Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 2. szám - Alföldi László: Kis elmélkedés a Vízgazdálkodásról
A^Ö^^^MC^jhrajlked^ 7 csapolt réteg között lévő vastag „vízrekesztő" réteg elvileg elkülöníti egymástól, valójában azonban a fekü és a fedő írányból érkező nyomáscsökkenés mobilizálhatja az összes jelentős tárolt vizet, és azt a tapadóvíz hiányában mozgásra kényszerítheti. A XIX, század utolsó évtizedeiben „ijesztő mértékben" növekedett az artézi kutak száma. 1904-ben Versec város polgármestere kezdeményezte a vízjogi vonatkozású törvények módosítását (Szontagh T. 1926), mert a város artézi kútjainak „felszálló képessége" az utolsó nyolc évben egy teljes méterrel csökkent. Az artézi kutak száma az ezredfordulón elérte a 70 ezret. Eddig a VITUKI által kezelt és vezetett kútkataszter nyilvántartása szerint körülbelül 60 ezerre tehető az olyan adatok száma, melyek, ha nem is teljes, de érdemleges információkat tartalmaznak. Ezek a kutak nagyrészt Negyedkori, kisebb részben Felsőpannon vízadókat csapoltak, és kizárólag „édesvizet" szolgáltattak/nak. A harántolt negyedkori képződmények döntő hányada folyami és tavi eredetű szalagos kifejlődések következtében az egymás fölött lerakódó, jó vízadó képességű képződmények nem alkotnak egységes regionális rendszert, és különösen nem egységes „vízáramlási rendszert". A középhegységek völgytorkolataiban fellelhető, és a hegylábaknak támaszkodó rétegek elvileg jó beszivárgási lehetőséget biztosítanak, ugyanakkor a vízadók természetes megcsapolásáról legfeljebb feltételezéseink vannak (párolgás, kékhomok). A különböző szerzők és intézmények által publikált térképek egyértelműen azt mutatják, hogy a negyedkori erózió-bázisuk a déli-délkeleti medencék valamint a mai Kisalföldnek nevezett térség volt. Altalánosnak tekinthető a gyakorlat, amikor a holocén és a kvarter üledékképződést nem választják külön. Egyre inkább bizonyos az, hogy a Duna legalábbis a negyedkor vége felé a váci áttörésen keresztül haladva a délkelet-alföldi mélymedencéket töltötte. Hajlamosak vagyunk egyetlen fő meder délkelet felé való haladásával számolni, ezért nehézségeink vannak a mai déli irányultságú mederállapot kialakulásával kapcsolatosan. Feltehető, hogy a váci áttörés után a Duna-meder szétseprüsödött, több ágon haladt tovább, ezért nem kizárt, hogy volt olyan fejlődési időszak, amikor egészen a holocén kezdetéig még működött egy délkeleti irányultságú mederág is. Ebből következően fennáll annak a lehetősége, hogy a Duna-meder mai hordalékmezeje közvetlenül kapcsolódik a negyedkor végi mederhordalékhoz, legalábbis hidrológiailag (Neppel-Somogyi 1994). Az országos kútkataszter elsősorban ivóvíztermelő kutakat, többségében 300 méternél nem mélyebb, legfeljebb ritkán 500 métert megközelítő fúrásokat tart nyilván. Ez a mélységhatár nem illeszthető földtörténeti időszakokhoz, hanem a Medence sajátos „földi hőáram" viszonyaiból következő 30-35 C°-os vízhőmérséklet határt jelöli. Ennél mélyebb fúrásokról elsősorban az úgynevezett hévíz kataszter számol be, és külön nyilvántartást vezetnek a szénhidrogén kutató fúrások hévíz vonatkozásairól (a VITUKJ-ban) (legalábbis eddig). A korszakhatárt az Alsó Pannon vastag pelites üledékek jelentik, melyek egyúttal a túlnyomásos rétegek felső határát is képviselik. Az Alsó Pannon pelites üledékek több száz méter vastagságban vízrekesztő képződménynek tekinthetők CiHit és montmorillonit). Magában az Alsó Pannon összletben helyenként