Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 1. szám - Zsupos Zoltán: Dr. Dóka Klára (1944-2012)

4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 1. SZ. Dr. Dóka Klára (Léva, 1944. február 25. - Budapest, 2012. november 15.) Levéltáros, történész, a Magyar Országos Levéltár ny. főlevéltárosa, a történelemtudomány doktora Az ELTE Bölcsészkarának magyar-történelem szakán végzett 1968-ban, majd hat éven keresztül Budapest Fővá­ros Levéltárában (BFL) dolgozott, közben 1969-ben dokto­ri, 1974-ben kandidátusi címet szerzett. Harminc évesen egy új levéltár létrehozását vállalta, s a Vízügyi Dokumen­tációs és Továbbképző Iroda (VIZDOK) keretében 1974­ben megalakuló Országos Vízügyi Levéltár vezetőjeként a szétszóródásnak kitett irat-és dokumentációs anyagot né­hány év alatt levéltárrá szervezte. Tíz évet töltött a Vízügyi Levéltárban, s ez idő alatt számos publikációt jelentetett meg a vízügyi szolgálat szervezetének, valamint az egyes hazai folyók szabályozásának történetéről. 1984-ben az Új Magyar Központi Levéltár (Magyar Országos Levéltár) lett pályafutásának következő állomása, ott dolgozott osztályve­zető-helyettesként. 1992-ben munkahelye a Magyar Orszá­gos Levéltár része lett, így 2007. február 28-án bekövetke­zett nyugdíjazásáig az Országos Levéltárban dolgozott főle­véltárosként. Tudományos tevékenysége imponálóan széleskörű volt. A Vízügyi Levéltárban főleg hivataltörténeti témák érdekel­ték, de ezen kívül sok helytörténeti dolgozatot írt, amelyek főleg levéltári és múzeumi évkönyvekben jelentek meg. Kedvenc területe a Körösök vidéke volt, amelyről két köny­ve is született. Az általa írt kisebb-nagyobb írások, tanulmá­nyok, segédletek, kötetek száma meghaladja a 400 tételt. E­redményes munkásságát 1992-ben Pauler Gyula-díjjal, 2004-ben Széchényi Ferenc-díjjal, 2006-ban Ember Győ­ző-díjjal ismerték el. Dóka Klára vízügytörténeti munkássága során alapvető könyvekkel segítette a jövő szakembereit, ezért az alábbiak­ban ezekre hívjuk fel a figyelmet: Vízrajzi értekezés. Huszár Mátyás leírása a Körös-vidék­ről. Gyula, Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság, 1985. A vízi munkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1772-1918). Bp., MÜSZI soksz., 1987. A Körös-Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. szá­zadban. (Egy táj átalakulása). Gyula. 1997. A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919­1985. Budapest, Pro Aqua Alapítvány, 2001. Dr. Dóka Klára vízügyi témájú tudományos munkássága Forrás Szulovszky János: Kutatói életmüvek 1. Dóka Klára tudományos munkássága 1970-2004. MTA VEAB Kézmű­vesipar-történeti Munkabizottsága, Bpest-Veszprém, 2004 Könyvek, kiadványok Az Országos Vízügyi Levéltár iratainak alapleltára. Bp., Vízü­gyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet. 1978. 276 p. Az Országos Vízügyi Levéltár iratainak fond-jegyzéke. Bp., Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Int., 1981. 28 p. Vízrajzi értekezés. Huszár Mátyás leírása a Körösvidékről. Gyula, Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság, 1985. 84 p. (beve­zetés, jegyzetek) A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1772-1918). Bp., MÜSZI soksz. .1987. 