Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 3. szám - Őszi Hajnalka - Sturdík Ernő: Az ivóvíz-fertőtlenítés módjainak alkalmazása
68 Az ivóvíz fertőtlenítés módjainak alkalmazása Őszi Hajnalka1 - Sturdík Ernő2 'Nyugatszlovákiai Vízmű , Nyitra, Kémiai -technológiai és laboratóriumi tevékenységi Központ, Kracanská 1234, 929 01. Dunaszerdahely, Szlovákia. 2Szlovák Műszaki Egyetem, Kémiai és Élelmiszer-technológiai Kar , Biokémia, Táplálkozás és Egészségvédelem Tanszék,, Radlinského 9, 812 37. Pozsony, Szlovákia. Az ivóvíz jelenleg nem elérhető több mint 1 milliárd ember számára a Földön. Az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása mindenki részére az egyik fő célja az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok szervezétnek.A vízügyi társaságok célja kiváló ivóvíiz szolgáltatása, amely előír számos kezelést a víznél, közülük nagyon fontos a fertőtlenítés. A viz fertőtlenítése az a folyamat, amely eltávolítja a baktériumokat nyers vagy kezelt vízből még mielőtt eljut a fogyasztókhoz. A fertőtlenítés az utolsó lépésfolyamat a víz kezelésénél. Világviszonylatban a vízmüvek gyakorlatban többféle módszer alapján fertőtleníthet. Vannak tisztán fizikai módszerek (fertőtlenítés hővel, ultraibolya sugárzással, és ultrahanggal, bakteriális szűrők használata/, kémiai folyamatok (a klór és vegyületeinek használata, különösen a hipoklorit, klóramin, klórdioxid, ózon és egyéb oxidálószerek használata, némely fémek oligodinamikus hatása, igy például a réz és az ezüst, és a fiziko-kémiai folyamatok (anódos oxidáció, elektrolízis). Az egyes módszerek eredményei azt mutatják, hogy nem egyforma gyakorisággal alkalmazhatók, néhányak alkalmasak kisebb vízforrások, míg más metódusok nagyüzemi termelésnél. Ivóvizet a nyers víz módosításával kapunk.A nyers ivóvíz a felszín alatti vagy a felszíni vízkészletekből nyerhető. Egy es forrásokból, különösen talajvízből kezelés nélkül is kaphatók ivóvizek. A vízszolgáltató tartály alkalmazásával összegyűjtik a felszíni vizet, amely magába foglalja a mintavételi víztornyot, a több különböző mélységben lévő vízsaktákat is. Az ivóvíz optimális hőmérséklete fogyasztásra a legideálisabb, ha kevesebb mint 12°C. A nyers víz elfolyik a kezelési telepekre, ott a következőképp kezelhetik (mechanikai e- lőkezelés, vegyi derítés, szűrés homokszűrőkön, vas- és mangánionok eltávolítása, nitrit és nitrát részleges eltávolítása, majd fertőtlenítés). Azután elvezetik tározókba, majd az elosztó rendszerken szállítják a fogyasztók számára. A mennyiségi és minőségi viz elsősorban maga a vízkészlet milyenségétől függ. Ezért a megfelelő vízforrások kiválasztásánál az ivóvízellátásnál összpontosítani kell azokra a vízkészletekre, amelyek már a természetes állapotú fizikai, kémiai, mikrobiológiai és biológiai ösz- szetétele és tulajdonságai a leghozzávetőlegesebbek az i- vóvíz követelményeihez, és nem igényelnek bonyolult technológiai eljárásokat. A vízforrás egészségügyi -higiéniai értékelésénél tekintetbe kell venni a felhasználható vízhozamot, azután a lehetőségeket a víz minőségének védelmére, a vízkészletek potenciális szennyeződésének veszélyét és egyéb helyi viszonyokat, valamint a laboratóriumi elemzést, és az ivóvíz biztosítását a szolgáltató rendszerben. A víz higiéniai bizotnsága magába foglalja azokat a folyamatokat, amelyeket a mikrobiális vízszennyezés ártalmatlanítására használnak, különösen a kémiai, toxikológiai és rádiológiai szempontból. A gyakorlatban a vízművek a vizet a fogyasztóhoz való eljuttatása előtt fertőtlenítik. A fertőtlenítésre gyakran használják a következő folyamatokat: a klór és vegyületeinek oxidációs folyamatai, az ózon hatását, mint oxidálószerként, az ultraibolya-sugárzás alkalmazását, a membrán-technológiát, az oligo-dinamikát. A különböző víztípusok fertőtlenítésére leginkább konkrét megfelelő eljárásokat használnak, miknél mindnek megvan a maga előnye és hátránya.Az egyes fertőtlenítési módszerek kiválasztása sok tényezőtől függ, nem ritka megoldás a kölcsönös kombinációja több módszernek a víz leghatékonyabb fertőtlenítésére és a leggazdaságosabb metódusra. Az ivóvízkezelés legfontosabb lépése a fertőtlenítés. A fertőtlenítés célja a mikroorganizmusok egyedszámának az aktuális ivóvíz-szabványban megadott határérték alá való csökkentése. Ivóvízkezelés során a fertőtlenítést általában valamilyen fertőtlenítő szerrel, oxidáció alkalmazásával hajtják végre (kivételt jelent pl. az UV fénynyel történő fertőtlenítés alkalmazása, melynek során a mikroorganizmusokat nem kémiai, hanem fizikai úton hatástalanítják). A fertőtlenítőszerekkel szemben támasztott igények sokrétűek, kis mennyiségben, nagyon hatékonyan legyen képes a mikroorganizmusok elpusztítására. A hatása hosszú távon érvényesüljön (amíg a víz eljut a fogyasztó csapjáig). Lehetőleg ne képződjön olyan melléktermék, amely kellemetlen módon befolyásolja a víz minőségét. Ne lépjen kémiai reakcióba a mikroorganizmusokon kívül semmilyen más anyaggal. Az ivóvízkezelés során leggyakrabban használt fertőtlenítőszer a klór. A klór (valójában a vízben kialakuló hi- poklóros-sav) az emberi tevékenység következtében a felszíni, vagy felszín alatti befogadókba jutott szerves szennyező anyagok, valamint a természetes eredetű szerves anyagok egyes csoportjaival reakcióba léphet daganatos megbetegedést is okozó THM (trihalometán) ve- gyületek képződését eredményezve. Mivel a THM ve- gyületek rákkeltő hatásúak (karcinogén vegyületek), ezért a szabvány rögzíti az ivóvízben megengedhető maximális koncentrációjukat. A jelenleg érvényes szabályozás szerint a megengedett THM szint: 100 pg/1. A vízbe fertőtlenítési céllal adagolt klór egyéb szerves anyagokkal, például az ipari szennyvizekkel kibocsátott fenolokkal, fenol származékokkal is reagál, és - a néhány ug/1 koncentrációban már kellemetlen szagot okozó - klór-fenolok képződnek. A klórt, mint fertőtlenítőszert tehát nagy körültekintéssel kell alkalmazni és általában csak i- pari, jól ellenőrzött feltételek mellett lehet biztonságosan kivitelezni az ivóvíz klórozását.Az (l.kép) az NaCIO fertőtlenítőszer gyártását szemlélteti a ProMinent nevű cégtől. A technológia a membrán cellában a sóoldat elektrolízisén alapul. A klórdioxid megközelítően 30 %-kal gyengébb oxidálószer a vízkezelésre jellemző körülmények között, mint a klór. Ennek megfelelően fertőtlenítő hatása is gyengébb. A klór-dioxidot tehát általában nagy
