Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

3. szám - Orlóci István: A kerettervek jelentősége a magyar vízügyek fejlesztésében

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 3. SZ. a társadalmi összefogás adta. Később a távlati fejlesztési elgondolások - a Kerettervek - beruházási törvényekbe foglalás révén váltak cselekvési programmá. A folyók szabályozásának végrehajtásával nem járt azonban együtt azoknak a feltételeknek a teljesítése, amelyekkel Széchenyi "Hunnia minden lakosát polgári jólétre" kívánta juttatni. Sőt, a vízszabályozásoknak nem volt kevés közrendű károsultja. A polgári fejlődés korlátozottságára utal - s a "koncepció" részleges megvalósítása következményeként a későbbiek során a vízgazdálkodás fejlesztésének jelentős indítékává vált - a szociálpolitikai problémák megoldása közmunkák szervezésével. Ha nem is a jólét adása, de a szegénység megszüntetésének szándéka is vezérelte Bogdánfy Ödönt derékba töri kerettervezői munkálkodásában. Az ő terve szerint kezdődik meg 1919-ben a Duna-Tisza csatorna építése. Szociálpolitikai szempontokat is figyelembe vevő fejlesztési elgondolásai a vízügy későbbi terveiben ismerhetők fel. Kortársa, Kvassay Jenő nemcsak általában a vízügyek teljes területén, de a vízgazdálkodás fejlesztésében is új korszakot indít. Tehetsége és felkészültsége átlagon felüli, de igen kedvezőek a körülmények is. Kiváló politikai érzékkel ismeri fel, hogy az egységesen átgondolt vízgazdálkodási fejlesztést a gazdaság fellendülő ágazataihoz kapcsolva lehet megvalósítani. így születnek meg a mezőgazdaság, az energetika, a közlekedés-szállítás és a városok fejlesztésével szorosan összefont, 10-20 évre szóló vízrendezési, öntözési, vízerő-hasznosítási, folyószabályozási s víziút-fejlesztési javaslatok, törvényerővel támogatott beruházási programok. Sajnos Kvassay Jenő terveit és vízügyeit a világháború irattárba helyezte. Javaslatai a '20-as évek végén elevenednek fel egy szerény szándékú 15 évre szóló vízügyi munkatervben. A Kerettervek megjelenése A vízgazdálkodási tervezésben új módszertani elgondolást Sajó Elemér fogalmaz meg az 1931-ben közreadott "Emlékirat"-ában. Időszerűnek tartja egy olyan, az egész országra kiterjedő és valamennyi vízgazdálkodási igényt és lehetőséget számba vevő, hosszútávra tekintő terv kidolgozását, amelyet Kerettervnek nevez, és rugalmasan változtatható fejlesztési programnak szán. Az Emlékiratban teljesíti is ezt a feladatot. A vízgazdálkodási fejlesztés gazdaságpolitikai indoklásánál abból indult ki, hogy a gazdasági válságból a közmunkák által teremtett piaci kereslet-növekedéssel lehet kilábalni, és az ilyen módon épített öntözőrendszerek megteremtik a mezőgazdasági termelés növelésének a lehetőségét. A javaslatot a politikai vezetés elfogadta, és 1937-ben törvénnyel rendelték el a Lampl Hugó és Trümmer Árpád irányításával kidolgozott Öntözési Keretterv megvalósítását. Bár a fejlesztés gazdaságpolitikai indítékai nem igazolódtak, a Tiszántúli Öntözőrendszer a vízkészlet-gazdálkodási lehetőségek számottevő bővítésével jelentősen hozzájárult a térség fejlődéséhez. Az Emlékirat-nak és az Öntözési Kerettervnek máig érzékelhető a hatása a vízgazdálkodási tervezést illető vélekedésekben és módszertani javaslatokban. Sajó Elemér munkája elsősorban a komplexitás értelmezésére, az Öntözési Keretterv pedig a közgazdasági elemzésre és a műszaki kidolgozására szolgált illetve szolgál például. A '30-as évtized az az időszak, amikor a fejlett országokban erősödni kezd az állam szerepe a gazdaság irányításában, s megkezdődik a gazdaságfejlesztés kormányzati tervezése, esetenként a vízgazdálkodásra is kiterjedően. Kerettervek és a tervgazdálkodás A II. világháborút követő időszakban a vízügyek helyzetét talán leginkább a zaklatottság jellemezte. Egyfelől a romos és elhanyagolt művek, másik oldalról az ötletszerű szét- és összeszervezések okoztak nyugtalanságot. Megvolt a tettrekészség, de hiányzott az erő. Ilyen helyzetekre javasolta száz évvel korábban Széchenyi, hogy "minél sűrűbb és nagyobb valahol a szükség, és minél csekélyebb viszont a pénzbeli erő, annál inkább van rendjén a tervezett célok szerint kitűzni a teendők sorát". Kiváló helyzetfelismerésről tanúskodott Mosonyi Emilnek az Országos Vízgazdálkodási Keretterx' kidolgozására vonatkozó kezdeményezése. A vízügy akkor épen nem tartozott a politikailag támogatott és gazdasági eszközökkel jól ellátott ágazatok közé. Ugyanakkor az államvezetés rövid idő alatt magára vállalta az ország minden vízügyi gondját. A feladatok és eszközök - a pénzbeli erő - ellentmondásának feloldásához a vízgazdálkodást be kellett illeszteni a kialakuló központi gazdálkodás irányítási rendszerébe. Erre pedig az ágazati terv mint a tervgazdálkodás alapvető eleme - volt a legalkalmasabb . A Mosonyi Emil irányításával kidolgozott és 1954ben közreadott Országos Vízgazdálkodási Keretterv fölvázolta a várható igények kielégítésének műszaki módozatait, és meghatározta a vízgazdálkodási tervezés fejlesztésének feltételeit. Megállapította, hogy a közreadott dokumentum csak vázlat, a Keretterv továbbfejlesztésének - és természetesen a vizeinkkel való gazdálkodásnak — elsőrendű feltétele hidrológiai ismereteink bővítése, valamint az ágazati kapcsolatoknak az érdemleges számbavétele. A munka politikai jelentőségét érzékelteti, hogy a Vízgazdálkodási Keretterv volt a magyar tervgazdálkodásban az első hosszú távú tervezési kísérlet, olyan, ami érdemlegesen hatott a népgazdasági tervezés fejlesztésére. A tervnek számottevő volt a szemlélet-formáló szerepe. Meggyőzően bizonyította az ágazat súlyát a gazdaságfejlesztésben, s igazolta a vízgazdálkodás komplex egységét. A tervezési munka eszmei eredményei közül kiragadom Mosonyi javaslatát, amely szerint "az egész népet érdekeltté kell tenni a feladatok megoldásában, sok problémát szét kell sugároztatni, ... és általában közvéleményt, közkritikát kell hallanunk". A terv számszerűen igazolta, hogy vízkészleteink távolról sem kimeríthetetlenek, ugyanakkor a szennyvizekkel fokozottabban veszélyeztettek, ezért a vízzel éppúgy gazdálkodni kell, mint bármely más természeti kinccsel. A tervező munka legmaradandóbb értékei és különösen korszakváltó kezdeményezései a vízkészlet-gazdálkodáshoz kapcsolódnak. A mai vízrajzi, vízkészlet-feltárási intézményeink szemléletét, eszméit és a vízkészletgazdálkodás módszereit a Kerettervben alapozták meg. A mai hidrológiai adathalmazunk számottevő részét a