Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 2. szám - Tudományos emlékülés dr. Salamin Pál születésének 100. évfordulója alkalmából
^Hidomán^o^mlékülé^ 81 Dr. Salamin Pál belvízi munkássága Pálfai Imre 6721. Szeged, Füredi u. 9/A Dr. Salamin Pál műegyetemi professzor rendkívül szerteágazó szakmai tevékenységében igen jelentős helyet foglal el a síkvidéki vízrendezés kérdésköre, ezen belül a belvíz-jelenség vizsgálata. Ilyen irányú munkásságából Vágás István - a Salamin Pál születésének századik évfordulójára írt emlékezésében 1 - a hazai belvízrendezésről szóló korai tanulmányát, 2 valamint a mértékadó belvízmennyiségek és vízboritási időszakok meghatározásának kidolgozását emeli ki. A következőkben kissé bővebben, de teljességre törekvés nélkül kísérlem meg bemutatni Salamin Pá! belvízi munkásságát. A fent említett korai tanulmány előzménye egy pályázati munka, amely az 1941/42. évi Kossuth Lajos közgazdasági pályázatra készült. 1 A pályatétel a belvizek rendezése terén elvégzendő feladatokra, és ezekkel kapcsolatosan a talajjavítás és a mezőgazdasági vízhasznosítás kívánalmaira vonatkozott. Az ,JEIni akarunk" jeligéjű pályamunka, melyet Salamin Pál adott be, a bírálati jegyzőkönyv szerint „a vízgazdálkodás alapjelenségeinek részletes és nagy hozzáértést eláruló feltárásával értékes útmutatásokkal járul hozzá a belvízrendezés ügyének előbbre-viteléhez". A pályamunkát - egy másik munkával együtt - a bíráló bizottság dicséretre javasolta. 4 A szóban lévő tanulmányt a szerző a beadást követően föltehetően még bővítette és csiszolgatta, majd 1942. május 9-én előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályában, és publikálta a Hidrológiai Közlönyben. s Ebből most néhány olyan részletet ragadok ki, és idézek, amelyek ma is különös figyelmet érdemelnek. Ilyen például a belvíz definíciója, amelyről általánosságban akkor beszélünk, „ha a talaj termőrétegének hézagaiban több nedvesség van, mint azt a növényzet fejlődése megengedi. Vagy másképp fogalmazva: belvíznek nevezzük mindazon vizeket, amelyek az árvízvédelmi töltéseken kívül, az ország bármely részén (tehát nemcsak társulati területen), rövidebb-hosszabb időszakban, vízbőség miatt akadályozzák a mezőgazdasági termelést. Belvíznek nevezzük tehát a felületi vizeket származásra való tekintet nélkül (külső területről érkeznek, vagy nem), és belvíznek nevezzük a termőtalaj vízbőségét, a magas talajvizet, ha a termelés akadályozva van". 6 A belvízkeletkezés lehetséges formáit összefoglalva megállapítja, hogy „a belvíz .... káros tározódás, oka vagy a rossz talajadottság vagy a vízgazdálkodási egyenlet valamely baloldali tagjának szélsőségesen nagy, vagy az elfolyási tagok valamelyikének szélsőségesen kis értéke, lényegében a helytelen általános vízgazdálkodás." 7 A szerző az ún. levezető belvízrendezéssel szemben, amely levezet olyan vizeket is, amelyek a talaj tulajdonságainál fogva még tározhatók, és a termelésnél felhasználhatók lennének, a tározó, vagy tökéletes belvízrendezést javasolja. Ez felfog, tároz és elvezet, de csak azt a vizet vezeti el, ami káros. A legjobb megoldásnak az öntözéssel kapcsolt belvízrendezést tartja 8. Salamin Pál - hosszabb szünet után - az 1950-es évek elején fordult ismét a belvízi problémák felé. Régebbi és újabb vízháztartási vizsgálatait a Mérnöki Továbbképző Intézet 1953 tavaszi előadássorozatán ismertette, s az előadásokból írt jegyzetben 9 foglalta össze. A belvízrendezéssel foglalkozó fejezetben többek közt megállapítja, hogy nagyobb vízgyűjtő-egységekben