Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 1. szám - Megemlékezés: Dr. Öllős Géza 1928-2014
Dr. Öllős Géza (Apácaszakállas, 1928. február 2. - Budapest, 2014. január 7.) I Dr. Öllős Géza oki. mérnök, egyetemi doktor (1961), a műszaki tud. kandidátusa (1961), doktora (1978), a BME professor e- meritus-a. A kis csallóközi faluból elindulva a pápai református gimnáziumban tanult, majd 1947 szeptemberében végleg átköltözött Magyarországra, s beiratkozott a budapesti műegyetemre. Mindenféle anyagi háttér és támogatás nélkül, szorgalmasan tanulva 1951-ben szerzett mérnöki diplomát, s Németh Endre professzor mellett dolgozva megbízást kapott az I. Vízépítési Tanszék hidraulikai laboratóriumának vezetésére. Akkor még nem létezett a VITUKI-labor, így számos megkeresést kapott a tanszék pl. a vákuumkút-hidraulika építési kérdéseinek tisztázásával kapcsolatban, a csatornaépítések talajvízszint-süllyesztési megoldásaival összefüggésben. De e- redinényes kutatásokat folytattak a vízellátási megoldásoknak a karsztrendszerek hidraulikai viselkedésére gyakorolt hatása tekintetében is. Az MTA kutatómérnökeként 1954-1963 között főbb kutatási szakterülete: felszín alatti vizek hidraulikája, műtárgyak alatti szivárgás, kút- hídraulika, vákuumkút-hidraulika, karszt-hidraulika, víz- és szennyvíztisztítás-technológia. Amikor 1963-ban megbízást kapott a műegyetem Vízellátás-Csatornázási Tanszékének megszervezésére és vezetésére, egy új szakterület megalapozása és az oktatás módszertanának kialakítása volt a fő feladata. A vízellátás-csatornázás ugyanis az 1950-es években még nem rendelkezett igazi tudományos alapokkal. Az oktatásban elsősorban a mütárgyi, a hidraulikai és a tervezési szemlélet uralkodott. Az oktatást, szintjének alakítását főleg a hazai tervező intézetek és a külföldi szakiroda- lom befolyásolta. A hazai kutatások, üzemeltetési tapasztalatok szerepe még nem volt meghatározó. Öllős Gézának lehetősége nyílt arra, hogy nemzetközi tanulmányutak (egy év Európa, fél év USA) keretében feltárja a a szakterület elméleti-gyakorlati alapjait. Szakirodalmi jártassága, kapcsolatépítő képessége megkönnyítették számára az egyébként igen nehéz, úttörő feladatot. Az általa kialakított hazai oktatás egyik fő erőssége, jellegzetes vonása az volt, hogy benne az elméleti alapokból kiindulva, a vízellátási (vízszerzési, víztisztítási), valamint a csatornázási-, és szennyvíztisztítási feladatok és folyamatok tervezése arányos hangsúllyal szerepelt. Mindezeket az 1960-as évek végétől kiegészítette a laboratóriumi gyakorlatok bevezetésével, hiszen egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a mérnököknek szükségük van a vízminősítés fizikai, kémiai, biológiai és bakteriológiai módjainak, eljárásainak ismeretére is. A vízellátás-csatornázás műegyetemi előadásait közel két évtizeden keresztül szinte kizárólagosan ő tartotta, ezzel egy egész mérnökgenerációnak adta át tudását. E- gyetemi jegyzetei a graduális és posztgraduális oktatás megalapozását és fejlesztését szolgálták. Szakkönyveivel (1983-2013 között 15 alapvető mű, amelyekből a legutolsó megjelenés előtt áll) imponáló életművet hagyott maga után. Ezek közül az utóbbi 15 évben megjelent 9 kötettel a viziközmű szakterület legégetőbb műszaki problémáit vette sorra, s kínált megoldást a gyakorló mérnököknek. E kötetek a szakterület ismereteinek elméleti és gyakorlati továbbfejlesztését segítették elő, és egyben az oktatási intézményekben folyó munkát is támogatták. Ezeken túlmenően 22 további egyetemi jegyzetet is írt. Hazai és külföldi tanulmányainak száma meghaladta a 250-et (ebből 30 külföldön jelent meg). Munkastílusát a szorgalom, a megbízhatóság és bizonyos mértékben az állandóság is jellemezte. Talán megdönthetetlen lesz a teljesítménye, hogy a bajai vízgazdálkodási főiskolán 1966-tól, 46 éven át évről-évre ő volt a záróvizsgák bizottsági elnöke! Szakmai tevékenységét széles körben fejtette ki. A Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodás-tudományi Bizottságának 1963 óta volt tagja, hosszú ideig a vízellátás-csatornázási szakbizottság elnökeként tevékenykedett. Mintegy 250 előadást tartott hazai és külföldi fórumokon. Huszonöt előadása külföldön hangzott el, amelyekkel a vízellátás-csatornázás tudományos ismereteinek terjesztését segítette elő. A Magyar Hidrológiai Társaságban előbb titkári teendőket látott el, majd 1959 és 1986 között a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője volt, 1987 óta haláláig a szerkesztőbizottság elnöki tisztét töltötte be. Munkásságát a MHT számos kitüntetésével ismerte el, amelyek közül a legmagasabbat, a tiszteleti tag kitüntetést 1994-ben ítélték oda neki. Mindezek mellett szakmai elismerései között szerepel a Magyar Higiénikusok Társasága tiszteletbeli tagsága, az Amerikai Vízmű Szövetség (AWWA RF) szemináriumi munkabizottságának tagsága, az Eötvös Lóránd-díj (1992), Szent-Györgyi Albert-díj (1994), Gábor Dénes- díj (1996), a Ma Víz Reitter Ferenc-díja (2003), valamint a Vásárhelyi Pál-díj (2013) z utóbbit a hazai víz- és szennyvíztisztítási technológiák kidolgozása, a vízellátás, a csatornázás megalapozása területén kifejtett magas szintű szakmai alkotó munkájáért, a hazai szakember u- tánpótlás nevelésében nyújtott eredményes oktatói, nevelői tevékenységéért nyerte el. Sz. L
