Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
3. szám - Dobos Imre: A „Mohai Ágnes ásványvíz” kutatástörténete
1 A,Mohai Agnes ásványvíz" kutatástörténete Dobos Irma 1027. Budapest, Margit krt. 44. - e-mail: dobos.irma@upcmail.hu Magyarország ásvány- és gyógyvíz előfordulásai között előkelő helyet foglal el a Székesfehérvártól mintegy 10 kmre fekvő Moha községben több száz év óta ismert ásványvíz (7. ábra). Hogy milyen fontos szerepet töltött be a község életében az ásványvíz, azt a község címere is bizonyítja. A címer 3. mezője az ,^ignes-forrásra" utal. A vörös háttérben ezüst osztással kialakított kút, amelyből ezüst színű balra és jobbra elhajló forrás tör fel, a balról és jobbról visszahulló vízcseppek kékszínüek. A forrás ábrázolását arany színű, természetesen tekeredő kígyó fogja közre. Ez az ábrázolás ugyan ellentmond a heraldika klasszikus szabályainak: a fémre fém, a színre szín (arany és ezüst, vörös és kék) kerül. Az ellentmondást feloldja viszont az, hogy a lakosság ezzel az ábrázolással teljesen azonosul (1. kép) » 0P«lkBSíi , i. > Kinm' "Wr fj iMMfaH j *ßMt SjabaSesjl: Uns««/ 1. ábra. Moha község és környezete (M=l:360 000) Az „Áldou-kúttól" az „Ágnes-forrásig" A község területén és környékén igen sok természetes ásványvíz-lelőhelyet ismertetnek az egykori okmányok és leírások. A közeli Iszkaszentgyörgy határában római maradványokat találtak, Csór ugyancsak római település volt. Feltételezni lehet, hogy a mohai savanyúvizet is használták, esetleg itt kisebb település is lehetett annál is inkább, mivel az Aquincumba vezető utak egyike érinthette a Gaja-patak környékét. Jóval később, az árpádházi királyok alatt, a 10. század után már bizonyítottan lakott település volt. Ismereteink szerint a legrégebbi utalás a községre az 1243. évi oklevélben található, amely az „egész mohai föld"-et a malom -hellyel együtt Konstantin székesfehérvári kanonok birtokának tekinti. Ezt követte az 1370-ből származó Fejér György munkája, a Codex Diplomaticus, amely ugyancsak említi Mohát. Néhány év múlva az 1374-ben kiadott Károly János plébános és esperes monográfiája már nem csak a község birtokosairól, hanem a mohai víz minőségéről is ad rövid ismertetést. Ebből a munkából megtudjuk, hogy Imre nádor ebben az évben a veszprémi és a fehérvári káptalan részére elrendeli több község, köztük Moha határának felülvizsgálatát. A határjárásról szóló 1374. Szent György napján kelt jelentés, mint határjelet említi az ,ylldou kuth "-at, amelyet a mohai lakosok korábban már tönkretettek és betemettek. Kívüle még több hasonló savanyúvizet adó kútról is megemlékezik a jelentés szerzője, de nevüket nem közli, mivel a községhatárok megállapításánál nem játszottak szerepet. A községek közötti határvillongások a következő évszázadokban is tovább folytatódtak, és ezekben a birtokos családok is részt vettek. Nehéz időket élt át Fehérvár közelsége miatt az 1688-ig tartó török hódoltság alatt. A községet 1692 óta ismét lakott településként tartották nyílván, és a következő évtől már az adózók között is szerepelt. Az újabb megpróbáltatás 1707-ben következett be, amikor a császári katonák Mohán kívül Csórt és még több községet elpusztítottak. Ezután Moha rövidesen újra benépesül, s az 1750-es években a község tulajdonosa a neves költő, báró Amadé László (1703-1764). A 18. század kiváló történésze és geográfusa, Bél Mátyás (1684-1749) nagy művének, a Notitia-nak keretében Fejér megyét is részletesen feldolgozta. Ebben Mohát is ismerteti, s azt írja róla, hogy: ,Moha község határában savanyú víz, több századok óta elrejtve s eltemetve volt, de a földbirtokos, méltóságos gróf Amadé Taddé, saját költségével és buzgó igyekezetével 1732. évben a néphagyomány nyomán kutatva azt a szántóföldek közt feltalálta s közhasználatra felnyittatta, némelyek a füredi, mások a selter/s/i vízhez hasonlónak találják. " E század végén Bajzáth József veszprémi püspök és udvari kancellár családja részére megvásárolja Mohát. így kerül pészaki Bajzáth György tulajdonába, aki a 19. század elején „nem messze a mostani vasúti indóház fölött, 5 ölnyi mélységben fekvő forrást megásatta, azt faragott kövekkel kirakatá s melléje vendégházat építtetett, sétányt ültetett, annak használatát a közönség számára megnyitó, mi által, főleg a közel vidékiek számára, látogatott multatóhelylyé vált." Az első tudományos munkát a Kárpát-medence ásványvíz-lelőhelyeiről Heinrich Johann Crantz (1688-1772) bécsi orvos, kémikus és botanikus állította össze a „ Gesundbrunnen der Oesterreichischen Monarchie" 1777-ben megjelent munkájában. Sajnos ebben Moháról nem tesz említést, kizárólag a füredi savanyúvizeket tárgyalja. Ezt a monográfiát követte Kitaibel Pál (1757-1817) és Tomtsányi Ádám (1755 -1831) egyetemi tanárok magas szintű tudományos feldolgozása. Az 1810. évi móri földrengéssel kapcsolatban végeztek tanulmányokat, s részletesen leírják a bodajki, a duzzogói és a mohai savanyúvizet (2. ábra). A mohairól így
