Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

5. szám - Nagy István: Vízgondok kezelése az Alföldön: talajvíz-gazdálkodás, rugalmas üzemrend

6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 5. SZ. - Az engedélyes jogot szerezhet a káros vizek elvezetésére élő vizekbe, vagy víztározókba, az érintettek teljes kártalanítása mellett." Az 1885. évi XIII. törvénycikk a vízjogról további előírásokat fogalmaz meg: - „Ármentesített területek birtokosai, illetve a vízrendezésre alakult társulatok azonban követelhetik, hogy a töltések mögött, nemkülönben az ármentesített területeken kívül keletkező eső-, hó-, és talajvizeknek lefolyása mindaddig fokozatosan elzárassék, míg a folyó vízállása a leeresztést meg nem engedi. A leeresztést azonban ekkor is csak hatóságilag megállapított sorrendben szabad eszközölni." - „A magasabban fekvő terület birtokosa az alsóbb terület helyzetét a természetes lefolyás módosítása által nem súlyosbíthatja." Az 1964-ig érvényben lévő törvénynek megfelelően az egyes területek vízelvezető rendszerét úgy kellett kialakítani, hogy a levezetés csak elzáró műtárgyon keresztül történhetett. A leeresztést a társulat engedélyezte. A társulatok saját csatornáikat is tiltókkal szakaszolták, létesítményeik üzemeltetéséhez vízkormányzó szakmunkásokat alkalmaztak. Kialakult egy sajátos üzemrend, amit „zárt tiltok" szerinti üzemrendnek neveztek. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tiltok alapállapota a zárt állás volt, és csak igény és engedély együttes megléte estén nyitották ki, tehát a területről víz csak akkor folyhatott el a kiépített csatornarendszeren, ha a hasznosító azt akarta és a társulat hozzájárult. 1945 előtt a társulatok által kiépített vízelvezető rendszerek és szivattyútelepek beruházási költségeinek több mint 70 %-át, üzemeltetésük és fenntartásuk költségeit pedig teljes egészében az érdekeltek finanszírozták. A rendszerek kiépítésének mértéke és üzemeltetési rendje a finanszírozók gazdasági érdekei és lehetőségei szerint alakult. (A vízelvezető rendszerek jelentős része 1879 és 1919 között épült ki, amit 1930-1942, majd 1960-1990 között tovább fejlesztettek.) A vízjogról szóló második törvény 1964. évi életbe lépése óta a kapcsolódó törvények és jogszabályok nem írták elő az egyes területekről elvezetendő víz korlátozásának kötelezettségét. Az, azóta megvalósított létesítmények esetében korlátozott számban építettek elzáró műtárgyakat, s ha ilyen épült is, ma már többségük működésképtelen, pontosabban fogalmazva: kivételes a működőképes tiltó. 1990 után a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok átalakulása, megszűnése után, a korábban kezelésükben, tulajdonukban lévő vízelvezető és vízpótló létesítmények túlnyomó többsége gazdátlanná, működésképtelenné vált. (Képletesen szólva: a hajszálerek nem működnek). A társulatok és vízügyi igazgatóságok által kezelt létesítmények fenntartása, korszerűsítése is messze elmaradt a szükséges igénytől, s ez elsősorban a kapacitások jelentős csökkenésében és az üzemelési költségek emelkedésében mutatkozik meg. A jelenlegi helyzet értékelése A ma üzemelő belvízrendszerek többségénél a víz a magasabb területekről korlátozás nélkül folyhat le az alsóbb területekre, azt korlátozni vagy megtiltani az arra illetékes szervezetnek csak III. fokú belvízvédelmi készültség esetében van joga. Elzáró műtárgyak hiánya miatt a korlátozás végrehajtása nehézkes és drága. Azaz a szabályozott