Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

4. szám - Scheuer Gyula–Kele Sándor–Capezzudi, Enrico: Jelentősebb toszkánai mészképző hévforrások geokémiai vizsgálata

38 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 4. SZ. A helyszínen hat hévforrásból történt mintavétel a makro- mikroelem vizsgálatokhoz. A hozott vízminták vizsgálata a Magyar Állami Földtani Intézet akkreditált laboratóriumban történt. Jelen közlemény e vizsgálatoknak eredményeinek értékelését mutatja be. A mintavételi helyeket az 1. ábrán közöljük. A híres hévforrások makro- és mikroelemeinek megismerésében még az a kutatói kíváncsiság is motiválta a szerzőket, hogy ezek megismerésével összehasonlító anyag álljon a hazai karsztos hévizek nyomelem adottságaival kapcsolatban, amely alapján a hazai hévizek genetikai adottságai tovább fejleszthetők és finomíthatók. gok és a mintavételi helyek számozott feltüntetésével a. Neogén-pleisztocén medencék, b. Metamorf kőzetek, c. Magmás kőzetek (Monte Amiata), d. Pre-neogén kőzetek, e. Neogén-negyedidőszaki üledékekkel feltöltött árkok peremi törésekkel, f. Vizsgált források. 1. Rapolano Terme, 2. Bagni di Petriolo, 3. Bagni San Filippo il Bollore, 4. Bagni San Filippo Fosso Bianco, 5. il Doccio, 6. Acqua Borra 2. Környezeti adottságok 2.1. Időjárás és klíma Toszkánában Annak ellenére, hogy a toszkán klímát általában véve enyhének tartják, az egyes területek teljesen különbözhetnek egymástól (Barazzuoli et al. 1993). Az időjárást, valójában a tenger (nyugatról) valamint az Appenninek (északról és keletről) befolyásolják. A toszkán tengerpart klímája tipikus mediterrán klíma 15°C évi átlag-hőmérséklettel az északi partvidéken, amely dél-felé haladva folyamatosan növekszik. A januári átlaghőmérséklet 8-10°C és a minimum hőmérséklet ritkán esik 0°C alá (Barazzuoli et al. 1993).A partvidéki területeken a 15°C-os nappali hőmérséklet a jellemző. A partvidéken és a völgyekben a nyarak melegebbek, mint a dombos területeken, ahol a klíma erősen kontinentális, és jóval gyakoribb az esőzés. A nyarak Toszkánában általában forróak és csapadékmentesek és különösen a völgyekben jellemző a júliusi és augusztusi hónapokban az extrém szárazság. A július a legmelegebb hónap 23 és 30°C közötti átlag-hőmérséklettel, de a hegyvidékeken természetesen alacsonyabb hőmérsékleti értékek a jellemzők. A tavasz (április és május) és az ősz (október és november) esős lehet, de előfordulhatnak száraz, napos időszakok is (Barazzuoi et al. 1993). Télen is előfordulhatnak napos időszakok, enyhe hőmérséklettel, de éjszakára gyakran erősen lehűlhet a hőmérséklet. Toszkána átlagos csapadékösszege is változatosan alakul. Az Appenninekben, amely keretezi a vizsgált térséget a mért csapadék értékek 1200-1700 mm/év között ingadoznak. A tengerparton és a völgyekben továbbá a mély fekvésű medence területeken 650-850 mm/év körüli a csapadék. Firenze évi átlag csapadéka az irodalom szerint (Péczely Gy. 1984) 795 mm/év, és a lehulló csapadék kb. 70 % a téli félévre esik. A legszárazabb évszak a nyár és ezen belül aszályos hónapnak minősíthető a július és augusztus. A fent vázolt csapadék-eloszlásból eredően a folyók vízhozama erősen ingadozik és legkisebb vízhozamok a nyár második felében és a kora őszi hónapokban alakulnak ki. Az évi csapadékeloszlás alapján a téli félév csapadék mennyisége meghatározó jelentőségű a vizsgált hévforrások megújuló vízkészlete szempontjából is, mert az utánpótlódást biztosító csapadék alapvető hányada ebben az időszakban szivárog be a rendszerekbe. A mediterrán térség évi csapadékjárása tehát kedvező, mivel a csapadék jelentős része a téli hónapokban esik le, ezért beszivárgási és a felszín alatti vizek utánpótlódása szempontjából az adott klíma nagyon előnyös. 