Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

6. szám - L. Hidrológiai Napok: "A hazai hidrobiológia ötven éve" Tihany, 2008. október 1-3.

34 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 6. SZ. Haltermelő rendszerben képződött élőbevonat vizsgálata Kosáros Tünde

1'

2, Gál Dénes

1, Pékár Ferenc

1, Lakatos Gyula

2 'Halászati és Öntözési Kutatóintézet, 5540. Szarvas, Anna-liget 8. 2Debreceni Egyetem, TTK, Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 4010. Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: Vizsgálatainkat olyan kombinált tavi haltermelő rendszer kísérleti alkalmazása során végeztük, ahol az intenzív haltermelő egység összeköttetésben állt egy extenzív tóegységgel. Az ilyen rendszerekben az intenzív egységben nem hasznosított tápanyagok közvetlen felhasználásával lehetőség nyílik egyrészt a környezetterhelés csökkentésére, másrészt többlet halprodukció előállítására. Kutatásaink során háromféle kísérleti elrendezést vizsgáltunk, ahol az intenzív részben lesőharcsa (Silurus glanis L.) nevelése történt táp etetésével, míg az extenzív részben pontyot (Cyprinus carpio L.) és nílusi tilápiát (Oreochromis niloticus L.) neveltünk takarmányozás nélkül. Az extenzív rész produktivitását két esetben a tavak területével megegyező felületű mesterséges alzaton (300 m

2) képződött élőbevonattal növeltük. A kontroll tóban nem történt felületnövelés. Vizsgáltuk az élőbevonat hatását a vízminőségre, valamint a természetes haltáplálék mennyiségére, mely lehetőséget ad a másodlagos termékként jelentkező tavi halprodukció növelésére. Kísérletünkben az élőbevonat évi átlagos szárazanyag mennyisége alapján (2. sz. tó: 58,5 kg; 3. sz. tó: 58,8 kg) a tavak között szignifikánsan nem volt különbség, de a nagyobb mértékű perifiton fogyasztás (2. sz. tóban 32,9 kg; a 3. sz. tóban 51,2 kg) magasabb extenzív halhozamot eredményezett. Kulcsszavak: élőbevonat, mesterséges alzat, kombinált intenzív-extenzív tavi haltermelő rendszer. Bevezetés Az élőbevonat (perifiton) azoknak a szervezeteknek az együttese, amelyek a vízfenéktől eltérő anyagú, attól jól elkülöníthető víz alatti szilárd alzaton találhatók (Behning, 1924; Dussart, 1966; Lakatos, 1976). A bevonatlakó élőlényközösségek alkalmasak a halastavak vízminőségének javítására (Zatoos et al., 1999), növelik a tápanyagok felhasználhatóságát speciális táplálékot nyújtva a halak, illetve a vízi gerinctelenek számára (Azim et al., 2005). Az élőbevonat termelődésére alkalmas felületek létesítésével (mesterséges alzat) növelhető a halastavakban képződő természetes táplálék mennyisége (Kiss et al., 2004). Egy hagyományos halastóhoz képest az élőbevonattal „kiegészített" tóban a perifiton ciklus közbeiktatása a tápanyagok felhasználhatóságát jelentősen megnövelheti, így az új táplálkozási hálózat révén a hal-biomassza gyarapíthatóságának lehetősége is nő (Van Dam et al., 2002). A perifitonra alapozott haltermelés első formája a Nyugat-afrikai „acadja" rendszer (Welcomme, 1972). Bangladesben, édesvízi tavakban továbbfejlesztették az élőbevonatra alapozott haltermelési technológiát („katha"), mellyel 71-186 %kai magasabb halhozamot értek el (Azim et al., 2004). Anyag és módszer A kísérletet három 310 m

