletesebb területi elemzésekkel azonban kimutatható, hogy ebben az időszakban van egy néhány éves szakasz (kb. 1979 és 1983 között), amikor (a nem túl jelentős távolság ellenére) számottevő csapadékkülönbség volt a Nyírség és a Duna-Tisza köze között. Ez alatt az öt év alatt mintegy 400-600 mm-rel több csapadék esett a Nyírségben, mint a homokhátságon (a sokéves átlagokban nincs ekkora különbség), és ez a csapadéktöbblet a talajvízkészletekben is jelentős eltérést okozott. A Nyírségben így az 1980-as évek közepéig egy átlagosnál kissé magasabb vízszint alakult ki, azaz volt miből csökkeni a vízszintnek. Összességében tehát a rövidebb csapadékhiányos időszak, valamint a csapadék már említett gyorsabb visszapótlódása kevésbé élezte ki vízhiány problémáját, pedig a 7. ábrán láthatjuk, hogy az 1980-as évek közepéhez viszonyítva itt is mintegy 5 kmJ-nyi talajvízkészlet hiányzik. Fontos különbség a két tájegység között, hogy a Nyírség esetében gyakorlatilag nincs kapcsolat a talajvíz-csökkenés és magasság között. Ugyancsak különbség a két terület között, hogy a Nyírségben az 1950-es évek első felében a maihoz hasonló fajlagos vízkészletek már előfordultak. A vízkészletek változását magassági szintenként vizsgálva (13. ábra) megfigyelhető, hogy az 1970-es évek második felében és az 1980-as évek első felében a Nyírség területén a nagyobb csapadék miatt jelentős talajvízkészlet tárolódás történt, és ez a készletnövekedés valamennyi magassági szinten ugyanolyan mértékben történt meg. A belvizes évek hatásai a nyírségi talajvízkészletek növekedésében is jól láthatók. Az 1980-as évek közepétől az 1990-es évek közepéig szinte folyamatosan elmaradt a csapadék mennyisége a sokévi átlagtól. A hosszú szárazabb időszak hatására a nyírségi talajvízszintek hasonló módon csökkenésnek indultak, mint a Duna-Tisza közén. A magassági szintenkénti változás során feltűnő, hogy a 120-150 méter közötti tartomány változásai szinte azonosak (ez egybe cseng a trendvizsgálat eredményével), és különbözik a Duna-Tisza közén tapasztalt változásoktól abban, hogy itt a legalacsonyabb zóna is valamivel nagyobb változásokat mutat. Miután a bemutatott talajvízváltozások a Nyírség területén viszonylag egységes képet mutattak, nem meglepő, hogy a külső változásokkal kapcsolatos érzékenysége is egységes, de jóval nagyobb, mint a Duna-Tisza közén (14. ábra). A változások a táj jellegének megfelelően nagyon mozaikosak, csupán olyan tendencia figyelhető meg, hogy az alacsonyabb részek irányába a változékonyság csökken. 6.3. Dél-Tiszántúl A Dél-Tiszántúl jelentős részét a Maros hordalékkúpjának északi (hazánk területére eső) része foglalja el. Ez nagyon szoros kapcsolatot jelent a felszín alatti vizek e- setében a hordalékkúp központi területeivel, így folyamatosan lehetőség van a külső területek felöli utánpótlásra. Mindez azt is jelenti, hogy a talajvizek változásában a regionális hosszú távú csapadéktrendek érvényesülnek a területen - a hordalékkúp szegélye irányába haladva egyre inkább eltompulva. Ezt mutatjuk be néhány jellemző diagramon (15. ábra). A határhoz közeli területen a vízbő/belvizes időszakok határozott csúccsal jelentkeznek (15.a ábra). A 35 km-rel északabbra levő kútban a kisebb csúcsok már alig látszanak (15.b ábra). További 22 km-rel északabbra már 1-2 méterrel mélyebb talajvízszintnél viszonylag kicsi a vízszintingadozás, és a nagy belvizek is jóval kisebb emelkedést okoznak (15.c ábra). Valamennyi kútnál megfigyelhető az 1990-es é- vek közepéig tartó száraz időszak hatása, annak hossza azonban lényeges különbséget mutat. A legnagyobb (4 méter körüli) változás a tápterület irányában (a déli területeken) volt, de itt volt a legrövidebb a csökkenési időszak. A hordalékkúp szegélye felé viszont a csökkenés i- dőszaka majdnem dupla hosszúságú volt, viszont e csökkenés mértéke ennyi idő alatt is alig másfél méteres. Mindez azt is mutatja, hogy a területen a tartós csapadékhiányra a déli területek érzékenyebbek. A szegélyterületek felé való kisebb érzékenység hátterében szintén szerepet játszhat a felszín alatti lassú vízmozgás. Jól láthatóak ugyanakkor a tájon az antropogén hatások követ-
