Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Hajdu Dezső: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén

HAJDÚ D.: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongradi^zakaszmémökró 17 gyalog már elérhető volt a célállomás. Ez az út volt a futár­szolgálat, de az egyes emberek látogatási útvonala is. - Főtt ételt is kellett enni, melynek elkészítésére a gátőr­né, vagy a telefonos többnyire szívesen vállalkozott, csak a­lapanyagot kellett beszerezni. Az alapanyag egy része, a to­jás, a baromfi néhány ember részére kikerült a gátőrháztól, mely alapanyagokért természetesen fizettek. Este a szolgá­lat után valamivel elütötték az időt, mely többnyire a sok észt nem igénylő ferbli volt. Néhány parti ment le, de a nye­reséget nem illett kivenni. Aki nyert, annak az volt a hozzá­járulása a másnapi ebéd nyersanyagához, a hiányzó össze­get pedig az ebédelők szétosztották egyenlő arányban. - Az árvíz elején még nem sejtettem, hogy hamarosan Csongrádon fogok Dégen Imre államtitkárral találkozni. A kiváltó ok a csongrádi buzgár meglátogatása volt. Igen fon­tos, személyre szóló feladatot kaptam, nevezetesen a csong­rádiak között a legmegbízhatóbbnak tűntem, hogy a meg­adott paramétereknek megfelelően keressek egy helikopter leszálló helyet, és szerezzek négy kaszinó-tojást, mert állí­tólag Dégen azt szereti. Végül a szentesi út melletti gyepes terület lett jó a helikopter számára, ahol a régi vasút melletti közút, meg az új híd megépítése miatt épült új út ketté ága­zik. A leszálló-helyet széthasított lepedőkből keresztet al­kotva jelöltük meg. Kaszinótojást csak Szentesen kaptam ­Csongrádon csak egy ember tudott jó kaszinótojást készí­teni, az viszont megbetegedett. A vendégfogadásra minden kész lett. Dégen Imre megérkezett, nagyon sietett, irány a buzgár. Nagyon barátságos, figyelmes ember volt Dégén, kíváncsi volt minden részletre. Mi felkészültünk a magunk kis tömör tájékoztatóival. Pergett az előadás, de kint a hely­színen, zsákokon, a töltés tetején állva. A környezetében lé­vízszín váltó.zásaira, létszámra, technikai ellátottságra kér­dezett, minden olyanra, mely szakmai és nem protokolláris érdeklődés volt. Közben a védekezők között haladt, s akik­kel kezet fogott, néhány szót váltott velük. A helyszínen összefoglalta a látottakat, további kitartásra ösztönzött, megköszönte az eddigieket, és a helikopterhez hajtatott, mert innen a Körös mellé, a szintén zűrös napokat átélt Za­lotára távozott. Mi pedig be a szakaszmérnökség kultúrter­mébe, ahol egy kis álló-fogadásra terítettünk. Itt már ron­csokat találtunk, mert a gátszemle közben Dégen kísérői ide látogattak. A kaszinótojást megették, Később tudtam meg, hogy Dégen nem is szerette a kaszinótojást, a kísérők igen. * Mély tisztelettel, néma főhajtással és köszönettel gondo­lok mindazokra, akik szívvel-lélekkel részt vettek az 1970­évi árvíz elleni védekezésben. Köszönöm, hogy munkájuk­kal segítették a védekezés irányítóinak munkáját és öregbí­tették a vízügy szakmai becsületét. A visszaemlékezéshez az alsó Tisza vidék összegyűjtött fotóiból válogattam. Sajnos, a felvételek szerzőit a megjelö­lés hiányában nem ismerem. így utólag kérem szíves hozzá­járulásukat felvételeik felhasználásához. Köszönöm szépen. Úgy érzem, hogy az árvízvédekezésnél megjelent embe­rek arcán valamilyen különös elszántság tükröződik. Az ele­mek elleni harc nem kalandoroknak való, kemény, elszánt, egész embert igénylő feladat. Miután az ember a munkába belekezd, egyre inkább elkötelezettjévé, a rabjává, megszál­lottjává válik. Nincs más, csak a harc, és ennek a harcnak a végén szeretné emelt fővel a költőt idézni : "Ez jó mulatság férfimunka volt." A kézirat lezárva: 2010. október 27­vő őrt is megkérdezte, ő hogyan látja a helyzetet. A buzgár HAJDÚ DEZSŐ oki. mérnök. Az Alsó-Tisza vidéki (Környezetvédelmi és) Vízügyi Igazgatóság Csongrádi Szakaszmérnöksége vezetője (1964 -2003). 1970. és 2006. évi tiszai árvíz-védekezési tevékenységéért kitüntették. 2003. óta nyugállományban van. The 1970 flood fighting near River Tisza in section Csongrád (Hungary) Hajdú, D (Klossy Irén alkotása).

Next

/
Oldalképek
Tartalom