Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

4. szám - Babák Krisztina: Alföldi folyóink ártérfejlődési kutatásai a XX. század elejétől napjainkig

44 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 4. SZ. namikusan változó, a kiegyenesített szakaszra jellemző medertágulatok. Nagy A. és társai (2005) a természetes folyófejlődést kutatták a gátak közé szorított Közép-Tiszán. Céljuk a jelenkori, alig pár száz éves üledékképződés és az ezzel összefüggő folyófejlödés néhány sajátságának bemutatása, illetve ezek természetes, vagy esetleges antropogén okainak felfedése volt. Mintaterületnek a Kiskörétől Martfűig terjedő 102 km hosszú Tisza szakaszt választották. Hossz-szelvényt készítettek, amely a laza üledék elhelyezkedését mutatja. A vastagsági adatokat térinformatikai rendszerbe helyezve régi és mai, eltérő felbontású és tematikájú térképekkel vetették össze. Igazolták, hogy a Tisza szabályozása a folyóprofil megváltozását eredményezte. A meder-keresztszelvények többsége alátámasztotta, hogy az eredeti, évszázadokon át kialakított egyensúlyi állapot visszaszerzése érdekében a Tisza bevág, erodál. Megállapították továbbá azt is, hogy a meder mélyülése és keskenyebbé válása általában nem áll egymással arányban, azaz a mélyüléssel keresztmetszetét kevésbé növeli, mint amennyivel az övzátony épüléssel csökkenti a méretét. Ez véleményük szerint az elmúlt 120 évben a meder keresztmetszet-méretének csökkenéséhez vezetett. Az egész szakaszra jellemző másik jelenség a kanyargósság növekedése, amely a térképeken és a mederkeresztszelvényeken is követhető. Ebben a folyamatban a folyó természetes választ ad az antropogén hatásra: a megnövelt esést az úthossz, a kanyargósság növelésével csökkenti. Szalai Z. és társai (2005) a Duna és a Tisza példáján a folyópartok alakjának szerepét elemezték a hullámtereken kiülepedő üledékek szemcse- és nehézfém frakciójában. Vizsgálódásaikhoz öt mintaterületet jelöltek ki: a Duna mentén a Háros-sziget Budafok felé eső partszakaszát, a sziget nagytétényi partszakaszát, valamint Solt közelében, a dunaföldvári Beszédes József Duna hídtól északra húzódó partszakaszt; a Tisza mentén Tiszabábolna, illetve Tiszasüly közelében. Megállapították, hogy minden mintavételi terület mederfali pontjában a homok frakció dominál, ez a közép-tiszai mederfalakban jóval hangsúlyosabb volt a dunai pontokhoz képest. Meghatároztak egy munkahipotézist, amely szerint a domború partokon a nehézfémek eloszlása a hullámtereken nemcsak a partok alakjától (valamint a vízhozamtól és a hordaléksürűségtől), hanem a part lefutásától is függ: a domború partokon ez az eloszlás homogénebb, az egyenes és a homorú partokon (amennyiben nem szakadó partról van szó) az inhomogenitás nő. Nagy A. és társai (2006) a Közép-Tisza jelenkori mederképződményeit jellemezték Kisköre és Martfű közötti 102 km-es szakaszán, az ultra nagy felbontású, egycsatornás, vízi szeizmikus szelvények földtani értelmezése segítségével. Megállapították, az általuk vizsgált mérési nyomvonal felén nincs üledék-lerakódás, valamint azt, hogy az üledék nagyjából egyenletesen oszlik el a területen 1-2 méter átlagos vastagságban, főként pozitív formákban jelentkezve. Igazolták a recens övzátony-épülés jelentős mértékét, a kanyargósság növekedését, illetve a kettő közötti összefüggést. Véleményük szerint a keresztszelvények arra is rámutattak, hogy a nagymértékű változások a szabályozást követő 4060 évben következtek be. Hullámtér feltöltődési vizsgálatok számítások segítségével Cholnoky J. (1934) véleménye szerint a hullámtér feltöltődhet, mert a szabályozás előtt a hordalék