Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

5. szám - Dr. Mosonyi Emil emlékezete - Búcsúbeszédek dr. Mosonyi Emil temetésén - Németh Tamás - Józsa János - Gabriel Jenčik - Kóthay László

Jiúcsúbeszédel^ii^Moson^ Dr. Józsa János A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének tanszék-vezető tanára Tisztelt család, tisztelt megjelentek! A Műegyetem nevében, Mosonyi professzor egykori tanszékének jelenlegi vezetőjeként búcsúzom. A Műegyetem Építőmérnöki Karán az elmúlt héten tartottuk jubileumi diplomaosztó ünnepségünket. Hónapok óta lázasan készülődtünk a kar első platina diplomájának átadására, Mosonyi Emilnek, a 75 évvel ezelőtt, 1934-ben kitűnő eredménnyel végzett, egykori tanszékvezető professzorunknak, a Műegyetem díszdoktorának, a világhírű mérnöknek, oktatónak és tudósnak. Amikor április 24-én megkaptuk a szomorú hírt haláláról, már elkészült a diploma, ami, ha már nem is kerülhetett átadásra, a platina tartósságával fogja méltón hirdetni Mosonyi Emil életművének örökérvényűségét. A műnek, ami a több mint 225 éve, akkor Instituten Geometrico-Hydrotechnicum néven - és ez a név kötelez -, alapított egyetemről indult. Mosonyi Emil műegyetemi oktatói pályája már végzésekor elkezdődött: Rohringer Sándor, a Műegyetem akkori rektora, a Vízépítési Tanszék vezetője hívta meg tanársegédnek. De az elodázhatatlan országos feladatok hamarosan hosszabb időre kiszólították a Vizügyi Szolgálatba. Meghatározó egyetemi időszaka az 1952-57. közötti évek voltak, amikor is professzora és vezetője volt a Vízépítési Tanszéknek. Termékeny időszak, a kivételes tehetségű ember töretlennek tűnőén felfelé ívelő pályájával, de - a történelem öntörvényű módján - 1956-ba, a forradalom kulcsfontosságú, műegyetemi eseményeibe torkollva. Az oktatók ideiglenes forradalmi bizottságának tagja lett, olyan társakkal, mint saját karáról, a Mérnöki Karról Korányi Imre, Kerkápoly Endre és Kollár Lajos, az építészektől Csonka Pál és Rados Jenő, a gépészektől Heller László, vagy a Villamos Karról Simonyi Károly. Micsoda nevek! Csupa iskolateremtő, egyúttal a diákok között is népszerű ember. És hogy mi is volt az alapállásuk azokban a sodró, történelmi napokban? Életrajzi könyvéből hadd idézzem ehhez Mosonyi professzor saját visszaemlékezését: „Mivel a diákok kedvelték az előadásaimat és személyemet is, a forradalom kitörése után, amikor már úgy nézett ki, hogy az oroszok elmennek, tartottam egy beszédet a diákoknak. Szép beszédet, nem uszítót. Elmondtam, örüljünk annak, hogy megszabadultunk a megszállóktól, s mivel keresztény, katolikus erkölcsi alapokon álló ember vagyok, mindenkit óvok a bosszútól. A boszszú ne jellemezze életünket, ezért arra kérem a diákságot, senki ne ragadtassa el magát semmiféle atrocitásra. Nekünk az a legfontosabb feladatunk, hogy tanuljunk, és megmutassuk, hogy kiváló mérnököket adunk a szabad Magyarországnak. Ekkor odajött hozzám egy lány, arcon csókolt és kitűzött a zakómra egy szál virágot. Nagy ováció fogadta". 