Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
4. szám - Papp Ferenc: Az öntöző vállalatok (1948. március 18–1956. július 1.)
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 4. SZ. Bóza János műszaki vezető, Barta Zoltán főkönyvelő, és lehetne még hosszasan sorolni... Az ellentétes természetű igazgató és főmérnök, csodálatosan egészítette ki egymást. Varga Józsi bácsi - a kazánkovácsból lett munkásigazgató - robbanékony, mindig az igazságot kereső, de jóakaratú ember volt. Nem szerette az akkori kor szerencselovagjait, törtetőit. Ezért sokszor ütközött megbízóival, pártjával. Sióréti Józsi bácsi viszont a precízség, a nyugalom mintaképe volt, akinek városi főmérnöki tisztsége miatt kellett otthagynia Gyulát. O derűs optimizmussal egyensúlyozott a vállalaton belül. Utólag is hálás vagyok azért, hogy operatív mérnöki munkával bíztak meg és beruházási előadónak neveztek ki. Ugyanis műhelyeink főként barakokból álltak, az ipari épület megvalósítása valóban sürgető volt. Emellett olyan tervezési feladatokat kaptam, mint a folyószabályozási munkáknál alkalmazott kishajók tervezése. A gépipari technikumból kikerült 5-6 fiatal gépésztechnikussal terveztük a hajót és mi végeztük annak művezetését is, Kollár András műhelyvezetővel együtt. Az úszó szivatytyútelepek parti csatlakozásának, és szivornyáinak építése szintén feladatom lett. (Ezen túlmenően - igazgatói engedéllyel - öntözőtelepeket terveztem Rákóczifalván, Kenderesen, Kőtelken, Tiszaroffon és Sarudon. Később Kunhegyesről másodállásban „sávos tereprendezést" terveztem a Kunmadarasi Állami Gazdaságnál.) Varga Józsi bácsi előszeretettel vitt magával tárgyalásaira, az OVH-ba, és ellenőrző útjaira. Ezért hamar megismertem a mindig változó és növekedő vízügyi szolgálatot, de sokan megismertek engem is. Szolnoki éveim műszaki szempontból hasznosak voltak, éreztem az idősebbek befogadó készségét, barátságát. Egy napon azonban igazgatónk közölte velem, hogy a Kunhegyesi Kirendeltség vezetője - Körmendi Lajos nagytekintélyű vízmester - felmondott, és engem akar a helyére kinevezni. Meglepődtem szándékán, hiszen ott két-háromszáz ember dolgozott. Azzal bátorított, hogy „majd segítünk". Az öntöző vállalatoknak elsőrendű feladata volt ebben az időben, a nagyterületű rizsföldek vízellátása. Ezért fokozottabban éreztem, hogy mit jelent a vezető felelőssége. Mind több-ezer hektáron termeltek rizst, közben szerveződtek a „rizsprofilú" Állami Gazdaságok, saját tervező és építő szervezeteikkel, amelyek vízügyi vonatPAPP FERENC kozásban nem riválisok, hanem feladat-megoldó partnerek lettek (Bánhalom, Tilalmas, Vizesfás, Tiszasüly, és hosszan lehetne sorolni...). Szaporodtak az olyan tsz-ek is, melyek a rizsföldek létesítésében jövedelempótlást láttak. Riasztó volt a feladat azért is, mert az öntözőgépek zöme az államosításkor igénybe vett gépekből állott, és ahány gép, annyi típusú volt. A problémát ellensúlyozta, hogy a gépek mellé, - egzisztenciát vesztett - és szorgalmas szakemberek kerültek. Volt cséplőgépesek, kisiparosok, kiskereskedők, volt katonatisztek, b-listázott tisztviselők, hadifogságból visszatértek alkották a vállalati munkásgárdát. Számukra egyfajta biztonságot jelentett a Vállalat humánus vezetési stílusa. Kunhegyesi éveim alatt két szakmai feladat volt, amiért hálás lehettem igazgatónknak. Az első, hogy a Kirendeltség feladatkörébe tartozott a Tiszafüredi Öntöző Rendszer üzemelése, amely újszerűségével és méretével hazai viszonylatban a legnagyobb volt. E rendszer operatív vezetőjének lenni egy fiatal mérnök számára megtisztelő feladat volt, és egyben kihívást is jelentett. Az 1937. évi Öntözési Törvényben meghatározott Tiszántúli öntözések első nagy létesítménye volt a Tiszafüredi Öntözőrendszer. Csak valószínűsíteni tudom, hogy az itt szerzett üzemelési és vezetési tapasztalatom következménye lett, hogy 1958. február 1-től a még nagyobb - a Tiszalöki Vízlépcső és Öntözőrendszer - irányításával bízott meg az OVH. Egyszerűbbnek tűnő, de a vízgépészet fejlődése szempontjából jelentős volt a Kunhegyesi telephely területének megszerzése és a műhelyek fejlesztése. A vasút, a Tomaji út és a Kossuth Lajos utcai későbbi telephely építésre alkalmassá tétele, megvalósítása, mint „fekete beruházás", akkor kockázatos vállalkozás volt. Az alapító levélben meghatározott feladatok mellett az öntöző vállalatoknál fejlődött ki az a munkás és értelmiségi kollektíva, amely alapja lett a magyar vízgépészetnek. Ez maradéktalanul kielégítette a hazai igényeket, s elismerést szerzett termékeivel külföldön is. Az öntöző vállalati évek számomra szakmailag és érzelmileg is szépek maradtak. Egyben megtapasztaltam azt, hogy milyen kemény a vízgazdálkodásban dolgozók élete, és mire képes az Alföld az öntözéses gazdálkodással A kézirat beérkezett: 2010, március 8-án dr., aranydiplomás vízépítő szakos mérnök, 1953-ban szerzett oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1974-ben védte meg „A természeti környezetfejlesztés és vízgazdálkodás hatása a Debrecen térségi ökoszisztémára" c. doktori értekezését a Debreceni Tudományegyetemen. 1942-től a Középtiszai Armentesítő Társulatnál, 1954-től a Középtiszai Öntöző Vállaltnál dolgozott, 1958-tól a Keleti Főcsatorna Kirendeltség szakaszmérnökségének vezetője. 1959-1974. közt a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Debrecen) igazgatója. 1964-ben, 1966-ban és 1970-ben az ár- és belvízvédekezések igazgatósági védelemvezetője. 1976-tól az Országos Vízügyi Hivatal Környezetvédelmi, majd Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Főosztályának vezetője. 1983-tól 1988. évi nyugdíjba vonultáig a Vízügyi Tervező Vállalat vezérigazgatója. A Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja (1993) Companies for irrigation in Hungary (1948-1956) Papp, F.
