Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
4. szám - Pék Éva: A magyar vidék vízgazdálkodásra alapozott fejlesztésének konfliktusai
1 A magyar vidék vízgazdálkodásra alapozott fejlesztésének konfliktusai Ellentmondások bemutatása a Szamos-Kraszna közi árvízcsökkentő tározó példáján Pék Éva 4400. Nyíregyháza, Kéz u. 26. Kivonat: A magyar vízügyi szakemberek, a vízgazdálkodás gyakorlata az elmúlt időkben világszinvonalat képviseltek. Azonban a fejlődés megtorpant, a víz felhasználás és kihasználás szerepe a mezőgazdaság szerepének visszaesésével egyenes arányban csökkent. Az elmúlt évek rádöbbentettek arra, hogy mára nem az alacsony kihasználás jelenti a legnagyobb problémát, hanem a víz a biztonságérzetünket veszélyezteti. Szükséges olyan megoldást keresnünk, amely eloszlatja a fenyegetett területeken élők félelemérzetét, és ezzel egy ütemben lehetőséget nyújt vízértékeink ésszerű kiaknázására, d dolgozat célja, hogy rávilágítson a mezőgazdaság és vízgazdálkodás között kialakult társadalmi konfliktushelyzet okaira. vízgazdálkodás, mezőgazdaság, Szamos-Kraszna köz. Kulcsszavak: Bevezetés Magyarország fennállása óta olyan szolgálatában álló értéket tudott magáénak, ami az ország szerepét és jelentőségét töretlen felértékelte, és teszi mindezt ma is: ez a víz. Tekintve az olyan globális problémákat, mint a klímaváltozás, a világ ivóvíz hiánya, a mezőgazdaságban kialakult versenyhelyzet és egyéb tényezők, a víz szerepe egyre növekszik. A XIX. század első felében kezdődtek a tágabb értelemben vett vízrendezési munkálatok. A Vásárhelyi Pál által tervezett Tisza szabályozás és a káros többletvizek elleni megelőző és kárcsökkentő beavatkozások megalapozták a máig tartó folyamatot, amely a magyar mezőgazdaság tőkés fejlesztésének a komplex nagytérségi vízrendezési munkálatok eszközévé és feltételévé vált (PETRASOVITS 1982). Az 1900-as évek közepétől kezdve a mezőgazdaság szerepével párhuzamosan a vízgazdálkodás jelentősége is nőtt. A beruházások (pl.: vízvissztartás, melioráció, öntözés stb.) lehetővé tették a világszínvonalú termelés megalapozását. Azonban 1970. után társadalmi, gazdasági és állami oldalról egyaránt olyan alapvető változások következtek, amelyek előidézték a mezőgazdasági vízhasználat igényének és lehetőségének csökkenését. Ez magával vonta a vízrendezés részleges megrekedését, a '90-es évektől pedig olyan agrárágazati átalakuláson esett keresztül a magyar gazdaság, amihez a mezőgazdaságunk nehezen tudott alkalmazkodni. A mezőgazdaságban bekövetkező változások éles hatással vannak a vízgazdálkodás témájára. A két gazdasági ágnak elviekben egymással együtt kéne, hogy működjenek a megfelelő területhasznosítás és táj gazdálkodás megteremtéséért. A vízgazdálkodás nyújtja mindazt az infrastrukturális alapot, ami nélkülözhetetlen a vidéki élet színvonalának emeléséhez. Azonban egységről nem beszélhetünk, sőt, az ellentétek a vízgazdálkodási-, mezőgazdasági-, sőt a természetvédelmi ágak közt egyre éleződni látszanak. Mára meg kellett tanulnunk, hogy nem elég egyoldalúan gondolkodnunk és részfeladatokra koncentrálnunk. Mind a mezőgazdaság, mind a vízgazdálkodás csak úgy lehet sikeres a jövőben, ha multifunkcionálissá tesszük azokat. Rövid időperióduson belül kell szembe néznünk évente az aszállyal, a belvízkárokkal, az árvízkárokkal, és minderre olyan megoldást kell találnunk, ami túlmenően a védekezésen, előrelépést és fejlesztést is magában hordoz. A vízgyűjtő-gazdálkodás elvére épülő Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése szándékai szerint ilyen végigvezetett, megalkotott terv. Az elmúlt években hatványozva tapasztalhattuk a víz pusztító mivoltát. 1998-2006 között pl. olyan árhullámok vonultak le a Tiszán, amelyek felülmúlták az azelőtti maximális vízszinteket. Tény, hogy Magyarországon megszülettek a megoldások, elkészültek a tervek. Jól átgondolt megvalósítható programokat hoztunk létre tervezési alegységenként. Mégsem voltunk képesek ezeket időben elkezdeni megvalósítani. Az általam megkérdezett szakemberek közös nézőponttal rendelkeztek a tekintetben, hogy itthon még mindig az utólagos orvoslást használjuk előszeretettel a preventív védekezéssel szemben. A kormányzat döntésképtelensége, a nem megfelelő kommunikáció, a víz által okozott, kézzel fogható kártételek mindinkább a fejetlenség és káosz irányába tolják el a közhangulatot. Be kell látnunk, hogy a víz ellen nem védekeznünk kell, s tőle megszabadulnunk, hanem megbecsülni, és lehetőségeink szerint értelmes korlátokon belül kihasználni azt. Számomra több éves munkám záloga lenne, hogy a következőkben megfogalmazódók támadhatatlanságának feltételezése nélkül megfelelő súlyt kapnának azok az elgondolások, amelyek szerint jelentős vidékfejlesztési tevékenységként kell elfogadottá tennünk a vízgazdálkodás megfelelő gyakorlatát. 1. Témafelvetés és célkitűzés A vízgazdálkodással kapcsolatos gyakran ésszerűtlen döntéseknek köszönhetően témám különös időszerűséget élvez napjainkban. A tavaszi, nyári eleji esőzések, áradások, az őket pár hétre követő aszálykárok, a vízzel kapcsolatos különböző kártételek lassan mindenki szemét felnyitják arra, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a helyes vízgazdálkodási gyakorlat bevezetésére. A terjedelem szűkessége miatt úgy döntöttem, hogy a vizsgálati területemet részekre osztom. Jelen dolgozatomat, mint a vízgazdálkodás kérdéskörébe bevezető fejezetet, társadalomtudományi szemszögből írtam meg. Kutatási területemet a Szamos-Kraszna közére korlátoztam, mivel olyan indikátor jellegű események történtek az elmúlt években, amelyek mögött általános vidékfejlesztési vonatkozású problémák húzódnak. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése hat árvízszabályozó tározó megépítésének szükségét fogalmazta meg a Felső-Tiszavidéken, köztük a Szamos-Kraszna közit is. A tározó szakmailag megalapozott, minden közösségi szinten meghatározott célkitűzésnek megfelelő projektként indult. Azonban a tervezési folyamatok után, a megvalósítást megelőzően az ott élő gazdák megvétózták a fejlesztés szükségszerűségét és jogosságát. Az esetet két oldalról vizsgálva felmerül a kérdés, hogy mit kapnak a gazdák a tározók területén felhagyott földeikért? Milyen ellenszolgáltatás jár az amúgy is legtöbb helyen önmagában sikertelen mezőgazdasági tevékenység feladásáért? Tudják-e érvényesíteni az ott élők a jogaikat a saját élet-