Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
6. szám - L. Hidrológiai Napok: "A hazai hidrobiológia ötven éve" Tihany, 2008. október 1-3.
66 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 6. SZ. A balatoni vízgyűjtő domolykó állományainak populációs struktúrája Takács Péter 1, Csorna Eszter 2, Bíró Péter 1 'MTA BLKI, 8237. Tihany, Klebelsberg Kunó u. 3. 2DE OEC Orvosi Mikrobiológiai Intézet, 4032, Debrecen Nagyerdei krt. 98. Kivonat: Jelen munkánkban egyrészt bemutatjuk a domolykó (Squalius cephalus) balatoni vízgyűjtőn való elteijedési viszonyait, másrészt genetikai módszer felhasználásával vizsgáljuk a faj állományainak populációs struktúráltságát. A 2006-óta tartó faunisztikai vizsgálatok eredményeként elmondható, hogy a domolykó számos vízfolyásból előkerült, de nagyobb állományokkal csak a Zala vízgyűjtőjének felső, forrás környéki régiójában, valamint a Tapolcai-medencében található vízfolyásokban van jelen. Az AFLP módszerrel végzett genetikai vizsgálatok az elteijedési viszonyokkal összhangban a „zalai" és a Balaton közelében található állományok szignifikáns elkülönülését mutatták. Squalius cephalus, populációs struktúra, AFLP, balatoni vízgyűjtő. genetikai távolságokat mindhárom faj esetében TFPGA statisztikai szoftver felhasználásával „exact" teszttel vizsgáltuk (RAYMOND & ROUSSET, 1995). Az egyes állományok vízrajzi és genetikai távolságát zt- statisztikai szoftverrel (BONNET & VAN DE PEER 2002), Mantel-teszttel vetettük össze (MANTEL 1967). Kulcsszavak: Bevezetés Az Európában széles körben elterjedt domolykó (Squalius cephalus LINNAEUS 1758) állományainak genetikai vizsgálatával számos tanulmány foglalkozik. Ezek legnagyobb része nagyléptékű, filogenetikai, illetve biogeográfiai témájú publikáció. A közlések rámutattak arra, hogy a domolykó állományainak genetikai struktúráltsága észak, észak-nyugatról dél, dél-kelet felé haladva növekszik (HANFLING & BRANDL 1998, DURAND et al. 1999). Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a faj az interglaciálisokban balkáni és ibériai refügiumok felől rekolonizálta az északabbra fekvő víztereket. Kevesebb olyan munkát találhatunk, amely egy vízgyűjtőn belül vizsgálná az állományok genetikai struktúráltságát (LAROCHE et al. 1999, TAKÁCS et al. 2008). A domolykó hasonló életmódú fajokhoz viszonyítva nagyobb intrapopulációs, illetve kisebb interpopulációs genetikai diverzitását a szerzők a faj nagyobb vándorlási hajlamával magyarázzák. Jelen munkánkban kettős célt tűztünk ki. Egyrészt bemutatjuk a domolykó balatoni vízgyűjtőn való elterjedési viszonyait, másrészt az Amplified Fragment Length Polymorphism (AFLP) módszer felhasználásával bemutatjuk a vizsgált állományok genetikai diverzitását. Anyag és módszer A vizsgált faj elterjedési mintázatainak elemzéséhez irodalmi adatokat (BÍRÓ 1976, BÍRÓ & PAULOVITS 1994, BÍRÓ, SPECZIÁR & KERESZTESSY 2003, BÍRÓ, TÖLG & SPECZIÁR 2002, HARKA & JUHÁSZ 1996, HARKA & SALLAI 2004, KERESZTESSY 1998, LENDVAI & KERESTESSY 2004, PRZYBYLSKI et al. 1991, SALLAI & GYÖRE 1999) és a MTA BLKI Hal és Bentosz munkacsoportja által 2006-óta rendszeresen folytatott felmérések eredményeit használtuk fel. A genetikai vizsgálatokhoz tizenegy olyan állományt választottuk ki, amelyek elég stabilak és nagyok voltak ahhoz, hogy bizonyos számú egyed eltávolítása még ne okozzon bennük nagy károsodást (7. táblázat). A DNS-t a begyűjtött halak epaxiális izomszövetéből proteináz K-val történő emésztés után fenol-kloroform extrakcióval nyertük ki, majd TE pufferben oldottuk. Az AFLP-t korábbi leírás alapján (VOS et al. 1995) módosításokkal végeztük, a szelektív PCR (polimeráz láncreakció) során fluoreszcens festékkel jelölt primert használtunk. A fragmentanalízis ABI PRISM 3100 Genetic Analyzer-rel GeneScan HD400 ROX standard segítségével történt. Az elektroferogramok kiértékeléshez GeneScan 3.1 version szoftvert használtunk. Az egyes populációk genetikai távolságát LYNCH (1991) ajánlásai alapján számoltuk. A populációk közötti 1. ábra A domolykó elterjedése a vízgyűjtőn (fekete pontok), a számmal jelölt pontok a genetikai vizsgálatokhoz felhasznált állományok gyűjtőhelyei Az elektroferogramokat a fragmentek megléte (1), illetve hiánya alapján (0) bináris adatmátrixszá konvertáltunk. Az állományok genetikai hasonlóságának kimutatására a bináris adatmátrixokból Dice koefficienssel hasonlósági mátrixot készítettünk (CADRIN et al. 2005). / .táblázat. A gyűjtőhelyek és a gyűjtött egyedek száma Kód A vízfolyás neve Hely esz. 1. Tapolca Tapolca 12 2. Tapolca Raposka 19 3. Világos-p Váradi-tanya 20 4. Burnót-p. Ábrahámhegy 20 5. Marótvölgyi-vízf. Kisvid 20 6. Zala Őriszentpéter 15 7. Denke-p. Pankasz 19 8. Szentjakabi-p. Szaknyér 5 9. Zala Zalalövő 21 10. Szentmihályfai-p. Teskánd 7 11. Sárvíz Zalaszentlőrinc 4 Eredmények A Balatonban a 19. században számos más reofil fajjal együtt a domolykónak is éltek állományai (HERMÁN 1887), de napjainkban a fogásokban már nem szerepel. A vízfolyásokban viszont sok helyen jelen van. Irodalmi források 24 vízfolyásból említik. A vízgyűjtőn végzett rendszeres faunisztikai felméréseink során 23 vízfolyás 35 mintavételi helyéről került elő (1. ábra). A vizsgálatok során fogott több mint ötvenezer egyed 5,3%-a volt domolykó. A zalai részvízgyűjtő legtöbb vízfolyásában megtalálható, de nagyobb
