Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 1. szám - Megemlékezés: Dr. Dunka Sándor 1926-2013 - Részlet Dr. Dunka Sándor: Életem és munkám a diktatúra alatt c. kéziratából
11 Dr. Dunka Sándor (Debrecen, 1926. augusztus 7. - Székesfehérvár, 2013. november 27.) Állam- és jogtudományi doktor (1949). 1949-től 1960-ig mint építésvezető az állami építőiparban dolgozott Debrecenben, Kazincbarcikán és Tiszapalkonyán. 1961-től 1989- ig, - nyugdíjazásáig - a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság terv- és beruházási osztályvezetője volt, ezalatt részt vett a Tiszántúl vízgazdálkodásának fejlesztési munkáiban, a terület ár- és belvízvédekezéseiben, a tiszadobi Vásárhelyi-emlékmű megvalósításában. Több mint 100 cikke és tanulmánya jelent meg a tudomány- és technikatörténethez kapcsolódva, s e témakörökben számos konferenciát és tudományos ülést szervezett. A Széchenyi emlékév tudományos és társadalmi rendezvényeinek előkészítése terén végzett tevékenységéért 1991-ben Széchenyi-érem kitüntetésben részesült. Számos müve jelent meg a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény Vízügyi Történeti Füzetek sorozatában: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (1996), A Közép-Tiszántúl vízi története (2003, társzerzőkkel), A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (2008, társzerzővel). A tudományos ismeretterjesztést szolgálta a társszerzőkkel írott A verítékes honfoglalás - a Tisza-szabályozás története (1996) c. könyve. Tagja volt a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügytörténeti Bizottságának, s ugyancsak elnökségi tagja volt az MHT Hajdú-Bihar megyei Szervezetének. Tevékenységét a MHT 1993-ban a Pro Aqua éremmel ismerte el. Egy időben a MTESZ Hajdú- Bihar megyei Szervezete Műszaki és Természettudományi Emlékbizottságának elnökeként is tevékenykedett. F.L. Részlet dr. Dunka Sándor: Életein és munkám a diktatúra alatt c. kéziratából A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságon, Debrecenben 1960 őszén a Vegyipari Minisztérium gazdasági vezetője, - aki engem még korábbi munkahelyeimről ismert, - felhívatott magához, hogy vállaljam el a TVK főkönyvelői állását. Én ekkor már ajánlatot kaptam Debrecenből a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságtól (TIVIZIG) Terv- és beruházási osztály vezetésére. Mivel én már haza szerettem volna jönni Debrecenbe, a TVK főkönyvelői állására vonatkozó ajánlatot visszautasítottam. A TIVIZIG-hez azonban nem sikerült engem közvetlenül áthelyezni, mert az Építésügyi Minisztériumnak volt egy olyan rendelete, amely szerint műszakiak a minisztérium hatásköréből csak Építésügyi Minisztériumhoz tartozó vállalathoz távozhattak el. Ezt a rendeletet kihasználva a 24/3 sz. ÁEV-nél volt igazgatóm, - J. Béla - elintézte, hogy a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalathoz helyezzenek át. A HÁÉV-nél 1960. december 1-vel organizátorrá neveztek ki. Nemcsak én, de a vállalat vezetése sem tudta, mi egy organizátor feladata, ill. tudtuk, de hogy lehetett organizálni ott, ahol hol az anyaghiány, hol pedig a szükséges szakmunkáshiány, stb. akadályozta az organizációt? Tehát nem volt feladatom, erre bementem az igazgatóhoz, hogy vagy megfelelő munkát biztosít számomra, vagy egyezzen bele a TI- VIZIG-hez történő áthelyezésembe. Beleegyezett. 