384 p. A Körös-Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. század­ban. (Egy táj átalakulása) Gyula. Békés Megyei Levéltár, 1997. 382 p. (Közlemények Békés Megye és környéke tör­ténetéből 7.) A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919-1985. Bu­dapest, Pro Aqua Alapítvány, 2001. 194 p. Cikkek, tanulmányok Az első pesti vízvezeték építése. Építés- és építészettudomány, 7. köt. 3-4. sz. (1975) 453-479. p. Az Országos Vízügyi Szaklevéltár előkészítő munkáiról. Vízü­gyi Híradó, 1975. 1-4. sz. 40 p. A pesti vízvezeték tervei (1857-1868). Technikatörténeti Szem­le, VIII. 1975-1976. 19-39. p. A Rába-szabályozás kérdése 1786-ban. Soproni Szemle, 1976. 1. sz. 55-60. p. A Bodrog szabályozása. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XVI. Miskolc, 1977. 105-131. p. Anicki gát építése. Vasi Szemle, 1977. 1. sz. 129-137. p. A Szegedi Királyi Biztosság (1879-1884). In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976-1977. 1. sz. Szeged, 1977. 365 ­386. p. Az Országos Vízügyi Levéltár munkájáról. Levéltári Szemle, 1977. 2. sz. 273-278. p. A vízügyi szakigazgatás kezdetei (1772-1788). Levéltári Köz­lemények, 1977-1978. 81-100. p A Rába felmérése a XIX. század első felében. In: Arrabona 19­20. Győr, Xantus János Múzeum, 1977-1978. 345-379. p. Az Országos Vízügyi Hivatal szervezete és iratainak forrásérté­ke. Levéltári Szemle, 1978. 3. sz. 525-532. p. Vízügyi térképkatalógus készítése. Geodézia és Kartográfia, 1978. l.sz. 48-49. p. Adalékok a vízügyi szakigazgatás történetéhez (1788-1848) Levéltári Szemle, 1978. 3. sz. 259-267. p. A Sárvíz és Sió szabályozása. In: A Dunántúl településtörténete III. Székesfehérvár, 1978. (A Magyar Tudományos Akadé­mia Pécsi és Veszprémi Akadémiai Bizottságának értesítő­je). 84-87. p. Régi öntözések Vas megyében. Vasi Szemle, 1979. 2. sz. 254­266. Szeged árvíz utáni újjáépítésének szervezete. Hidrológiai Köz­löny, 1979. 6. sz. 266-269. p. A Rába szabályozása (1762-1895). Technikatörténeti Szemle, IX. 1979. 85-101. p. A Körösvidék helytörténeti forrásai az Országos Vízügyi Le­véltárban. Levéltári Szemle, 1979. 3. sz. 415-424. p. Folyószabályozás Tolna megyében a 19. században. In: Tanul­mányok Tolna megye történetéből IX. Szekszárd, Tolna Megyei Levéltár, 1979. 229-245. p. Mikoviny Sámuel elképzelése a Tisza - Duna - Sió - Balaton ­Dráva hajózható csatornáról. Hidrológiai Tájékoztató, 1980. április 6-7. p. A vízmester-képzés 100 éves története. Hidrológiai Tájékoz­tató, 1980. október 4-6. p. A magyarországi vízmester-képzés múltjából. Vízügyi Közle­mények, 1980. 1. sz. 97-108. p. A Tisza-szabályozás szervezete (1946-1879). Levéltári Szemle, 1980. 3. sz. 325-331. p. Adalékok a Rábaszabályozó Társulat történetéhez I-II. Soproni Szemle, 1980. 1. sz. 17-28. p., 2. sz. 117-128. p. A Dunánál. Az Országos Vízügyi Levéltár kiállítása a Váci Fi­óklevéltárban. Levéltári Szemle, 1980. 1-2. sz. 279-282. p. Adalékok az energiaellátás történetéhez. A vízerő kérdése 1919-ben. Technikatörténeti Szemle, XII. 1980-81. 11-21. p. A kultúrmérnöki hivatalok 1879-1948. Levéltári Közlemények, 1980-1981. 1-2. sz. 233-256. p. Vedres István, a vízimémök. Hidrológiai Tájékoztató, 1981. áp­rilis 3-5. p. A váci Duna-kiállítás Hidrológiai Tájékoztató, 1981. április 51­53. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom