Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Hajdu Dezső: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén

1 Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén Hajdú Dezső 6640. Csongrád. Kerek árok 6. Étvonat: „Az árvízvédekezésnél megjelent emberek arcán valamilyen különös elszántság tükröződik. Az elemek elleni harc nem kalandoroknak való, kemény, elszánt, egész embert igénylő feladat. Miután az ember a munkába belekezd, egyre inkább elkötelezettjévé, a rabjává, megszállottjává válik. Nincs más csak a harc, és ennek a harcnak a végén szeretné emelt fővel a költőt idézni : "Ez jó mulatság, férfimunka volt. Kulcsszavak: árvízvédekezés, Csongrád, Tisza, vízügyi történelem. Negyven éve már, amikor a tavasszal kezdődő tiszai árvíz a nyár közepéig kitartva, az addigi vízszinteket meghaladóan katasztrófát okozva, az ország teherbíró képességét próbára téve levonult. Pusztulás, elkeseredettség, de a végletekig tartó megpróbáltatás után a győzelem vigasztaló tudata maradt az alsó-Tisza menti emberekben. Erről az 1970. évi tiszai árvízről szeretnék megemlékezni, talán elsősorban magamnak, azzal a jól eső érzéssel, hogy fiatalon, hat évvel a műegyetem befejezése után, a csongrádi szakaszmérnökség vezetőjeként kaptam egy testet -lelket, tudást, emberséget próbára tevő lehetőséget, mely csak keveseknek adatott meg. Az elején még nem sejtettük, milyen sok embernek lesz ez az árvíz igen kemény kihívás. A megemlékezés szól azoknak a nagyszerű munkatársaimnak is, akikkel együtt csináltuk végig, és akiknek egy része sajnos már nincs köztünk. Azok képe is felidéződik bennem, akikkel az árvíz "hozott össze", majd elváltunk, de mindig megmaradtak kedves ismerősnek, egy cinkos nagy munkában tettes-társnak. A megemlékezéshez az élmények felelevenítéséhez úgy gondoltam, nem illik a tudományos, száraz műszaki nyelv, ezért úgy döntöttem, hogy ugyan hitelesen, de a mindennapi ember stílusában és neki szólóan fogok írni. Az anyag összeállítása kapcsán egyre több rögzítendő dolog jutott eszembe. Kár, hogy a régi árvizekről nincs semmilyen szakmai feljegyzés, milyen szervezetben, milyen eszközökkel, milyen szervezési módszerekkel, milyen lehetőségek felhasználásával dolgoztak. Úgy gondolom, az 1970, évi árvíz a védekezésben egy régi kor lezárása és egy új kor nyitánya volt. A technikában még a régi, de már megjelenik az új is, a beavatkozások már használnak új anyagokat, de megvannak a régiek is. A védelmi munka egy társadalmi környezetben zajlik, ezért talán nem érdektelen, ha a szűk szakmai eseményeken kívül a visszaemlékezésem a "vizes" és a mindennapi társadalmi környezetet is érinti. A III-as árvédelmi vonal Mindenekelőtt az árvédelmi töltést mutatnám be, hiszen annak méretei, építési technológiája nagymértékben meghatározza az árvízi helyzetben való viselkedését, a meghibásodások fajtáját a védelmi beavatkozás lehetőségét és jellegét. A csongrádi szakaszhoz tartózó árvédelmi rendszer a 11.03 szakmai megnevezéssel bír, melyben az első szám akkori megnevezésén az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságot, míg a 03 szám a csongrádi öblözetet jelöli. Két árvédelmi vonal tartozik hozzá: a Tisza jobb parti töltése a dongéri torkolattól a csongrádi szőlők magas partjáig (59+61486+400 szelvények között), továbbá a Dong-ér bal parti töltése a 7+500 szelvényig. A Dong-ér bal partjának további része a csatorna kotrásából kitermelt rendezetlen depónia, melynek magassága többnyire az árvíz-szint magassága felett van, de nem hagyható felügyelet nélkül, sőt esetenként beavatkozni is szükséges árvízi és belvízi okból egyaránt. Aki nem ismeri a magassági adatokat, nem gondolná, hogy a Tisza árvize a betorkoló csatornák közvetítésével akár Kiskunfélegyháza, Gátér, Pálmonostora térségét is elöntené. A töltéssel párhuzamosan kb. tőle 60 m-re szorítógát épült, mellette levezető csatornával a bökényi városi szakasz kivételével. Célja a töltés közelében tartania az átfakadt vizet, hogy ne terjedjen szét és ellennyomást gyakoroljon, de ugyanakkor károsan áztat is. A töltések építésének történetét csak dióhéjban említem meg. Időben és térben szakaszosan épült. Az építés igazi lendületet az 1876. évi árvízi katasztrófa után kapott. Az egységes árvédelmi töltés 1879-80-ban alakul ki, de átépítés, nyomvonal-változás (Kisrét, Toronyalj, Kazalpart) még néhány helyen volt ez után is. Helyszínrajzilag a töltés a Tisza nyomvonalát követi oly módon, hogy a jobb- és bal parti töltések között a legkevesebb, ajánlott 700 m-es távolság meglegyen. Többnyire igyekeztek elkerülni az építési szempontból kényes helyeket - lápos, vízállásos, régi folyómedreket tartalmazó területek, éles kanyarulatok, folyómeder közeli szakaszok - és ahol lehetett, felhasználták a terület természetes magaslatait, továbbá a régebbi kiemelkedő utakat, töltésecskéket. Sajnos a beépített helyeken a szűk lefolyási sávot csak nagy áldozatok árán lehetett volna bővíteni, melyet nem vállaltak fel.