1961. augusztus 1-én lettem a TIVIZIG Terv- és beruházási osztályának vezetője, mely később a munkaüggyel bővült, s őszintén írom le, hogy 1986. december 31-én történt nyugdíjazásomig — tehát egy negyed századon át - boldogan dolgoztam az Igazgatóságon. Önállóan dolgoztam, mert igazgatóim megbíztak bennem, ismerték precíz munkámat, emiatt még könnyelműségemet is elnézték, mert tudták, hogy feladatomat lelkiismeretesen és pontosan ellátom. Ez alatt a 25 év alatt részt vettem működési területünkön minden ár- és belvízvédekezésben, aszálykár elhárításban. Maradandó és hasznos árvízvédelmi, belvízrendezési és vízhasznosítási müvek megvalósításának részese voltam, Munkatársaimmal őszinte, igaz barátságot kötöttem. Tudomány- és technikatörténeti munkásságom során elsősorban a vízgazdálkodás történetével, a működési területünkön levő folyók szabályozásával, csatornák építésével, főképpen gróf Széchenyi Istvánnak és Vásárhelyi Pálnak a Tisza-völgy rendezésében végzett munkájával foglalkoztam. Elégedett voltam jövedelmemmel is, a- lapfízetésem 3.000 forint volt, mely minden évben emelkedett. Munkámat kitüntetések sorozatával ismerték el. Hálás vagyok a sorsnak, hogy életemből negyed századot a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozójaként élhettem meg. Az Igazgatóság vezetője 1961-ben Papp Ferenc főmérnök, vízügyi igazgató volt. (Környezetvédelmi doktorátusát 1974-ben a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen nyerte.) Mielőtt igazgató lett, a TIVIZIG Keleti főcsatorna Szakaszmérnökség vezetője volt, ekkor rendezte a főcsatorna depóniáját, s megvalósította mellette a környezet szépségét emelő nyárfasort. Dr. Papp Ferenc életét a vízgazdálkodással kapcsolatban álló környezetvédelem fejlesztésének szentelte. A TIVIZIG-nél első munkám az 1962. évi terv elkészítése volt, amit az OVH elfogadott. Következő feladatom a rendelkezésre álló munkaerő és a gépek kapacitásának megállapítása volt. Abban az időben igen kevés gépünk volt, ezért a megmozgatott földtömeg is kevés volt. 1965-ben a Szovjetunió összeveszett Kínával, s a Kínának szánt szkré- perek (földnyesők) egy részét mi kaptuk meg. Ekkor földmunka kapacitásunk is megemelkedett, s megkezdtük a Tisza bal parti töltések erősítését Rakamaz és Tiszafüred között, - felújítási és fenntartási előirányzatból, - amiből csak töltéskarbantartást lehetett volna végezni. A töltéserősítés azonban beruházási kategória, nekünk viszont beruházási előirányzatunk nem volt, tehát az általunk végzett munka fekete beruházás-nak minősült, amit abban az időben börtönnel büntettek! Viszont, ha mi ezt a kockázatot nem vállaljuk, akkor fölöslegesen használunk fel előirányzatot o- lyan célra, aminek semmi értelme sincs, ami nem maradandó, ráadásul munkagépeink is kihasználatlanul maradnak, rozsdásodnak, s tönkre mennek. Az általunk elkövetett szabálytalanságnak aztán az lett az eredménye, hogy a Tisza bal parti töltésen Rakamaz és Tiszafüred között, - még rendkívüli árvízveszély esetén - azóta sem volt töltésszakadás, s a védekezési költségek is jóval alacsonyabbak voltak, mint más töltésszakaszokon! Az előirányzatok takarékos és ésszerű felhasználása érdekében a belvízrendezésen is követtünk el szabálytalanságot. Az egy m3-es kanalas kotró egy kotróállából felújítás e- setén csak fél m3 földet emelhetett ki, mi kiemeltük az egy m’-t, ez azonban már túlkotrás-nak számított, ami szintén fekete beruházás volt. Viszont a „túlkotrott” csatorna nem került többe, és 10 év helyett csak 20 év múlva iszapolódott fel, s addig nem kellett kotorni! Ésszerűtlennek és pénzpazarlásnak tartottuk, ha később