vízelvezetésről áttértünk a szabályozatlan vízelvezetésre. A gravitációs belvízelvezető rendszerek esetében a csatornákba bejutó víz (felszíni és felszín alatti) szabadon lefolyhat a befogadóba, amíg azt annak vízszintje lehetővé teszi. A csatornákban kialakuló vízszint szabályozza, hogy vízgyűjtője mely területéről mennyi vizet vezet el a rendszer. Értelemszerűen a magasabban fekvő területek vízelvezetése történik meg először, a mélyebb területeké utoljára. A csatornákban esetenként kialakulhatnak olyan magas vízszintek, amelyek a csatorna menti területeken károkat okozhatnak. E rendszerek működésében alapvető változás áll be, ha a befogadóban a vízszint megemelkedik, vagy a torkolati zsilipet zárni kell. A kiépített csatornák segítségével a felsőbb területekről a víz továbbra is az alsóbb területekre áramlik, a csatornákban a vízszint megemelkedik. A magasabb vízszint elősegíti a talajvízszint káros megemelkedését, egyes területeken felszíni elöntést, s ezzel együtt károkat okozhat. A torkolati szivattyútelep megfelelő üzemeltetésével - elegendő kapacitás és célszerű kialakítás esetén - csökkenteni lehet a torkolatban kialakuló vízszintet, megfelelő üzemrenddel elő lehet állítani a szabad kifolyás esetében kialakuló vízszinteket, illetve attól kedvezőbbet is. Szolgáltató rendszerek üzemeltetése A hazai vízrendszerek vizsgálatánál célszerű figyelembe venni a kialakult és jogszabályban rögzített belvíz-öblözetek kiterjedését. (Az öblözetek nagysága 11 és 892 km között változik.) Területük mintegy kétharmadán mezőgazdasági tevékenység folyik, egyharmadát települések, településekhez tartozó zártkertek, ipari, kereskedelmi, idegenforgalmi és infrastrukturális létesítmények foglalják el. így egy öblözet vízgazdálkodásában akár ezer, esetenként több ezer természetes és jogi személy is érdekelt lehet. Egy vízrendszer üzemeltetési rendjének kialakításakor a rendelkezésre álló kapacitásokat, műszaki lehetőségeket és korlátokat, a térségben élők és gazdálkodók érdekeit, a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, stb. kell figyelembe venni, - betartva a hatályos jogszabályokat. A vízrendszerek üzemeltetésénél a legfontosabb feladat az érdekeltek vízigényének kielégítése, a keletkező többlet,illetve káros vizek elvezetése. Mivel a területen gazdálkodók élvezik a vízszolgáltatás előnyeit és viselik a többletvizek hátrányait, a gazdálkodóknak kell eldönteni, hogy mikor, mennyi vízre van szükségük, illetve területükről mennyi víz elvezetését tartják szükségesnek. A megjelenő igényeket 100 %-ig kielégíteni csak gazdasági szempontból túlméretezett rendszerekkel lehet. Az ilyen rendszerek fejlesztési és üzemeltetési költségeit az érdekeltek rendszerint nem tudják felvállalni. Az előbbiek miatt a gyakorlatban több fajta üzemrend alakult ki, illetve alakítható ki. A jövőben várható igények figyelembevételével a következő főbb üzemrendeket és üzemelési módokat célszerű megvizsgálni: Felső vezérlésű üzem Felső vezérlésű üzemrendről akkor beszélünk, ha a szolgáltató, az üzemeltető határozza meg, hogy melyik érdekelt mikor, mennyi vizet vételezhet, vagy vezethet el. Ennek az üzemrendnek a működtetése bürokratikus, estenként hátrányos az érdekeltek szempontjából, mivel nem tud rugalmasan alkalmazkodni az érdekeltek változó igényeihez. Ezt az üzemeltetési rendszert csak akkor célszerű alkalmazni, ha az igényekhez képest a rendelkezésre álló kapacitás korlátozott, vagy ha rendkívüli helyzet alakul ki.