Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

4. szám - Papp Ferenc: Az öntöző vállalatok (1948. március 18–1956. július 1.)

6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 4. SZ. Én elkészítettem a szintvonalas térképet, megterveztem a földcsatornákat és kisműtárgyakat, s közben hetenként kiszámoltam, hogy a vízkivételi műhöz vezető csatornához a brigád azon a héten hány m

3 földet emelt ki, hogy a részükre járó munkaegységet a tsz elszámolhassa. A fiatal mérnök külföldi szakértő kísérője, partnere lett. A fiatal mérnök terepmunkával kapcsolatos feladata megszakadt, mert a nemzetközi együttműködésbe vonta be a minisztérium főosztályvezetője. Erre így emlékszik Lipták Ferenc: Nem sokáig lehettem ott, decemberben sürgős telefont kaptam Gyuláról, Kaffka Lajos üzent: „Azonnal hagyd abba a munkát, még ma hazautazol Békésre az anyádhoz, összeszeded a legfontosabb ruházatodat, s a holnap reggeli gyorsvonattal utazol Budapestre. Bemégy a Kossuth Lajos térre a Földmüvelésügyi Minisztériumba, az I. emeleten az Öntözési és Talajjavító Főosztály vezetőjéhez, Magos Gáborhoz, mert ott van 2 hónapos tanácsadásra a leningrádi öntözési iroda vezetője, téged oda tesz 2 hónapra mellé, hogy vedd át a szovjet öntözési, tervezési módszereket." Másnap jelentkeztem is. Magos Gábor azt mondta: „Most átkísérlek, bemutatlak Ruszjancev igazgató elvtársnak, mellette leszel 2 hónapig, figyeld, mit és hogyan csinál (ő fogja a magyartési rizstelep magyar terveit átnézni, s a mi sürü csatornázási tervünket átdolgozni ritka csatornázásra). Vidéki tanulmányutakra is vele mégy, mindent figyelsz." Megkérdeztem Magos elvtárstól: Ruszjancev elvtárs milyen nyelven tud O azt felelte: „hát oroszul, hiszen az orosz világnyelv". Szomorúan közöltem: „Én 1936-1944 között a gimnáziumban 8 évig latin, 6 évig német, 4 évig francia nyelvet tanultam, Utána a háborús események miatt 2 évet kihagytam, s 1946-1950-ben az egyetemi 4 évben sem volt az orosz még kötelező, így egy szót sem tudok oroszul." Ő azt mondta, hogy „naponta 1 órára kapok egy magyar-orosz tolmácsot, akkor kérdezhetek tőle, a többi órában meg csak figyelek mindent". Ez így is volt 2 hónapon át. A tolmács segítségével sokszor kérdeztem (pl. hogyan számolják a magas vezetésű öntözőcsatornák szivárgását, hogyan döntik el, hogy kell-e burkolni, s milyen módon, betonlapokkal, agyagmaggal, fóliával, stb. és még néhány tervezési kérdést tettem fel). Ő minden esetben elővett egy vastag kézikönyvet, mutatta ráütött, hogy „tablicsku". Minden tájegységre meg voltak adva a tervezésnél használatos alapadatok, az oda vonatkozó időjárási, talajfajtákra, termesztendő növényekre, stb. vonatkozó szempontok alapján javasolt értékek. Sajnos, nekünk nem volt ilyen hazai „tablicskunk", nálunk a tervező minden esetben a helyi viszonyok, adottságok figyelembe vételével tervezett. A 2 hónap gyorsan, kellemesen telt el, hiszen Ruszjancev elvtárs egy kb. 2 m magas, 100 kilós, mindig mosolygós, szőke, udvarias ember volt, de nem sokat tanultam tőle, nekünk nem volt „tablicskunk". A fiatal mérnök nem sok tapasztalatot szerzett, nem is adott, de ismeretet szerzett egy külföldi szakértő protokol-búcsúztatóján. Erre így emlékszik: A Ruszjancev elvtársat