Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

2. szám - Kiss Tímea–Nagy Zoltán: A Maros medrének aktív bevágódása és ennek morfológiai követkzeményei az ártéren

22 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 2. SZ. egykori szigetek között egykori mellékágak feltöltődött maradványai vannak, amelyek kisebb árvizekkor átfolyásoknak adnak helyet, így igen intenzíven töltődnek fel. Az akkumulációt jelzik a part mentén formálódó 0,5-1,0 m magas 6. ábra: Apátfalva II mintaterület geomorfológiai vázlata A: magas ártér; B: árvízvédelmi töltés, C: szabályozásokkor levágott kanyarulat maradványa, D: tereplépcső, E: alacsony ártér, F: egykori szigetek, G: egykori átfolyások, H: jelenlegi szigetek, I: zátonyok, J. felmért szelvény magas ártér alacsony ártér -mi Medertől való távolság (m) 7. ábra: Apátfalva II. mintaterületen felmért szelvényen szépen kirajzolódik a magas és alacsony árteret elválasztó tereplépcső Kanyarulatok mentén létrejött alacsony árterek Makótól folyásirányban lejjebb a Marost álkanyarok és gyengén fejlett kanyarulatok jellemzik. Az itt kialakult alacsony ártéri felszínek (8-9. ábra) a kanyarulatok belső ívei mentén alakultak ki, ezért félhold formájúak és keskenyek (~50 m). Ezek a felszínek egykori övzátonyok voltak, de előfordulnak keskeny szigetek mögötti feltöltődéses felszínrészletek is. Néhol az alacsony ártereken kisebb tereplépcsők is előfordulnak, amelyek a meder fokozatos szűkülését és bevágódását tükrözik. A Maros alsó szakaszán 4 ilyen alacsonyártéri felszín található, összesen 0,5 km

2 kiterjedésben. MA G3B r le IZ1D IZ1E 8. ábra: Klárafalva melletti mintaterület geomorfológiai térképe A: magas ártér, B: nyári gát, C: alacsony ártér, D: tereplépcső, E: felmért szelvény, F: sziget magas ártér alacsony ártér tereplépcső folyóhát E 800 f 700 1 600 §>500 | 400 1 300 '§ 200 I 100 I 0 250 200 150 100 Medertől való távolság (m) 9. ábra: Klárafalva melletti mintaterületen felmért szelvény A tereplépcsők magassági viszonyai A Maroson összesen 10 helyen azonosítottunk alacsony ártéri felszíneket, amelyek tehát gyakoribbak és nagyobb kiterjedésűek a felső, fonatos szakaszon. Azonban csupán 6 mintaterületen mértük le a bevágódásra utaló, magas és alacsony ártér közötti szintkülönbséget (1. táblázat). A magasság-különbség Makónál 120 cm, miközben az LKV -139 cm, ami arra utal, hogy a kisvizek süllyedése valójában a bevágódással hozható összefüggésbe. Folyásirányban fentről lefelé a szintkülönbség jellemzően növekszik, hiszen a torkolattól kb. 36 km-re a tereplépcső csupán 70 cm magas, míg a torkolat közelében (13,5 fkm) már 247 cm. Ez arra enged következtetni, hogy az alacsony ártereket létrehozó bevágódás a folyón folyásirányban lentről indult és felfelé haladt, tehát a torkolat közelében több idő volt a bevágódásra, míg a felsőbb szakaszokra ez a folyamat időben később érkezett. Mivel ezek az alacsony árterek mindegyike már az 1964-es légi fotón mint ártéri erdővel és nádassal fedett felszínjelent meg, valószínűsíthető, hogy az őket létrehozó bevágódás korábban történhetett, s csak később válhattak ártérré, miután az egykori medernek ezen részei az árvizek szintje fölé magasodtak feltöltődés révén. 1. táblázat: A vizsgált mintaterületek alacsony ártereinek ellegzetességei Vizsgált terület fkm Alacsony- és magas ártér közti magasság különbség (cm) Alacsonyártér területe (km

2) Apátfalva I. fonatos meder 34,5-36 70 0,077 Apátfalva 11. mentén 33-34,1 157 0,105 Apátfalva III. 31,1-32 96 0,205 Makó 27,8-29 120 0,128 Ferencszállás kanyarulatok 16,7-18 145 0,088 Klárafalva mentén 11,5-13,1 247 0,109 4. Összegzés: a bevágódási folyamat menete A vízállások elemzése azt mutatja, hogy nagy valószínűséggel a Maros medre intenzíven bevágódott 1876 és 1912 között a kanyarulatátmetszések következtében. A csaknem teljesen kiegyenesített és megduplázott esésű folyón az intenzív parterózió mellett bevágódás is történt. Ez a bevágódás a folyón alulról felfelé haladt, mértéke 0,7-2,5 m közötti, és nagyban hozzájárult a 19. század végén tapasztalt kisvizek süllyedéséhez. Ilyen típusú bevágódási mintázat öszszefüggésbe hozható az erózióbázis süllyedésével is, ami a Maros esetében a Tisza bevágódása lehet. A 20. században (1913-1982) lassú mederfeltöltődés és keskenyedés zajlott. Erre utal a kisvizek és az árvizek szintjének emelkedése. Ekkor formálódhattak ki az alacsony árterek a meder korábbi partközeli zátonyain és övzátonyain. A fokozatos feltöltődés miatt lassan a középvizek szintje fölé kerültek és vízmentessé váltak, így megtelepedhetett rajtuk a növényzet. A 20. század végén újabb bevágódás indult meg, amit alátámaszt az is, hogy a kisvízállásokhoz tartozó vízhozamok nőttek. Ez a bevágódás már folyásirányban fentről lefelé haladt és mértéke jóval kisebb (kb. 20-40 cm), ezért morfológiai következményei még nem nyilvánvalóak. Ennek a bevágódásnak oka lehet a nagymértékű kavicskitermelés - a-