Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 3. szám - Dobos Irma - Scheuer Gyula: A Rába-völgyi Sárvár-Rábasömjén-i és a Duna-Tisza köz déli határ menti hévízkutak makro- és mikroelemeinek összehasonlító vizsgálata
36 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 3. SZ. ménye alapján átadta a Központi Földtani Hivatalnak (KF- H), majd „nulla értékkel” Sárvár Város Tanácsa vette át hasznosításra. Az első rétegvizsgálatkor 1833,2-1868 m közötti nyitott szakaszból 10 mm-es fúvókán napi 153 m3 50 °C hőmérsékletű, 39,34 g/1 NaCl tartalmú hévizet termeltek ki. A második vizsgálatot az 1833,2-1943,6 m közötti szakaszból, tehát a miocén és a devon rétegekből együttesen 16 mm-es fuvókán napi 200 m3, a maximális szabad kifolyással pedig 30 mm-es fuvókán 520 m3/d vizet nyertek. A talphőmérséklet 94, a kifolyóvízé 67 °C volt. A 39,07 g/1 NaCl-tartalom mellett kevés, nem mérhető gáz is jelentkezett, amelynek 81,5 tf %-át C02i 14,48 tf%-át N2 míg a szénhidrogének 3,98 tf%-át tette ki. Attól kezdve, hogy a fúrást hévízkúttá képezték ki, számos ellenőrző vegyvizsgálatot végzett az OKI és a VIKUV. Ezek természetesen csak jellegükben azonosak, viszont az alkotók mennyiségében jelentős eltérés mutatkozik, mivel nem azonos időben, nem azonos vízhozam mellett vették vizsgálatra a hévizet. A kutat 1833,2 m-ig képezték ki, majd a nyitott szakasz beomlásának megakadályozására a rétegvizsgálat után a csövezetlen szakaszban előre perforált csövekkel betétcsövet építettek be átmeneti közdarabokkal: 1819,38 - 1831,97 m-ig 4 'A -os betétcső 1831,97 - 1923,86 m-ig 3 -os vezetékcső 1923,06 - 1942,00 m-ig 2 7/8 -os termelőcső Az 1957-ben Bükön lefúrt 1282 m mély meddő szénhidrogén-kutatófúrást 1010 m-re, majd a rábasömjénit is hévízkúttá képezték ki és még számos meddő kutatófúrás lehetőséget adott a mélyföldtani viszonyok tisztázására, egy ENy- DK-i irányú földtani szelvény szerkesztésére és azon kívül a termálkarsztvíz eredetének és utánpótlódásának vizsgálatára és megállapítására (6. ábra). Úgy látjuk, hogy mind a büki, mind a rábasömjéni devon karsztvíz ausztriai eredete bizonyított és az utánpótlódásában valószínűsíthető a Soproni- hegységi (Semmeringi) sorozat DNy-i határát képező szerkezeti zóna meghatározó szerepe (Lorberer Á. 1998). A karsztvíz nagy sótartalmának eredetére és a miocén kori rétegek szerepére már korábban is történt utalás, amelyről a szerzők azonos véleményt alakítottak ki (Dobos I. 1971, Lorberer Á. 1998). Jelű dölésirányű földtani szelvény Bükfürdőtől Rábasömjénig (ÉNy) 131° 341° 137° J . 305° 1 i (DK) 6. ábra. Szerkezeti földtani szelvény Bük2.1.3. A Rás-2. sz. hévízkút tervezése és megvalósítása A Rábasömjén-i hévízkút üzemeltetését nem vállalta a Vízkutató és Fúró Vállalat, ezért lehetőség volt a perspektivikus hitelkeret terhére 1973-ban a földtani kutatási terv a- lapján 2006,0 m mélységű új kutatófúrás, illetve hévízkút kivitelezésére (Dobos I. 1971). A fúrás 15,0 m-ig negyedidőszaki, 1347,0 m-ig felső-pannóniai, 1782,5 m-ig alsó- pannóniai, 1879,0 m-ig tortónai (miocén) és 2006,0 m-ig devon képződményt harántolt. Az 1795,0-1880,0 és az 1923,0-2005,0 m között megnyitott mészkőből és dolomitból +56,0,0 m-en 210, +27,5 m-en 300 1/min, 375 1/min +10,0 m-en 74° C hőmérsékletű hévizet nyertünk, míg a nyugalmi szint +122,0 m-en állt be. Hasonlóan az 1. sz. kúthoz, itt is igen jelentős mennyiségű ásványi anyagot tartalmazott a hévíz. A kút létesítésekor a vegyvizsgálat 30 g/1 nátrium-klorid-tartalmat mutatott ki, míg a nátrium és a kálium 23 581,9, az ammónia 80,0, a klorid 34 800,0, a bro- mid 150, a jodid 19,3, a fluorid 3,0, a szulfát 850, a hidrogén-karbonát 2897,5, az összes ásványi anyag 66 121,9 mg /I mennyiséggel szerepelt az elemzésben (Dobos 1.1973). ■Sárvár között Lorberer A. szerint (1998). A nyugalmi szint 1994-ben 83,7 m-re süllyedt és a 400 1/min 74 °C hőmérsékletű hévizet +40 m-en vették ki. 1993- ban 0,002 Mm3 hévizet termeltek és azt fürdésre és ipari célra, kristályosításra használták fel. Az elvégzett statikus és dinamikus vízkészlet-vizsgálatok számítógépes feldolgozása szerint az 500 1/min kitermelhető vízmennyiség kivétele esetén a vízforrás élettartama korlátlannak tekinthető, de azt befolyásolhatja a kút szerkezetének kialakítása és mindenkori állapota is. Feltételezzük, hogy a szabad kifolyású sós hévíz ásványi anyag tartalma az 1600-1800 m közötti miocén kori lithota- mniumos, kavemás szerkezetű mészkőből származik, amely az 1800 m alatti devon időszaki repedezett dolomitra települ, s az ebből feláramló karsztvizek kioldják, így magukkal hozzák azokat a mikroelemeket, amelyek a gyógyászatban fontos szerepet játszanak. Ilyenek többek közt a bór, lítium, vanádium, stroncium, cézium stb. (Dobos 1.1971). A feltárt hévízzel számos klinikai vizsgálati sort végeztek az orvosok. Az így kimutatott kedvező gyógyhatások e- redményeként a hévizet 1979-ben az Egészségügyi Minisztérium elismert gyógyvízzé nyilvánította. Ennek alapján le