az olvadékvizekkel egy időben keletkező és a nagyjából állandó intenzitású esők, míg kisebb vízgyüjtőegységekben a rövid időtartamú, de nagy intenzitású esők a mértékadók. Külön felhívja a figyelmet a felszín alatti vízgyűjtő hidrológiai jelenségeire, ugyanis a belvízkár egyik lényeges oka lehet a magas talajvízállás 11 1. Ugyancsak figyelmeztet arra, hogy a belvízrendezések tervezésénél a csapadék- és lefolyás-vizsgálatok mellett hangsúlyosan kezelendők a tározási szempontok, ezért „a belvízrendszer terve nemcsak a csatornarendszer tervrészletéből és a szivattyútelepek tervrészleteiből áll, hanem mindenkor kiegészíti azt a tározóterek rendszerének terve is" ." Ebben az időben készült „A mértékadó vízlefolyás meghatározása" című ajánlott szabvány 1 2 (Bagárdi János és Salamin Pál közös munkájaként 1 1), amely többek közt javaslatot tartalmaz a hóolvadásből származó vízlefolyás meghatározására is. 1 4 Salamin Pálnak jó érzéke volt az elméleti szempontok és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolásához. Ennek egyik bizonyítéka a Vízügyi Tervező Iroda számára 1954/55-ben készített belvízrendezés tervezési vezérfonala" című kéziratos tanulmány és a Belvízrendező Szakértő Bizottságban ezekben az években kifejtett tevékenysége. A közös munka eredményeiről többek közt a Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai Szakosztálya 1954. március 26-i előadóülésén, majd a Mérnöki Továbbképző Intézet 1955/56. évi előadássorozatán számolt be, s ezek, valamint rövidebb változatuk nyomtatásban is megjelentek. 1" 161 7 Salamin Pál e munkákban főként a mértékadó fajlagos belvízhozam meghatározásával foglalkozott, elsősorban az esőből és a hóiéból keletkező felszíni lefolyással. Ennek kapcsán továbbfejlesztette az összegyülekezési elméleten alapuló belvíz-hidrológiai módszert. Az éghajlati valószínűségi függvények szerkesztési elvéhez hasonlóan - a hótakaróból felszabaduló vízértéket csapadéknak tekintve, a lefolyási tényezőt pedig differenciáltabban számítva - közvetlenül a fajlagos belvíz-hozamokra állított elő hatványfüggvényeket, lehetővé téve ezáltal az összegyülekezési elmélet megfelelő alkalmazását a téli-tavaszi időszakra is. 1 8' 1 9 Közelítő módszert adott a belvíz-hozam többi összetevőjének (talajvízből származó belvíz, töltéseken és alattuk átszivárgó fakadóvíz, árvizekből adódó víz) számításához is. Az eredményeket a kidolgozott képletek, táblázatok és nomogrammok segítségével lehetett használni. A gyakorlatban különösen népszerű volt az ún. Salamin-féle táblázat, 2" amely a mértékadó fajlagos belvízhozam közelítő értékét az átlagos téli félévi csapadéköszszeg, a vízgyűjtő-egység kiterjedése és a domborzati, a talaj- és a talajvíz-jellemzők függvényében tartalmazza. Az 1954-ben befejezett Országos Vízgazdálkodási Kerettervvázlat belvízrendezési fejezetében előirányzott fejlesztésekhez ez a táblázat szolgált alapul. 2 1 Többen foglalkoztak azzal a problémával, hogy a belvízrendszerek hidrológiai méretezésénél miként lehet figyelembe venni a mezőgazdasági növények tűrési idejét. Ezek nyomán Salamin Pál részletes vizsgálatot végzett, és segédleteket állított össze, így az összegyülekezési-tározásos eljárás szabatosabbá, elméletileg megalapozottabbá vált. 2 2' 2 1 Láttuk, hogy Salamin Pál a belvízrendezés és az öntözés, illetve tágabb értelemben a vízhasznosítás problémakörének összekapcsolását már az 1942. évi tanulmányában szorgalmazta. Ezt a kapcsolatot később bővebben kifejtette. A belvíz-gazdálkodásról szóló dolgozatában a következőket ol-