Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

4. szám - Papp Ferenc: Az öntöző vállalatok (1948. március 18–1956. július 1.)

8 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 4. SZ. zővíz mezőgazdasági hasznosítására tervezett „Piros könyv" megírásában. így egymás tapasztalatait egyeztetve, kiegészítve, én továbbra is a vízgazdálkodás vonalán dolgoztam nyugdíjazásomig. Közel 20 évet dolgoztam a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál, ahol hosszú ideig dr. Papp Ferenc volt az igazgatóm. Neki köszönhetem, hogy írok, az O kérésére fogtam hozzá emlékeim megírásához. A közel hatvan év előtti eseményekről nagyon kevés emléket találtam a birtokomban megmaradt feljegyzésemből a naptáraimban. A szűkszavú feljegyzéseim azért eszembejuttatnak érdekes és fontos eseményeket, melyeket úgy érzem, érdemes lesz leírni. Nagyon röviden szót kell ejtenem arról, hogyan kerültem az Agrártudományi Egyetem elvégzése után a vízgazdálkodás vonalára. 1947-től az oklevelem megszerzése után az Agrártudományi Egyetem üzemtani tanszékén dolgoztam a doktori diplomám megszerzéséig, 1948 december végéig. 1949 januárjától dolgoztam a Földmüvelésügyi Minisztérium Költségvizsgáló Intézetében, annak megszűnéséig, június 30-ig. Az Üzemtani Tanszék vezetője az európai hírű dr. Nagypataki Béla professzor volt, aki a Költségvetési Intézet megszűnése után elküldött testvéréhez, dr. Nagypataki László mérnök úrhoz, aki akkor az Öntözési Hivatal vezetője volt. Az Öntözési Hivatal és a Földművelésügyi Minisztérium Öntözéses Termelési Alosztály - melynek akkori vezetője Konvalinka László volt - előzetes, alapos káderezés alapján vett fel és osztott be a Körös-vidéki Öntöző Vállalathoz, Gyulára. Az FM Öntözési és Termelési Alosztálya az Öntöző Vállalatokhoz felvett agrárszakemberek részére a Budapesti Agrártudományi Egyetemen 1950 február 1-től 6 hetes, öntözéses tanfolyamot szervezett, ahol akkor a Magtermeltető Vállalat-ok rizstermelési felügyelői is részt vettek. A tanfolyam előadói az FM-ből, az Agrártudományi Egyetemről, és az időközben alakult Országos Vízügyi Hivataltól (OVH) jöttek. A tanfolyam végén vizsgáztunk, aminek alapján megkaptuk kinevezésünket a már előzőleg kijelölt öntöző vállalathoz. Én is két társammal, Balla András kertészmérnökkel és Puskás Antal öntöző-gazdával Gyulára, ahol egy heti ismerkedés után megkezdtük munkánkat a vállalat kirendeltségein. (Puskás Antal a központban, Balla András Gyomán, én pedig Szeghalomban kezdtem el agronómusi teendőimet. A Vállalat igazgatója akkor Varga József csepeli vasmunkás, főmérnöke Kaffka Lajos pilótaszázados volt, akiről saját újítása alapján átemelő szivattyút is elneveztek. Abban az időben szerveződtek meg a Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatalok (KBH). A gyulai hivatalvezető Kienitz Vilmos főmérnök volt, akinek szintén volt átemelő szivattyúja, amit abban az időben gyártottak is. Az OVH, KBH szervezetével közvetlen kapcsolatban működtek az öntöző vállalatok. Az öntöző vállalatokhoz beosztott agronómusok hivatalosan együttműködtek a megyei és járási tanácsok öntözési előadóival, akiket az FM Öntözési és Termelési Alosztálya irányított. Ezen túl a gyulai és szolnoki öntöző vállalatok agronómusai szoros kapcsolatban voltak a szarvasi kutatóintézettel és annak Kisújszállási telepével. Az eddigi általános tájékoztatás után öntöző vállalatnál eltöltött 5 év alatt megtörtént néhány különleges eseményről is beszámolok. Mint már említettem, 1950. március 20.-án agronómus társaimmal együtt érkeztem Gyulára. Itt a munkához megkaptuk az 1:10.000 léptékű helyszínrajzot, melyre rá voltak rajzolva az öntözőtelepek. A vízellátást a Berettyó folyó, a Kutas csatorna, a Sebes-Körös és a Kettős-Körös biztosította szivattyús vízkivétellel a szeghalmi kirendeltség területén. Szeghalomban munkám az öntözőtelepek felkeresésével indult. Az öntözőtelepek általában nem a vasúti és autóbusz megállók közelében voltak, ezért 20-25 km-t is gyalogoltam munkám végzése közben. Motorkerékpárt csak június elején kaptam, tehát közel 3 hónapig gyalog jártam. Az 1950-es év nagyon aszályos év volt. A Sebes-Körös medrében május 20-ra - még a rizstelepek első elárasztásának teljes befejezése előtt - a kornádi szivornya és az újirázi szivornya közötti mederszakaszon száraz lábbal lehetett közlekedni. Az aszály miatt már június hó közepén megalakult a vízkorlátozó bizottság Gyulán a KBH-nál, ahol hetenként árasztási órarendet állítottunk fel, és személyesen ellenőriztük annak betartását. Az 1951. év meteorológiai adatai már nem voltak olyan kedvezőek, mint 1950-ben. Ebben az évben új igazgatót neveztek ki a vállalat élére, Macskási József személyében. Egyénisége, embersége pótolta iskolázatlanságát. Remek szervezőkészsége hozzájárult ahhoz, hogy az 1950. évi vállalati veszteség után nyereséggel zárt a vállalat. Ebben az évben is a legfőbb feladatunk a termelők és a vállalat közötti kapcsolat fenntartása, szakmai tanácsadás, új öntözőtelepek kijelölése, azok építésének ellenőrzése, júliusban, augusztusban tapasztalatcserék szervezése. Szarvason egy hetes elméleti és gyakorlati képzésben részesültek az öntöző vállalat agronómusai. Szarvason a már működő Növénytermesztési és Növénynemesítési Kutató Intézet keretében 1950 őszén megalakult az Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet. Az intézmény igazgatója Frank Melánia. Európai hírű, neves kutatók dolgoztak abban az időben Szarvason. Frank Melánián kívül: Hank Olivér, Oroszlány István, Nagy Zoltán, Mihályfalvi István, Kvassay Sajó Endre, és még sokan mások. A kutató-központ Szarvason a Bolza kastélyban volt. A Körös-vidéki Öntöző Vállalat területén a következő kísérleti telepek voltak: Szarvason Bikazug a legnagyobb, Vizesfáson, Ecsegfalván, Kisújszálláson, Kopácson a kisebbek. Ezek a kísérleti telepek reprezentálták a térségben előfordult talajtípusokat is. Az intézet kísérleti eredményeiről könyv alakban is beszámoltak a kutatók. Ez évben is az ősz és a tél az éves munkáról szóló beszámolókkal, a tanfolyamok szervezéséről és megtartásáról, a következő évre szóló munkatervekhez az OVH, és az FM különféle értekezleteken adtak útmutatást. Az új öntözőtelepek kijelölésében az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet (OMMI) dolgozói is részt vettek. Ilyen kijelölések alkalmával többször is találkoztam a tudós dr. Arany Sándor professzorral, aki a helyszíneken kiegészítette az egyetemen tanult ismereteimet. A tárgyi tudásával alátámasztva mindig fennen hirdette, hogy „legfőbb természeti kincsünk a termőföl-