Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról
ALFÖLDI L.: Beszéljünk a Tiszáról 29 nek jelentős hányadát, folyóink vízgyűjtőterületének több mint 90 %-át. A szabályozással kapcsolatos összehangolatlan önkényes lépések érdekes módon az önkényuralom szakszerű szervezeti intézkedése ellenére sem csökkentek, ezek később a monarchia megalakulását követően kezdtek hatékonnyá válni, néhány kiemelkedő képességű hazai szakember irányítása mellett, és kezdték meg kiegészíteni a szakmai beavatkozások szervezeti és törvényességi hátterét, melyek a XX. század ismert történelmi megrázkódtatása során is vezérelvként követhetők voltak A kialakult helyzetet felerősítette a Tisza árvízvédelmi hiányosságainak következményeit, és olyan kényszerhelyzetet teremtett, amely a „Vásárhelyi-féle terv” felülvizsgálatát követelte meg. Ennek megfelelően a 20-as évek második felében elkezdődött a felülvizsgálat, amely egyrészről a Tisza lépcsőzését irányozta elő, és különösen az időszakos terület-visszacsatolás során az árvízvédelmi tározók építését is megtervezték a Felső-Tisza közvetlen vízgyűjtő területén. Egyidejűleg a természeti erőforrások jelentős részének elvesztése felerősítette a szűk hullámtér (árvízi meder) kialakulásának legfontosabb indoklását, nevezetesen a termőföldszükséglet kielégítését. Napirendre került a Tisza-térség tenyészidőszaki vízszegénységének a megoldása, megkezdték a tiszai vízlépcsők tervezését, melyek fő célkitűzése nemcsak az energiatermelés, hanem a Tiszai Alföld öntözővíz és általában a mezőgazdasági vízszükséglet biztosítása volt. Először a Körösök nyári vízszükségletét enyhítették kisebb duzzasztóművek építésével, elsősorban azzal a céllal, hogy az öntözéshez szükséges vízmennyiséget gravitációs úton lehessen eljuttatni a megcélzott mezőgazdasági övezetekbe. A Tisza árhullámainak több mint fele egybeesik a Hármas Körös árhullámaival, ezért is szükséges, hogy a tiszai és a körösi árhullámok összefutását csillapítsák. Az erdélyi (romániai) területeken épített völgyzárógátas tározók árvízcsúcs csökkentő hatása bizonytalan, ráadásul, üzemeltetési hibák vagy havária esetén lökésszerű árhullám növelő hatása is lehet. Az országhatárokon belül maradt Tisza térség vízgazdálkodási elemzése megerősítette a korábbi tapasztalatokat, többek között azt, hogy a Körösök hozzáférhető vízkészlete önmagában nem elégséges az adott térség biztonságos vízellátásának megoldásához. A Tiszalökre tervezett mederduzzasztás kitűnő lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy egy főcsatorna segítségével gravitációs úton juttassanak vizet a Tisza-térség K-i felének és a Körös-vidék vízszükségletének kielégítésére, ezért előirányozták, majd a második világháborút követően megépítették a tiszalöki duzzasztót, és a duzzasztott térből a Berettyóig nyúló Keleti Főcsatornát. Ezen keresztül a Kálló Főcsatorna közbeiktatásával a Körösök vízháztartását is befolyásolni lehetett. Második lépcsőben épült meg a kiskörei vízlépcső a kiterjedt síkvidéki tározójával, melyből az Abádszalóki Zsilipen keresztül lehet a Nagykunsági Főcsatornát ellátni vízzel. A Nagykunsági Főcsatorna az egykori ártéren haladva kettéágazik, melynek során a keleti ág a Túrkevei Zsilipnél torkollik a Hortobágy-Berettyóba, Öcsödnél pedig a Hármas-Körösbe. Az eredeti tervek szerint a Hármas-Körös torkolata alatt Csongrádnál is terveztek egy vízlépcsőt, melynek duzzasztott teréből újabb főcsatorna indult volna a Tisza déli árterének, ill. a Körösök és a Maros közti térség vízgazdálkodásának