szerény vízadó rétegek is előfordulnak. Ezek az Alsó Pannon üledékek az Alföld döntő hányadán a medencefejlődés első szakaszát , a harmadidőszakot fedik le. A Kréta-végi hegységképződés középhegységi domborzatú intenzív karsztosodást képviselt, amely az Alp-kárpáti hegységképződés első eseményeként az észak-nyugati kéreglemez határ mentén erőteljesen feldarabolódva különböző szintekben a mélybe süllyedt. Ezt követően a tenger előretörési beltengerekre, öblökre tagolta a térséget. Az így kialakult instabil térség oszcillációja ismételten transzgresszióval és regresszióval formálta a térséget. A harmadkor történetét folyamatos tektonikai mozgások jellemezték, amikor is az alaphegységi képződmények mozgása a fiatalabb üledék lerakódásokat is tagolta, ezért a szingenetikus tengervizet tartalmazó tározók nem alkotnak egységes vízadó rendszert, és a mélységtől függő mértékben legfeljebb tárolt (utánpótlódás nélküli) túlnyomásos hévizeket tartalmaznak. A harmadkori víztartókról kevés a közvetlen információnk, elsősorban a kőolajkutató mélyfúrásokból származnak bizonytalan adatok. A Nagykáta 1. számú szerkezetkutató fúrás 3.202 méteres talpmélység mellett érte el a triász dolomitot. A fúrás először az Alföld földtörténetének harmad- és negyedkori képződményeit harántolta. Először 497 méter vastag negyedkori üledéket harántolt, majd 860 méter vastag felső pannon üledéksor alatt 200 méter vastag alsó pannon üledékeket harántolva érte el a harmadidőszak határát, melyen áthaladva jutott el az alaphegységig. A szénhidrogén kutatófúrások gyakorlata szerint minden folyadék- és/vagy gáz tárolására alkalmas képződményt, porózus réteget megvizsgáltak, legalábbis túlnyomásos rétegek esetén. A 748 méterben vizsgált réteg 0,81 gramm/liter sótartalmat mutatott, és a fokozatos mélységnek megfelelően 1,15 gramm/liter 1,65 gramm/liter 1,51 gramm/liter sótartalmat mértek a Felső Pannon vízadókban, majd 1500 méterben az alsó pannon vízadók 41,0 gramm/liter sótartalmat (NaCl) mutattak. A sótartalom alakulása a nyílt tengeri nagy sótartalomtól a Felső Pannon fokozatos kiédesedésére mutató ütemben változott. A Nagykáta 1. számú szénhidrogén kutató fúrástól 3,5 kilométer távolságban mélyített B42. nyilvántartási számú hévízkút, ahol a rétegnyitást az elektromos fúrólyuk szelvényezés ellenállás mérései alapján határoztak meg. A 650 méter mélységig édesvízre utaló értékek 710 métertől felfelé már növekvő sótartalmat jeleztek 1305 méterben pedig az alsó pannon felső vízadóiból 24,05 gramm/liter majd 1552 méterben 35,6 gramm/liter sótartalmat detektáltak. A sótartalom felfelé való csökkenése lényegileg együtt haladt a kőolaj-kutató fúrásban mért adatokkal. Nem kétséges, hogy a mért adatok azt az elképzelést igazolják, hogy az alsó pannon nyílttengeri üledékképződést fokozatos illetve teljes kiédesedés követte. Mottó Magyarország ásványi nyersanyagokban közismerten szegény ország. Van azonban egy folyékony halmazállapotú nyersanyag, a felszín alatti víz. Ifjabb koromban még azt tanultam, hogy az Alföld felszín alatti víztengert rejteget. Ez a fogalmazás bizonyos értelemben még mindig kísért bennünket, mert a kifogyhatatlan tenger képzetét kelti. Kétségtelen, alig van hely az Alföldünkön, ahol 300, maximum 500 méteres mélységen belül ne lehetne kútfúrással ivóvizet teremteni. Ma már a százezres darabszámot is megközelíti a kútfúrások száma, és az ország ivóvízellátásának több mint 95 %-át ezekből a kutakból biztosítjuk.