2.1. Földtani adottságok Dél-Toszkána morfológiailag az ÉNy-Appenninek belső részéhez kapcsolódik. A szerkezetföldtani felépítése két egymással ellentétes folyamat következménye: az első az Adriai mikrolemez és az Európai lemez konvergenciáján és kollízióján alapul, amit a Szardínia-Korzika masszívum reprezentál (Molli 2008), míg a másik folyamat extenziós tektonikához kapcsolódik (Brunei et al. 2000). A kollíziós folyamatok határozták meg a belső északi Appenninek paleogeográfiai területeiből származó tektonikai egységek szerkezeti felépítését. Felülről haladva a következőket különböztetjük meg: (a) a jura óceáni kéreg maradványai (ofiolitok), és jura-oligocén fedőüledékek (Liguriai és Szubliguriai egységek), (b) Toszkán-takaró (Tuscan Nappe), beleértve a késő-triász evaporitoktól a jura-kréta karbonátokig terjedő üledékes kőzeteket és kréta-kora-miocén tengeri törmelékes üledékeket, (c) A metamorf Toszkán-takaró, amely tartalmazza a triászoligocén üledékes sorozatból származó, a belső Toszkán területekre szintén jellemző zöldpala-fáciesü metamorf kőzeteket. A Toszkán-takaró feküje (vagyis a Toszkán Metamorf Komplex) a kollíziós szakaszban vett részt és triász kvarcit-fillit (Verrueano csoport) és a paleozóos fillit alkotja. Az extenziós tektonika a középső-felső miocéntől voltjellemző és először a tektonikus kőzetsorozatok elvékonyítását idézte elő, valamint a Toszkán-takaró oldalirányú szegmentációját (Brogi&Liotta 2008; Brogi 2011). A kora -pleisztocéntől, a meredek normál és ferde strike-slip vetők feldarabolták az extenziós egységeket (Brogi et al. 2005; Brogi 2011). A szerkezeti mélyedéseket (Dél-Toszkána neogén medencéi) és közbenső hátságokat közel merőleges transzfer zónák határolták el (Liotta 1991). Az ezekhez a transzfer zónákhoz kapcsolódó kisebb szerkezetek a legkésőbbi pleisztocénig aktívak és a hidrotermás cirkuláció fő irányítójának tekinthetőek (Brogi et al. 2010). Normál vetők és a hozzájuk kapcsolódó transzfer zónák egyidősek voltak a granitiodok és vulkáni kőzetek beágyazódásával, amelyek meghatározták a késő-miocén és pleisztocén során a regionális termometamorfózist és a széleskörű hidrotermás cirkulációt, amely szulfidokat és szilikátokat rakott le a tektonikus breccsákon és a repedezett kőzettesteken belül (Gianelli & Ruggieri 2002; Musumeci et al. 2002). Toszkána mai domborzatának kialakulására és földtani felépítésére a térség alatt kimutatott (Réti Zs. 1989) köpenydiapír által okozott negyedidőszaki lemeztektonikai folyamatok meghatározó szerepet játszottak. Ezek közé sorolhatók elsősorban a széthúzásos-riftesedéses-árokképző lemezmozgások, amelyek a vizsgált források környezetében alakultak ki. Ezekhez még jelentős vulkáni tevékenység is kapcsolódott (M. Amiata) riolitos, riodácitos lávákat és piroklasztikumokat szolgáltatva, és a vulkánossághoz kiterjedt hidrotermás tevékenység alakult ki, amely módosította és átren-