a befolyásolására. A csongrádi duzzasztó megépítésére annak ellenére sem került sor, hogy a csongrádi vízlépcső építésének elmaradása vízgazdálkodásilag kellemetlen helyzetet teremtett, melyet csak fokozott az, hogy időközben Jugoszláviában (Szerbia) az országhatártól nem messze megépült a törökbecsei (Novi-Becsej) duzzasztó, amely a Tisza vizét a Maros torkolatán túl visszaduzzasztja, megemeli. Aminek alkalmasint nemcsak vízellátási, hanem árvízvédelmi hátrányos következményei is lehetnek. A vázolt vízlépcső és főcsatorna rendszerhez több ezer km-es elosztó csatornahálózat, belvízelvezető csatornarendszer, belvíztárolók, halastavak, holtágak, természetes kis- víz-folyások sorozata tartozik, melyeknek működtetéséhez elosztó zsilipek, árvízkapuk, ármentesítési létesítmények sokasága társul, melyek együttesen a Tisza-térség, vagyis a kelet-magyarországi vízgazdálkodási rendszert alkotják. A rendszer üzemeltetését, karbantartását, fejlesztését, árvíz- és belvízvédelmét hat vízügyi igazgatóság, ill. ma már hat környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság látja el. Egyébként a második világháborút követő időszak mind a mai napig terjedően a legsokrétűbb vízgazdálkodási fejlesztések elindításának időszakaként tekinthető. Nem tartom feladatomnak a Tisza-térségi vízgazdálkodási beavatkozások részletes bemutatását és hatáselemzését, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a beavatkozások sokkal inkább specifikusak, mintsem komplexek voltak, következésképpen a csatornahálózat kiépítésével az árvízvédelem követelményeit csak részben segítették, és lényegében érdemben nem tudták javítani az árvízvédelem biztonságát. A XX. század második felére egyre nagyobb gondot o- kozott az árvízvédelmi töltések magasságának elégtelensége, és a töltés építés egységes szabályozásának hiánya. Ezért kialakult az a vélemény, mely szerint a töltéseket a 100 évenként előforduló legnagyobb árvízszint magasságánál 1 m-rel magasabb szintre szükséges kiépíteni. Az ezredforduló táján bekövetkezett egyre magasabb vízszint mellett levonuló árvizek elhárításának nehézségei fokozódó mértékben igényelték a Vásárhelyi-féle árvízvédelmi rendszer felülvizsgálatát, és új, de legalábbis korszerűsített árvízvédelmi koncepció és arra épített gyakorlat kialakítását. Az egymást követő árhullámok egymásra torlódása következtében a vízszint növekedés a Középső-Tiszán elérte az elviselhetetlenség mértékét; mert a két egymást követő árhullám esetén (1999, 2000) a vízszint-emelkedés összesen több mint 1 m-rel haladta meg az addig észlelt legnagyobb árvízszintet. Az árvizek során végzett mérések szerint miközben az árvizek vízszintje rohamosan emelkedett, az árvizek vízhozama azonban nem haladta meg az addig mért legnagyobb vízhozamokat. Ez pedig arra utal, hogy az árvízszintek e- melkedését elsősorban nem a vízgyűjtőn bekövetkezett változások, hanem a hullámtér (töltések közötti ártér) árvízi vízszállító, vízelvezető képességének a csökkenése okozta. A történelem viharai hol leállították a szabályozás folyamatát, ennek folyamatát, annak folytonosságát, vagy éppen átalakították stb. Kezdetektől fogva a vízi társulatok egyedi beavatkozásai tartották fenn az egész Tisza-völgy szabályozásának a szándékát, saját szempontú meder kiigazításokkal és töltésezéssel, következésképpen rendezetlen beavatkozásokkal. Néhány szó a V.T.T.-ről A fenti ismeretek birtokában vizsgálatok sokasága kezdődött, és a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium kidolgoz
