Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

5. szám - Dr. Mosonyi Emil emlékezete - Újraközlések: - Mosonyi Emil: Az 1954. évi első Országos Vízgazdálkodási Keretterv

16 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 5. SZ. mel, és így feltétlenül gazdaságos, annál is inkább, mert szénkészleteink fokozódó felhasználása - és így a szénbányászat költségeinek emelkedése következtében a hőenergia egységköltsége állandóan emelkedik. Tagadhatatlan, hogy vízfolyásaink változó vízjárása miatt tervezett vízerőmüveink évenként néhány héten keresztül a kisvizek és árvizek időszakában csak kis teljesítményt képesek a hálózatba táplálni, amiért hőerő-tartalékot kell fenntartani. De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 3-4 millió 14000 kalóriás szén megtakarítását teszik lehetővé. 4. A víziutak fejlesztése az élénk vízi forgalom kialakulásának vízgazdálkodási jellegű előfeltétele. A többi előfeltétel: a víziút mentén egymástól távolabb fekvő, eltérő gazdasági jellegű vidék gazdaság-földrajzi adottság, a tömeges árutermelés népgazdasági, a hajópark, kikötő és rakodó berendezések építése pedig forgalom-üzemi feladat. Hazánkban - a Dunát, mint nemzetközi hajóutat nem tekintve -jelentősebb mértékű vízi forgalom nem tudott kifejlődni. Ennek fő oka, hogy a nagyobb távolságra való átrakás nélkül szállítás nincs biztosítva, mert a) víziút-hálózatunk két főrésze, a Duna és a Tisza víziút-rendszere csupán kerülő úton, az ország területén kívül függ össze,. b) a teljesítő-képes szakaszokat rosszul hajózható szakaszok választják el egymástól. (A Dunát és a Balatont a Sió, a tiszalöki víziút-rendszert és a csatornázott Köröst csak időszakosan hajózható Tisza- és Kőrös-szakaszok), c) a fő hajózási útvonalak nem esnek a tömegáru forgalom szükségszerű irányába. Ezeket a hiányosságokat kívánjuk a víziutak teljesítőképességének növelésével és fejlesztésével kiküszöbölni, 15 év alatt csatornázzuk a Sió torkolati szakaszát, a Duna Visegrád feletti szakaszát, a Tiszát Tiszalöktől Csongrádig, a Körös-Berettyót a Keleti Főcsatorna torkolatáig, a 5ajó-csatornázás Miskolcig terjedő alsó szakaszával bekapcsoljuk víziút-rendszerünkbe a borsodi iparvidéket, és a Duna-Tisza csatornával megteremtjük a Duna- és Tisza-rendszer közti közvetlen hazai összeköttetést. Ily módon 1200 tonnás hajók számára állandóan hajózható víziutaink hossza 920 kmről 1581 km-re növekszik, az időszakosan hajózható szakaszok hossza 712 km-iől 417 kin-re csökken, a nagyhaj ó-utak teljes hossza 1631 km-ről 1998 km-re növekszik. Nagyobb öntöző-csatornáinkon megnyílik a 20-50 tonnás kishajók közlekedésének lehetősége is. A szükséges művek általában többfeladatú létesítmények részei, amelyeknek a hajózásrajutó beruházási költsége 15 év alatt 1362 millió Ft. Az így kialakult egységes víziút-rendszer továbbfejlesztése érdekében a távolabbi jövőben a Tisza, Sajó és Sió csatornázásának befejezésére és a Szamos csatornázására kerülhet sor. A Duna Budapest alatti szakaszának csatornázásával pedig a tengeijáró hajók feljutását lehet minden időben lehetővé tenni. Ezzel az időszakosan hajózható szakaszok hossza 71 km-re csökken, az állandó nagyhaj ó-utak hossza 1971 km-re, a nagyhajó-utak teljes hossza pedig 2042 km-re emelkedik. A kishajó-utak teljes hossza mintegy 6-8000 km-re növelhető. Ezekből a munkálatokból a hajózást újabb mintegy 775 millió Ft terheli, víziutaink teljes kiépítése tehát összesen 2137 millió Ft beruházást tesz szükségessé, a folyószabályozás c) ágazatnál már említett kisvízi szabályozási munkákon kívül. A folyó-csatornázások müveinek esetleges gyorsabb ütemű megépítése a tervezett kisvízi szabályozás egy részét feleslegessé teszi. A javasolt létesítmények nagymértékben növelik víziutaink teljesítőképességét. Egyedül a csatomázott Tiszán évi 3 millió t forgalom érhető el, napi 12 órás és 6 millió t napi 24 órás hajózási üzemben. Az állandó hajózás széleskörű biztosítása nagymértékben növeli a vízi szállítás biztonságát, rendszerességét, és így jövedelmezőségét. A nemzetközi víziutak tervezett nagymértékű fejlesztése (Duna-Rajna, Duna-Elba, Duna-Odera-Visztula csatornák) tovább fokozza a hazai víziút-rendszer kiépítésének jelentőségét. 5. Az ivóvízellátás fejlesztése a dolgozók életszínvonalának egyik súlyponti feladata. E téren félévszázad mulasztását kell jóvátenni. A közműves ellátást 25 év alatt sem tudjuk az ország egész lakosságára kiterjeszteni. Feltétlenül biztosítani kívánjuk azonban a teljes lakosság egészségi szempontból kifogástalan kútvízzel való ellátását. 25 év alatt a közműves ellátást 87 meglévő közmű korszerűsítése és bővítése, valamint 71 új közmű létesítése útján az összlakosság, 26 %-áról 47 %-ára, a törpe vízmüves (körzeti vezetékes) ellátást további 6 %-ára terjesztjük ki, a lakosság többi része számára pedig közkutakból biztosítunk kifogástalan ivóvizet. E munkálatok a szükséges vízkutatásokkal együtt öszszesen 2650 millió Ft beruházást tesznek szükségessé. Ebből 15 év alatt 2045 millió Ft-ot tervezünk beruházni. E költségeken kívül azonban a gazdaságos fejlesztés érdekében az is szükséges, hogy a- jó minőségű vízkészleteket elsősorban az ivóvízellátás számára kell fenntartani, és nem szabad alárendeltebb minőségi igényű ipari célokra lefoglalni. Az ivóvízellátás jelentősége mind a népegészségügy, mind az életszínvonal emelése szempontjából fel sem mérhető. Az ivóvízellátás fejlesztése a víztermelésben szorosan kapcsolódik az ipari vízellátás kérdéséhez. A jelenlegi víztermelési teljesítőképesség 735 ezer m

