Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
5. szám - Szilvássy Zoltán: Valóban megoldást nyújt a Vásárhelyi-terv kiegészítése?
39 Valóban megoldást nyújt a Vásárhelyi-terv kiegészítése? Szilvássy Zoltán 1118. Budapest, Kelenhegyi út 68/A Kivonat: A vésztározók mértékadó árvízszintje és az ezt csökkentő hatása kétséges, létesítésük hidrológiai - és műtárgyaik hidraulikai - méretezésének alapjai bizonytalanok, építésük költséges, „alvó-gáttá" alakulásuk védekezési kockázatot jelent, végül, területük termelésből történő tartós kivonása tekintélyes gazdasági és társadalmi kárral jár. A meglévő töltések szakszerű magasítása kisebb költséggel nagyobb árvízi biztonságot teremt. Kulcsszavak: vésztározás, bizonytalan hatás, „alvó-gát", szakszerű töltésmagasítás, költségek és gazdaságosság. A 2001-ben javasolt „Továbbfejlesztett Vásárhelyi Terv" (TVT) a Tisza-völgy árvízi biztonságát egy első pillantásra tetszetős megoldással kívánja fokozni. Ennek lényege, hogy a különösen nagy (30-40 évenként egyszer előforduló) árvizek veszélyes tetőző vízállásainak csökkentésére a vízhozam egy részét - átmeneti időre - az ártér erre a célra lehatárolt részeibe (vésztározókba) vezetné ki. Ezzel párhuzamosan, megnövelné a nagyvízi meder vízszállító képességét is. A TVT tulajdonképpen annak a sokszor hangoztatott, de egyszer sem bizonyított állításnak a következménye, hogy „az árvédelmi töltések további magasítása nem járható út." A 2001-2003 között elvégzett vizsgálatok alapján 2007ig hat tározó építését tervezték, de ezek közül műszaki-gazdaságossági aggályok és az érintett lakosság ellenállása miatt 2009-ig csak kettő készült el. Az aggályok közül a legfontosabb a vésztározás hatékonyságával kapcsolatos. Csak közelítő adatok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az árvíz csúcs-vízhozamának kivezetése egy adott tározó alatt milyen hosszú szakaszon, milyen mértékben, és mennyi ideig, csökkenti a folyó vízszintjét. Az 1965. évi dunai árvíz során a bal parti töltés Ásványráróval kb. szemben (Csicsónál) átszakadt, és a folyó 9000 m 3/s mért vízhozamából kb. 8-10 % kiömlött. A magyar oldalon a szakadással szemben mért 25-30 cm vízszint-csökkenés leszívási görbéje legfeljebb Gönyüig volt kimutatható (az is csak addig, amíg az érintett csallóközi öblözet 3-4 nap alatt fel nem töltődött). Ennyi sem ismert afelől, hogy 2001 -ben a tarpai szakadáson a Tisza vízhozamának hányad része ömlött ki a beregi öblözetbe, s hogy ez a folyóból „kivezetett" víz Vásárosnamény, Tokaj, stb. szelvényekben, mekkora s milyen tartós apadást eredményezett. A Felső- és Közép-Tiszán tervezett összes vésztározó együttes hatását a VITUKI matematikai modellel 50-60 cmre becsülte. Ez a modell azonban egyetlen felülről levonuló árhullámot feltételezett. A mellékfolyók, azaz a Körösök és a Maros a Tiszával egyidejű árvize az irodalomban ismertetett alulról teijedő tetőzéssel magasabb vízállásokat is előidézhet (mint pl. 1970-ben). Ilyen esetekben a Tisza felsőbb szakaszain kiépített vésztározók hatása a Közép-Tiszán vitatható, ott csak a védvonal magasítása nyújt védelmet. A Szamoson 1970-ben levonult rendkívüli árvizet a Szatmárnémeti fölötti gátszakadás okozta. Ennek nyomán a Szamos és a Kraszna vízgyűjtőjén, a határon túl kiépült többcélú nagy tározóknak és a Körösökbe, a Marosba, sőt az Oltba létesített átvezetéseknek köszönhetően a Szamoson és a Krasznán a Tisza árhullámát befolyásoló nagy árvíz kialakulásának valószínűsége gyakorlatilag zérus, ezért azon vésztározó építése felesleges. A vésztározók hidrológiai méretezésével kapcsolatos bizonytalanságokra dr. Szigyártó és dr. Rátky mutattak rá a Hidrológiai Közlöny 2010. 