1957-től az elveinek és tudásának továbbra is biztos építményén álló Mosonyi Emil számára egyre nehezebben elviselhetővé lett a hazai légkör. Az ifjúság nevelésére hivatalosan alkalmatlannak nyilvánítva elbocsátották az egyetemről, egyre kevésbé mondhatta azt, amit 5 szakmai-etikai meggyőződése diktált, és főleg: nem hallgathatott szabadon. Ahogy Márainak a negyvenes évek végén, úgy Mosonyi Emil számára is ez utóbbi lehetett a lélekben legmélyebbre hatoló, nyomós indok ahhoz, hogy 1964-ben egy külföldi kiküldetésből nem tért haza: a számos felkínált lehetőség közül a Karlsruhe-i Egyetem ajánlatát elfogadva, ott lett a Vízépítési és Kultúrmérnöki Intézet igazgató professzora. Külföldre szorult, ezzel végérvényesen világhírre ítéltetett. Egyetemi előadásairól, professzori népszerűségéről legendák szólnak. 75. születésnapján, 1985-ben, amikor mint vezetőt, egy, a tiszteletére rendezett tudományos ülésszakkal búcsúztatták, frenetikus előadásán szinte a csilláron is lógtak. Bár a barátokon, tanítványokon keresztül a kényszerűségből elhagyott hazával, annak szakmai életével való kapcsolata mindvégig erős maradt, haza újból sajnos csak a rendszerváltozást követően látogatott. Bizton elmondható azonban, hogy életpályája során a világban, bárhol is fordult meg, rendületlenül képviselt bennünket, magyarokat. Hogy ennek látjuk-e úgymond maradandó hasznát? Azokban a széles körökben, ahol megbecsülést vívott ki magának, ha képesek vagyunk Mosonyi Emil mércéje szerint élni vele, minden bizonnyal igen. Mert ki és mi is a magyar a világ szemében? Ha az ember mondjuk Palermóban sétál, és megkérdezik milyen nemzetiségű: Magyar! Áh, Szent-Erzsébet! Madridban sétálva: áh, Puskás! Entellektüel körökben mozogva: áh, Bartók! Nemzetközi szakmai-tudományos köreinkben: áh, Professor Mosonyi! Megnyugtató, önbizalmat adó névsor, éljünk vele. így alapoztak hírnevére például az Egyesült Államokba elszármazott tanítványai, Karádi és Csallány professzorok, akikkel 1967-ben megalakította az azóta is nagysikerű Nemzetközi Vízgazdálkodási Szövetséget. A síron, sokak mellett, a szövetség koszorúja erre fog kegyelettel emlékeztetni. A legutóbbi évtized sikerei között akadémiánk főtitkára beszédében már említette Mosonyi professzor 2002ben, Cannes-ban kapott, különösen értékes díját. Én most életrajzi könyvéből hadd idézzem fel a díj átvételekor mondott köszönő beszédének egy, akár professzori „ars poetica"-nak is vehető részletét: „Ez a kiemelkedő kitüntetés számomra igen nagy megbecsülés, különösen amiatt, hogy Franciaországban adományozták. Egy olyan országban, ahol a hidrológia és a hidromechanika tudományának tetemes és jelentős hagyományai vannak. Nem sokkal ezelőtt ez a város a filmfesztiválnak adott otthont. Az időbeli és térbeli kapcsolat a két ünnepi esemény közt nyilvánvaló, bár egy mélyebb értelmű párhuzam is felfedezhető. Hadd éljek egy összehasonlítással! Kétségtelen, hogy a filmművészet személyiségei számára a szórakoztatás áll az előtérben, azonban mind a szerzőknek, mind a színészeknek a filmvásznon morális kötelességük az, hogy a társadalomra nevelő módon hassanak, és pozitív üzenetet küldjenek a következő generációknak. Ezzel ellentétben egy vízügyi szimpóziumon előadó célja valójában nem a szórakoztatás, hanem a vízépítés-vízgazdálkodás tudományának területén a kutatás és az oktatás előmozdítása. Ezt a célt leghatékonyabban úgy lehet elérni, ha az oktató a szórakoztatás néhány módszerét, trükkjét is alkalmazza, hogy a hallgatóságot lebilincselje, és a figyelmüket a fej-