Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról

25

szág felvirágzásáról külföldi mérnökök által csatornázási tervet készíttessenek (Herrich 1873).

Mária Terézia és József császár idején az 1777. évi nagy tiszai árvíz következtében újra komolyan foglalkoztak a Tisza szabályozásával, sőt nyoma van annak is, hogy Hollandiából jött vízépítési mérnökök részletes terveket és nyomatokat készítettek.

1793-1802 között már megépült a Duna-Tisza hajózóút kapcsolatát biztosító 2 m-es vízmélységű Ferenc csatorna, mely a két folyó közötti 7 m szintkülönbséget 5 hajózsilippel győzte le. A csatornaépítés során jelentős területeket le is csapoltak, s tettek a mezőgazdaság részére használhatóvá.

Említést érdemel, hogy a helytartótanács 1770-ben a Duna sárközi szakaszának szabályozására is hozott határozatot, majd a Királyi Kamara az elvadult állapotok folyószabályozási szervezésére királyi biztosokat állított, így a Felső-Ti- szára Orczy Lőrincet, majd később a teljes Tiszára 1803-tól Vay Miklóst. Orczi L. mint a Felső-Tisza királyi biztosa rögvest hozzálátott a Felső-Tisza, a Bodrog, Latorca, Ung, Ondava megregulázásához, amivel azonban a helyiek rendíthetetlen ellenállása következtében kudarcot vallott, ezért visszaadta megbízását (Kaján 1998).

Nagyon tanulságos, és a korabeli viszonyokat jól tükrözi a Mirhó gát története, amely az Abádszalók közelében lévő Mirhó fokot zárta le. E fokon a Tisza vize Kisújszállás, Túr- keve, Mezőtúr határán átfolyva a Hortobágy-Berettyó és a Kiskörösök vízgyűjtőjébe jutott. A gát építésének nem mindenki örült, Kunhegyes kimondottan ellenezte. 1754-ben mégis megépült a gát. 1760-ban és 1767-ben fejlesztik (ekkor Orczy Lőrinc irányításával). „A tokajiak az ottani magas vizet a Mirhó gátnak tulajdonítják, száraz években a gát mögött kiszáradnak a legelők, a gazdák lázonganak”. 1766- ban az ispán vezetésével s gátat elbontják. 1785-ben újra végleg megépítik a gátat.

Ez a két történet jó példa arra, hogy a szabályozás mérnökei mekkora ellenállással találták szembe magukat, a- mely végső fokon oda vezetett, hogy a világra szóló szabályozás mérnök-szakmai megvalósítását mind a mai napig a helyi érdekérvényesítés jelentős mértékben és hátrányosan torzította.

Lónyai Menyhért (1860) akadémiai székfoglalója szerint a szabályozási munkálatokra nézve az első alapot József nádor 1815-ben vetette meg, ki a só felemelt árából anyagi alapot eszközölt. Mind a Tisza, mind a Duna vonatkozásában „A Magyar Helytartó Tanácsnak alárendelt mappáció” szerveződött, s az igen gazdagon és részletesen készölt, kiváló minőségben. Huszár Mátyás már 1822-ben kiadta vízrajzi térképsorozatát a Körösök, a Berettyó és a Tisza völgyéről.

A Tisza mappációnak a kezdete 1833-ban Lányi Sámuel igazgatása alatt számos gyakorlati mérnök (köztük Vásárhelyi Pál) beállításával kezdődött. Az 1841-ig tartó mappáció során felmérték a Tisza és mellékfolyóinak mederalakulatait és a teljes árteret. A fontosabbnak ítélt szelvényeken vízmércéket telepítettek, végül pedig 1845-re elkészült „A Tisza folyóról és annak árhatásairól” szerkesztett, 33 lapból álló, magyarázattal ellátott térképanyag, melyet a Tisza-völ- gyi Társulat első alakuló ülésén gróf Széchenyi István be is mutatott.

Herrich Károly (1875) szerint Beszédes József és a haza mérnökei tervjavaslatot nyújtottak be a híres Kerecseny-Ko- moró átvágásáról, melynek feladata lett volna a Tisza természetellenesnek tartott délről északra való haladását megszüntetni, és a folyómedret megrövidíteni. A terv hevesen meg lett támadva és a Helytartótanács által elvetve.

