Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
1. szám - Pálfai Imre: A Duna–tisza közi hátság vízháztartási sajátosságai
40 A Duna-Tisza közi hátság vízháztartási sajátosságai Pálfai Imre 6721 Szeged, Füredi u. 9/a Kivonat: Kulcsszavak: A Duna-Tisza közi hátságnak a Kárpát-medencében egyedülállóan sajátos vízháztartási helyzete van, melynek hátrányai - éghajlati tényezők és a vízháztartást befolyásoló különféle emberi tevékenységek halmozódó hatásaként - az elmúlt 25-30 évben súlyos vízhiányhoz vezettek. A dolgozat ennek jeleit mutatja be, és főbb okait elemzi. Előadás formájában elhangzott a Magyar Hidrológiai Társaság Vízgazdálkodási Szakosztálya és Szegedi Területi Szervezete által közösen rendezett „A Duna-Tisza közi Homokhátság vízgazdálkodási kihívásai a klímaváltozás tükrében" című előadóülésen (Szeged, 2009. február 18.). Duna -Tisza közi hátság, vízháztartás, éghajlatváltozás, talajvízszint-süllyedés, vízhiány. A Duna-Tisza közi hátság vízháztartási viszonyai régóta az érdeklődés homlokterében vannak. E témáról és a hozzá kapcsolódó vízgazdálkodási kérdésekről az elmúlt húsz-harminc évben számos tanulmány készült, sok előadás hangzott el, e problémakörrel a szaksajtó és a napilapok is bőven foglalkoztak. A következő rövid összefoglalóban - az újabb keletű adatfeldolgozások és publikációk mellett - elsősorban a Magyar Hidrológiai Társaság, ill. a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége keretében készült nagyszabású Előtanulmányra (1990), valamint a Változások a Duna-Tisza köze vízháztartásában (OVF, 1993) és A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái (A Nagy alföld Alapítvány Kötetei 3., 1994) c. kiadványra támaszkodtam. KISKUNHALAS 1. ábra. Magyarország domborzata és vizei, jellemző Duna - Tisza közi keresztszelvényekkel A Duna és a Tisza közötti, a folyók völgyéből kiemelkedő hátsági jellegű terület mintegy 12 000 km 2-re terjed ki, melyből kb. 9 000 km 2 Magyarországhoz tartozik. A folyók menti térség általában 80-95 m tengerszint feletti magasságban van, míg a hátság gerince - a nyeregszerü középső rész kivételével — eléri a 130-150 métert is (/. ábra). A hátság felszínét nagyrészt homoktalajok fedik, a mélyebb rétegek is jó vízvezető-képességűek, így általában a lefelé irányuló vízmozgás az uralkodó, a felszíni lefolyás rendszerint csekély. A hátság nagy részét, mintegy negyedét erdő borítja. A Duna-Tisza közi hátság csak északon csatlakozik egy rövid szakaszon - magasabban fekvő területhez, nevezetesen a Gödöllői dombsághoz, ilyenformán a természetes víz-utánpótlódást tekintve magára van hagyatva, vízbevétele lényegében csak helyi csapadékból származik. Ha ez huzamosabb ideig a szokásosnál jóval nagyobb, akkor a nedvesség-felhalmozódás következtében a hátság mélyebb fekvésű részein, főként a buckák közötti völgyeletekben (az ún. semlyékekben) víztöbblet alakul ki, időszakos belvízi elöntések keletkeznek. Ha viszont a csapadék hosszú időn keresztül kevés, akkor a hátság felszíni és felszín alatti vízkészlete egyre csökken, vízhiány lép föl. Ez az utóbbi eset a gyakoribb és tartósabb, s ez abban is kifejezésre jut, hogy az éghajlati vízhiány sokévi átlaga (a csapadék és a lehetséges párolgás különbsége) hazánkban, sőt az egész Kárpát-medencén belül, éppen vizsgált térségünkben a legnagyobb: Magyarország Nemzeti Atlasza (1989) szerint a Duna-Tisza köze jó részén meghaladja a 350 mm-t is (2. ábra). Hazánk más hátsági jellegű területein, pl. a Nyírségben vagy a Maros hordalékkúpján, az éghajlati vízhiány határozottan kevesebb, az oldalirányú víz-utánpótlódás feltételei viszont kedvezőbbek, ezért ritkábban és kisebb mértékben alakulnak ki erősen vízhiányos időszakok.