lerakódása az egész ártérre kiterjedt, de folyószabályozás által gátak közé kényszerített folyók esetén, különösen „a rendetlenül vezetett gátak" között mehet végbe egyfajta érdemleges feltöltődés. Károlyi Z. (1960) a Tiszán végzett számításai szerint az árvíz levonulása függ a hullámtér magasságától. Alacsony hullámtér esetén az árvízi hozam nagy része ott is levezetődik, de ha a folyó magaspartba beágyazott, akkor az árvíz legnagyobb része a nagyvízi mederben vonul le. Véleménye szerint a szük hullámtereken nagy a feltöltődés - a szolnoki szakaszon 0,3-1,5 m között, a nyíregyházi szakaszon 0,21,6 m között változik - , vízkiszorító képessége nem hanyagolható el. Azt feltételezte, hogy a nagy hullámtéri feliszapolódások még az átmetszések idején keletkezhettek. Somogyi S. (1967) szerint a medermélyüléssel ellenkező fejlődést jelent a hullámterek feltöltődése a nem megfelelő helyen vezetett gátak között, amelyet az ezeket a területeket borító vastag öntéstalajréteg is bizonyít. Jakucs L. (1982) az árvizek gyakoriságának okait kutatta a Tisza vízrendszerében. Rámutatott arra, hogy számos figyelmeztető jele létezik annak, hogy az Alföld fő folyói jelentős mértékben feltöltik, ezen keresztül térszínileg magasítják a gátak közötti ártereiket, amely a recens akkumulációs szintek inverziójához vezet. Megfigyelte, hogy az árvizek levonulása utáni üledék-felhalmozódás beszűkíti a hullámtér szelvényeinek keresztmetszetét, ezáltal növekedik az árvízveszély. Gábris Gy. és társai (2002) a tiszai hullámtér feltöltődésének kérdésével és az üledékképződés morfológiai alapjait elemezték. Az általuk vizsgált terület Tiszadob és Tiszaszederkény között található (a Tisza legelső átvágásának helye). Vizsgálatuk kétféle módon határozta meg az árvízvédelmi töltések (gátak) közötti felhalmozódást: a folyóra merőlegesen kiválasztott szelvényekből számítható értékek segítségével, illetve e szelvények által lehatárolt területdarabokra vonatkozó mutatókkal. A domborzatmodell segítségével végzett számítások szerint a Tisza Tiszadob-Sajó torkolat közötti (mesterséges) öt kilométer hosszú szakaszán a szabályozások óta eltelt 120 év alatt a gátak közötti hullámtér a mérési szelvényeken átlagosan 0,23-0,60 méterrel töltődött fel. Ez a lerakódás az eredeti átfolyási szelvény 5-16 %-os csökkenését okozta. Lovász Gy. (2002, 2005) statisztikai módszerekkel vizsgálta az árvízi elöntés gyakoriságát Szolnok térségében a Tiszán 1876-2000 között. Elemezte a feliszapolódás lehetőségét, az elöntés évi tartamát, havonkénti valószínűségét, valamint a kiválasztott időszak 125 éves tendenciáját. Megfigyelte, hogy ártéri elöntés, azaz a feliszapolódás az év minden hónapjában előfordul, leggyakrabban március-május időszakban, amikor a hóolvadásből keletkező víztömegek lépnek ki az ártérre. Megállapította, hogy a Tisza vízjárása egyre szélsőségesebb, amelyet az évi legfrissebb vízállásoknak az évi legnagyobb vízállásoknál jelentősebb sülylyedése okozza. Véleménye szerint az elmúlt évszázad növekvő valószínűségű ártéri elöntése egyre szélsőségesebb vízjárás során megy végbe. Koncsos L. és Kozma Zs. (2007) a Tisza magyarországi szakaszán történő hullámtéri feltöltődés becslésére vállalkozott. Célul tűzték ki, hogy meghatározzák az egy év alatt átlagosan bekövetkező ártéri feliszapolódás hossz menti eloszlását. A kutatásaik során, egy saját fejlesztésű, egyszerűsített akkumulációs modellt alkalmaztak, amely egy lebegőanyag-ülepedési és egy 1D hidrodinamikai modulból épült fel. Arra az eredményre jutottak, hogy hosszú távon a lebegtetett hordalék hullámtéri felhalmozódása jelentős mor-