2. számában. A vésztározók körtöltésével kapcsolatos a következő aggály. A tározót ugyanis a folyó mentén húzódó fővédvonal, és az ennél jóval (kétszer, háromszor?) hosszabb körtöltés határolja. Az egyes vésztározók igénybevételére (feltöltésére) azonban a tervezők szerint is csak 30-40 évenként kerül sor. A száraz évek (évtizedek) során a körtöltés kötött talaja légköri hatások - mély száradási-zsugorodási repedésekbe ismételten behatoló olvadó hólé (desztillált víz) és savas eső - valamint a felületen megtelepedő növények által termelt gyökérsavak következtében szerkezetében átalakul, morzsalékossá, áteresztővé válik. A töltés „víznemjárta" részét, pedig ürgék, pockok, stb. járatai szövik át. Feltöltés esetén (ennek szintje a folyó csökkenteni kívánt rendkívül magas vízszintjével gyakorlatilag azonos), ezért az eredeti védvonal helyett jóval hosszabb, szerkezetében meggyengült szaknyelven „alvó-gáton" kell védekezni. Ez sokkal nagyobb kockázattal jár, s jelentős védekezési erőket köthet le. A szóban forgó nagyságrendeket az eddig megépült két tározó közül a 2008-ban átadott Cigánd-Karád-i tározó példája teszi érzékelhetővé: a körtöltés hossza 24 km, ami a tervezett 4 m vízmélység esetén 5 m magas töltést, a feljáró rámpákat, a tározón belüli lecsapoló csatornahálózatot stb., összesen mintegy 4 millió m 3 karbantartandó földművet jelent. A töltéskoronán 3 m széles, összesen mintegy 72 ezer m 2 aszfaltburkolatot kell lefektetni. További hatalmas költséget jelentenek a 350 m'/s vízhozamra méretezett, hat siófoki zsilipnek megfelelő beeresztő zsilipek, és a 100 m 3/ s-os ürítő zsilip vasbeton és acélszerkezetű műtárgyai. Megépítése után a létesítményt az első igénybevételig (esetleg három-négy évtizedig) karban kell tartani, és védeni kell rozsda (és fémtolvajok) ellen. A szükségessé váló magasítás (az árvízi meder vízszállító képességének Szigyártó-Rátky által javasolt javításával együtt) az első ütemben legfeljebb 1.0-1.5 m, és ez szakszerű földmunkával (megfelelő, és a töltéskeresztmetszet megfelelő részébe Proctor-szerinti nedvességtartalommal és gondos, ellenőrzött, tömörítéssel beépített talaj) jó minőségben kivitelezhető. Egy 6 m széles koronájú, 5 m magas töltés 1 m-es magasítása folyóméterenként kb. 15 m 3 földmunkát jelent. Beépített területeken résfalra épített partfal is biztonságos megoldás lehet. A gazdaságossági számításokban a létesítési költségeken (tervezés, kisajátítás, építés, karbantartás stb.) túlmenően figyelembe kell venni a kisajátított, művelés alól kivont területiek) halmozódó éves hozamát is. Például, a Tiszaroff-i tározó öntözésre berendezett, alagcsövezett, azaz szabályozható nedvességtartalmú területen létesült. Ezen - szerény becsléssel - hektáronként évente 4 tonna búza lenne termelhető. A feltöltések között előirányzott 30 év alatt hektáronkénti 120 tonna termés jelenre leszámítolt értéke, az ingadozó, de világszerte emelkedő élelmiszerárak és a rendszertelenül váltakozó kamatláb miatt csak becsülhető, de mindenképpen tekintélyes kárt jelent. A tervezett Szamos-Kraszna tározó esetében a művelési ág gabonatermelésről „rét-legelő-vizes élőhelyre" történő váltása tönkreteszi az érintett, hatezerre becsült gazdát és azok családját. Emiatt sok munkahely megszűnik, a vásárlóerő csökken, a fiatalság elvándorol, és csak a segélyre szoruló, elöregedő lakosság marad hátra. Érthető a tervezett