búcsúztató vacsorára az akkor még meglévő és üzemelő Bristol szálló külön termébe engem is kirendeltek: „A legjobb ruhámban, frissen borotváitan, rendkívül szerény magatartással, este 6 órakor jelenjek meg a különteremben". Ott egy nagy asztalnál (hófehér abrosz), rendkívüli felszereléssel (extra tányérok, mindegyiknél sokféle evőeszköz, többféle pohár, stb.) kb. 25-en foglaltunk helyet. A főhelyen Ruszjancev elvtárs, egyik oldalán Erdei Ferenc földmüvelésügyi miniszter, másik oldalán a szovjet nagykövet, tovább a szovjet nagykövet felesége és fiatal lánya, minisztériumi főemberek (miniszterhelyettesek, követségi főemberek, diplomaták), az asztal végén az Öntözési Főosztályról Magos Gábor főosztályvezető, Konvalinka László osztályvezető és én, mint kísérője voltunk. A vacsorát érdemes részletesen leírni. Először jött egy pincér és összeszedte a kirakott tányérokat előlünk, s elvitte. Ezután jött egy másik pincér, tálaló kocsin sokféle aperitivvel, s mindenkitől megkérdezte, hogy mit kér? Volt, aki vodkát, mások viszkit, unikumot, valamilyen pálinkát. A kocsit lassan tolta körbe a pincér, s aki tartotta a poharát, annak újból töltött. Visszajött a tányérjainkat összeszedő pincér, s újból lerakta mindegyikünk elé. Én csodálkozva kérdeztem a mellettem ülő Konvalinka Laci bácsitól, miért volt ez a tányér-játék? Azt mondta, ő sem tudja, de Magos elvtárs biztosan megmondja. Meg is kaptuk a választ: „De szamarak vagytok, fogjátok meg a tányérokat, ugye milyen meleg, elvitték megmelegíteni, hogy majd a friss sült húsokat belerakva, azok ne hűljenek hamar el." Hogy ezután milyen választékot (leveseket, sülteket, főtt húsokat, köreteket stb.) toltak körbe, le sem tudom írni. Jött a következő tolókocsi, sokféle boros üveggel, mindenkitől megkérdezték, mit kér (vöröset, fehéret, szárazat, fél-szárazat, s milyen márkájút). Én tájékozatlan voltam, mit kérjek, ezért kértem a pincért: „Ön a szakember, nézzen a tányéromra, s olyat öntsön, ami a kiszedetthez illő". Ő ezt kis mosollyal megtette. Magos elvtárs figyelmeztetett, hogy a vacsora után zene, énekszó, tánczene következik, s én mint legfiatalabb, kérjem fel a szovjet nagykövet lányát táncolni. Meg is történt de beszélni nem tudván, némán lötyögtünk a parketten, hol ő lépett a lábamra, hol én az ő lábára, egyikünk sem volt jó táncos. 80 évemet jól elmúlva megemlítem, hogy a fent leírthoz hasonló színvonalú és minőségű vacsorán azóta sem vettem részt. Örültem, hogy Ruszjancev elvtárs távozása után viszszamehetek Gyomára, hiszen már két endrődi tsz-szel is meg volt beszélve, hogy hozzájuk megyek rizstelepet tervezni és építeni, s Gyomán a velem egy albérleti szobában lakó kedves barátaimmal fogom az estéket eltölteni, beszélgetünk, kártyázunk, együtt megyünk a cukrászdába, ahol a cukrászmester lányának az egyik szobatársam udvarolt, ezért tőle a legfinomabb kiszolgálást kaptuk. Lipták Ferenc mérnök a minisztériumban. Csalódtam, mert 1-2 nap múlva Magos elvtárs hívatott, s közölte: „Lipták elvtárs, nehogy arra gondolj, hogy visszamégy Gyulára Te itt maradsz, kinevezünk minisztériumi előadónak. Hiszen te a mi kutyánk kölyke vagy, egyszerű családból származol, az egyetemet a mi időnkben (1946-1950) végezted el, bennedjobban megbí-