Amikor gróf Széchenyi Istvánt a Helytartótanács a közlekedési osztály élére állította, kezdetét vette a Tisza szabályozás első stádiuma. A szakma ezt az időszakot, pontosabban a Tisza-völgyi Társulat megalakítását tekinti a Tisza szabályozás kezdetének, függetlenül attól, hogy már korábban is voltak ilyen munkálatok, de a mocsarak lecsapolásá- val indult el a terv a megvalósulás felé.

Érdemes eltöprengeni, vagy meditálni azon, hogy miért söpörték le az asztalról érdemi vita nélkül a többször felmerült árapasztó csatorna tervezetének a megvitatását, és miért nem tárgyalták a Beszédes-féle komorói átvágás gondolatát. Mindkét gondolatot ért nyers elutasítás hosszú ideig a feledés homályába sorolta azokat, pedig mindkettő az átvágások és a töltésezések fenntartására épített, csak annak hiányosságait kívánta kiküszöbölni. Miért tűntek el a holland vízépítők tanulmányai? Miért maradtak több mint száz éven át az eredeti gondolatok megtárgyalatlanul? (Herrich 1865)

Gondolkodásra késztet azonban, hogy a forradalmi gondolatok felerősödése, a haza fejlesztésének szent tüze, Széchenyi, Kossuth tettre kész versengése vezetett oda, hogy a- lig fél éven belül sikerült a Tisza menti tulajdonosokat meggyőzni, hogy félretéve a közös teherviseléssel kapcsolatos aggályaikat, nemcsak hogy önként mondjanak le különleges jogaikról, hanem jelentős hozzájárulást vállaljanak a Tisza szabályozás, a „második honfoglalás” meginditásáért.

Ettől függetlenül már a XIX. sz. végén a Tisza-mentén is egymás után alakultak a vízszabályozási társulatok. Szinte a feledés homályába merült, hogy korábban Széchenyi I. Andrássy Györggyel angliai és franciaországi tanulmányúton járt 1833-1834-ben, ahová magával vitte a több idegen nyelvet beszélő Vásárhelyi Pált, akit éppen ugyanabban az évben a Duna-szabályozás vezetésére neveztek ki. Vagyis akkor Vásárhelyi valószínű még nem foglalkozott a Tisza szabályozással.

Amikor 1845-ben gróf Széchenyi Istvánt a közlekedési bizottmány élére nevezték ki, felismerte, hogy a Tisza szabályozás sok kis, nagy önállósággal rendelkező társulattal a- ligha valósítható meg. Az 1845. évi rendkívüli árvíz után József nádor a tiszai biztosokkal és a helytartótanács néhány tagjával értekezletet tartott, amelyen Széchenyi István a közlekedési osztály elnökének kinevezettjeként részt vett, és magára vállalta a feladatokat, majd első lépésként meglátogatta a Tisza-völgyet, ill. a térség legtekintélyesebb birtokosait.

Ismeretes, hogy gróf Széchenyi, mint a Közlekedési Bizottmány elnöke, 1846. január 26-ra háromnapos értekezletre hívta a „Tisza-völgy Vízi-rendezésre alakult egyesületek, kincstári uradalmak és a káptalan mértékadó képviselőit”. A jegyzőkönyv szerint a központi ülésnek nevezett összejövetel elnökéül Széchenyi Istvánt választották az országos közlekedési központi bizottság részéről, ideiglenes tag lett Vásárhelyi Pál királyi hajózási felügyelő is. Január 26-án a választmány elkészítette a jelentését. A választmány mindhárom tárgyalt kérdésben talált pótolni, vagy átalakítani valót, és a benyújtott szabályozási tervet sem tartotta kielégítőnek. Ugyanakkor a végrehajtási rendszer kialakítását kiemelten szükségesnek tartotta, valamint azt, hogy egy a szükséges technikai képzettséggel és ügyismerettel felruházott egyén kerüljön megválasztásra, kire a terv végrehajtásának főve- zérlete teljes biztonsággal rábízható (Deák A.A. 1996).

A jegyzőkönyv szerint egyetértés volt abban, hogy neveztessék ki egy állandó választmány, melynek címe „Tisza