3/ nap, az előirányzat szerint 25 éves távlatban 1,113 millió m

3 /nap-ra növekszik. (Ezek a mennyiségek 8,5, illetve 13,0 m

3 /s állandó vízsugámak felelnek meg). 6. Az ipari vízellátás kérdésében azt a szemléletet kell érvényesíteni, hogy egyfelől a víz az ország egyik legfontosabb természeti kincse, amely korántsem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségben, és így az egyes ágazatok vízigénye a többi ágazat érdekének figyelembevételével elégíthető ki. Éppen ezért nem engedhető meg a jövőben, hogy olyan helyeken, ahol jó minőségű vízben hiány van, az ivóvíz minőségű vízkészleteket alárendeltebb minőséget kívánó ipari célokra vonják el. Ipari célokra, ahol lehet, a felszíni vizeket kell igénybe venni. Meg kell szüntetni a vízpazarlást és a proviziumokat, szélesebb körben alkalmazni kell a vízzel takarékoskodó technológiai eljárásokat, az üzemen belüli és esetleg üzemek közötti vízforgatást, a többé-kevésbé tisztított vizek újrafelhasználását. Másfelől a kellő mennyiségű és minőségű víz a legtöbb iparág számára nélkülözhetetlen nyersanyag vagy segédanyag, amelynek beszerezhetőségére már a tervezés során épp úgy tekintettel kell lenni, mint az energia, a szén és egyéb nyersanyagok biztosítására. Meg kell szüntetni azt a hibás gyakorlatot, amely elhamarkodott telephely-kijelölés következtében a geológust és a mérnököt nem egyszer az elé a megoldhatatlan feladat elé állította, hogy vízkivételi mű helyett „vizet tervezzenek". Az ipari vízellátás terén tehát a vízgazdálkodás feladata a felhasználható vízkészletek, és a vízigényes iparok telepítésére vízgazdálkodási szempontból alkalmas területek kijelölése. A vízbeszerzés beruházási és üzemköltségei az illető ipartelep beruházási üzemköltségeihez tartoznak, és így nem vízgazdálkodási beruházások.