Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 1. szám - Vágás István: Könyvismertetés: Farkas József: Építmények alapozásának világtörténete az őskortól a középkorig. Romanika Kiadó, Budapest, 2013.
59 Könyvismertetés___________________________________________________ Farkas József: Építmények alapozásának világtörténete az őskortól a középkorig Romanika Kiadó, Budapest, 2013. 16,5 x 24 cm form., 294 oldal, 324 színes kép, 114 irodalmi hivatkozás. * A Szerző a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Geotechnikai Tanszéken tanársegéd, adjunktus, docens. 1994-től egyetemi tanár, 1990- től 21 éven át tanszékvezető. A műszaki tudomány (akadémiai) doktora. Számos szakmai kitüntetés tulajdonosa. Tevékenységében mindig fontos szerepet játszott az alapozás tudománya, a mélyépítés és a történelem iránti vonzalma. Évtizedeken át igyekezett összegyűjteni a különböző népek, korok építményeinek alapozási megoldásait. E műve hazánkban és külföldön hiánypótló az alapozás történetét bemutató munkákat illetően. Ez a könyv az építész- és építőmérnökök számára a szakterületük egyik fontos részének múltját átfogóan ismertető alapmű. A történelem, az utazás, az építészeti szépségek i- ránt fogékony olvasó is olyan müvet kap a kezébe, amelyből közérthető és olvasmányos formában tájékozódhat az emberi kultúra szempontjából is kulcsfontosságú témáról. A könyv világviszonylatban is egyedülálló módon foglalkozik az alapozások történetével az őskortól a középkor végéig, Európától Ázsián át Dél-Amerikáig. Példákon mutatja be az építőmesterek alapozási megoldásait, az estleges tévedések következményeit. A Római Birodalom alapozási szokásai részeként tárgyalja az akkori pannonjai építkezéseket. Magyarország esetében a könyv a honfoglalástól a 15. század végéig kíséri figyelemmel az alapozások fejlődését, legrészletesebben foglalkozva a budai vár építményeivel. * A könyv lényeges megállapításai: Az építmény állékonysága, tartóssága rendeltetésszerű használhatósága jórészt attól függ, hogy sikerül-e az épület és a talaj közti kapcsolatot megfelelően kialakítani. Az alap az átvett terhek hatására az altalajban feszültségeket és alak- változásokat ébreszt. Szélsőséges esetben az alap alatti talajban - a túlterhelés miatt - törés is bekövetkezhet. Minden korban fontos probléma volt a megfelelő alap kiválasztása, és fantasztikus teljesítmény, kimagasló építő- mesteri munka az építmények megépítése. Arra ritkán gondol a szemlélő, hogy e hatalmas építmények mekkora önsúllyal rendelkeznek, s hogy ezt a súlyt az alapokkal úgy kell átadni az altalajra, hogy az ne törjön és ne nyomódjon össze. A legutóbbi időkig - de a 20. század első harmadáig majdnem minden esetben - a tapasztalatok, az empíria alapján, intuíciós úton, kísérletezés alapján választották ki, tervezték és kivitelezték a megfelelő alapozást. A cél minden időben az volt, hogy az alapot lehetőleg levigyék a teherbíró altalajra. Azt, hogy melyik talaj teherbíró, és melyik nem, a legtöbb esetben tisztán gyakorlati, építőmesteri tapasztalatok és a puszta szemlélet alapján döntötték el. A mérnöki tervezés csak a 18. század vége felé kezdte nagyobb mértékben alkalmazni a tudományos, a mechanika elméletein alapuló módszereket, de betelt még egy évszázadba, amíg ezek a gondolatok az alapozás tervezésében is alkalmazást nyertek. A „geotechnika” (talajmechanika és a- lapozások) tudományának alapjait K. Terzaghi amerikai (kezdetben bécsi), hazánkban pedig Jáky József műegyetemi professzor vetette meg. Az utóbbi évtizedekben tért hódítottak a nagy terhelésű, süllyedésekre érzékeny építmények, fokozódtak a gazdaságossági követelmények, így elengedhetetlenné vált az altalaj előzetes feltárása, fizikai jellemzőinek meghatározása, az alapozások méretezése. Az alapozás tudománya és a mélyépítés iránti szeretet, továbbá a történelem vonzereje játszotta a főszerepet - a Szerző szerint - e könyv megírásában. Egyetemi oktatóként hiányát érezte egy, az alapozások történetét feldolgozó munkának. Külföldi példák sem igen akadtak. Aki a múltat nem ismeri, a jövőt nehezebben alakíthatja. Az alapozások múltjának ismerete általános célt tölt be: a mélyépítéssel, geotechnikával foglalkozók hivatástudatának mélyítését. * A könyv szakmai mondanivalóját három fő fejezetben adja közre: az őskor, ókor és középkor fejezeteiben. A két u- tóbbi fejezet természetesen a leginkább részletes. Az őskor fejezete — a meglévő viszonylag kevés emlék a- lapján — még csak rövidebb összefoglalást adhat. Az ókor fejezete Mezopotámia, Egyiptom, Kína, Görögország és a Földközi-tengeri civilizációk, a Római Birodalom, India, Japán és Amerika építményeinek alapozási emlékeit mutatja be A középkor fejezete Bizánc, Nyugat-Európa, India, Kambodzsa, Közép- és Dél-Amerika alapozási emlékeivel foglalkozik. A fejezeteken belül azonban igen részletes leírásokat és példákat láthatunk: az ókori Mezopotámia alfejezete i.e. 3000 és i.e. 330 között 7 korszakkal is külön foglalkozik, mint ahogy Egyiptom 6, Görögország és a Földközi-tenger övezete 5, a Római Birodalom pedig 11 korszak-leírás szerint részletezve értékelhető. A középkort illetően a Nyugat-Európa alfejezet alapján Velence, Itália, Franciaország, Németország, Anglia, Lengyelország és Magyarország építményi alapozásait tanulmányozhatjuk. Magyarország esetében az általános jellemzés után várakról, székesegyházakról, templomokról, a vizi-vár- kastélyról és a budai várról szól részletesebben a könyv leírása. A budai vár leírása megemlékezik a földtani viszonyokról, a talajvíz-viszonyokról, az alapozási körülményekről, a várfalak és épületek alapozásáról, majd szó esik Pest városának egyes építményeiről. * „Az okos ember - ezt az írásokból is tudhatjuk - sziklára építi házát: „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja". De, lehet-e okos annak a tájnak embere, ahol nincs szikla, hegy sincsen, csak mély laposokon lehet építkezni, s vizet-szelet álló építőanyag sem található? A történelem az élet tanítómestere". A Szerző által is vezérfonalként szolgáló jelmondat talán még inkább igaz a műszaki történelemre, mint az emberi-társadalmi történelemre. A műszaki történelem tanulságait hasznosíthatjuk, a- kár új tudományágakat is fejleszthetünk a történelmi tapasztalatokból, s az esetleges hibák újra elkövetésének valószínűsége lényegesen csökkenhet akár a tapasztalatok, akár a tudomány elméleti továbbfejlődése által. Örömmel üdvözölhetjük tehát a mostani, gazdagon illusztrált könyv megjelenését, és ajánlhatjuk a vizekkel is foglalkozó szakmai- és munkatársaink figyelmébe. Dr. rágás István