2-es, átlagosan 1 m vízmélységű tóban végeztük. A kombinált rendszer intenzív egységét egy 10 rrf-es ketrec alkotta, ahol táppal takarmányozva lesőharcsa (Silurus glanis L.) termelése történt. Az extenzív, ketrecen kívüli részben pontyot (Cyprinus carpio L.) és nílusi tilápiát (Oreochromis niloticus L.) neveltünk takarmányozás nélkül. A háromféle kísérleti elrendezés a halnépesítésben és a takarmányozásban megegyezett. Az 1. számú tó volt a kontroll tó, amiben nem alkalmaztunk mesterséges alzatot. A 2. és 3. számú tavakba egységesen a tavak területével megegyező felületű fűzfa gyökereket helyeztünk. A rendszer üzemeltetése alatt (2007.05.10.-2007.10. 11.) kéthetente, kétszeres ismétlésben gyűjtöttünk perifiton mintát epihalotikus élőhelyekről (a mintavétel megkönnyítése érdekében kihelyezett függőlegesen leszúrt, 1,8 cm átmérőjű műanyag csövekről). A bevonatminták vertikális (függőleges) megoszlását is figyelembe vettük, külön vizsgáltuk az alzat felső 20 cm-éről és az alatta lévő 30 cm-ről vett mintákat. A minták vizsgálata során meghatároztuk a szárazanyag", a hamumentes szárazanyag (szerves anyag), klorofill-a, összes nitrogén és öszszes foszfor mennyiségét. Alkalmaztuk az ETS (Electron Transport System) tesztet is, mely az anyagcsere intenzitás mérési módszere (Packard, 1971). Becsültük az elsődleges termelés mértékét és a halak által elfogyasztott élőbevonat mennyiségét. A vízminőség változását kéthetente vett vízminták laboratóriumi analízisével követtük nyomon. Eredmények és következtetések A bevonatminták egységnyi területre eső évi átlagos szárazanyag mennyiségeit összehasonlítva nem mutatható ki szignifikáns különbség a két vizsgált tó között -— 2. sz. tó: 32,42 ± 24,93 g m"

2; 3. sz. tó: 34,21 ± 27,42 g m"

2; n = 16; t = -0,19; p = 0,84 (1. ábra). A tavakban különböző mélységekben képződött élőbevonat szárazanyag mennyisége a felső 20 cm-ről vett mintáknál minden esetben magasabb értékeket mutat, mint az alsó 30 cm-ről származó mintáké (2. sz. tó felső: 54,05 ± 15,36 g m"

2; alsó: 10,79 ± 5,15 g m" 2; n = 8; t = 7,55; p < 0,001; 3. sz. tó felső: 56,13 ± 21,54 g m 2; alsó: 12,29 ± 6,99 g m"

2; n = 8; t = 5,47; p < 0,001). A felső és az alsó részről vett minták szárazanyag mennyiségei közötti jelentős különbséget (2. sz. tó: n = 8, p < 0,05; r =0 ,727) a bevonatot alkotó szervezetek megtelepedését befolyásoló környezeti tényezők megváltozása magyarázza. A víz átlátszósága, a szedimentáció mértéke, oldott oxigén tartalma és a tápanyagok elérhetősége alakítja az autotróf perifiton produkcióját és a biomassza növekedését a víz felső rétegében. A „mélyebb" vízrétegekben a perifiton mennyisége csökken és a bevonatot alkotó szervezetek összetétele is megváltozik (Azim et al., 2005) 6 cü N 2. sz. tó felső 2. sz. tó alsó 3. sz. tó felső 3. sz. tó alsó 1. ábra. A tavakban képződött élőbevonat szárazanyag mennyisége A szárazanyag mennyiségekhez hasonlóan a klorofill-a értékek is szignifikánsan eltérnek a különböző mélységekből származó bevonatmintákban (2. ábra). A szignifikáns különbséget kétmintás t-próbával igazoltuk (2. sz. tó felső: 6,49 ± 4,79 mg m"

2; alsó: 2,01 ± 1,32 mg m"

2; n = 6; t = 2,20; p = 0,048; 3. sz. tó felső: 8,21 ± 3,72 mg m"

2; alsó: 2,21 ± 1,70 mg m"

2; n = 6; t = 3,62; p = 0,04) A felső és az alsó részen képződött perifiton klorofill-a tartalmának vizsgálatakor csak a 2. számú tóban találtunk szignifikáns kapcsolatot (n = 6; p < 0,01; Pearson korreláció: 0,982).