Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

211 A fitálhoz kötődő árvaszúnyoglárva-együttesek (Diptera: Chironomidae) összetételének alakulása közvetlen zavarás hatására Tóth Mónika

1, Móra Arnold

2, Dévai György

1 debreceni Egyetem, TEK, TTK, Hidrobiológiái Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1. 2Magyar Tudományos Akadémia, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237. Tihany, Klebelsberg Kuno út 3. Kivonat: A metafiton- és a biotekton-szervezetek gyűjtésekor megnehezítheti a mintavételt és torzíthatja az eredményeket a növényzet magassága. Ilyen 2-3 m magas állományok esetén általánosan alkalmazott módszer, hogy a mintavételre a növényzet levágását követően kerül sor. Ebben az esetben azonban az állatok egy része még a mintavétel megkezdése előtt elmenekülhet. Felmerül tehát a kérdés, hogy a levágásos módszer mennyire alkalmas a magas mocsárinövény-állományok vizsgálatára. Mintavételeinkre 1999 júliusában került sor a Halápi-tározó (Debrecen) homogén gyékényes állományaiban, lezárásos-kigyüjtéses módszerrel. A gyékényt adott területen a víz felszíne felett levágtuk, ezt követően a növényzetből öt-öt levágott és kontroll mintát vettünk. A mintavételekre négy időpontban került sor - mind a levágott, mind a kontroll állományokban - közvetlenül a levágást követően (1 óra), majd a levágás után 6, 24 és 48 óra elteltével. Nem találtunk szignifikáns eltéréseket a levágott és a kontroll minták között, így eredményeink alapján ez a módszer alkalmas a magas mocsárinövényzethez kötődő árvaszúnyoglárva-együttesek vizsgálatára. Kulcsszavak: etafiton-szervezetek, biotekton-szervezetek, kvantitatív mintavétel, mocsárinövényzet. Bevezetés A metafiton- és a biotekton-szervezetek reprezentatív, mennyiségi gyűjtése gyakran nehezen kivitelezhető, bár mind a hazai (Nagy et al. 1998, 2001), mind a nemzetközi irodalomban (Kornijów 1998; Kornijów és Kairesalo 1994; Mackey 1977; Markiund 2000) számos módszer leírását megtalálhatjuk. A leggyakoribb hibaforrást maga a gyűjtés jelenti. Sok eljárás nem veszi figyelembe például a zavarást, ami a mintavételi hely megközelítése, illetve a mintavétel során az ott élő szervezeteket éri. Ez a zavarás különösen a gyors mozgású állatok esetében módosíthatja eredményeinket. Különösen nehéz a helyzet magas (2-3 m) növényzetből történő gyűjtés esetén. A magas növényzet nemcsak a mintavételi hely megközelítését és a mintavételt nehezíti meg, hanem eredményeinket is torzíthatja. Ilyen esetekben gyakran használt eljárás, hogy a mintavétel megkezdése előtt a növényzetet adott magasságban levágjuk (Winberg 1971). Ebben az esetben azonban az állatok egy része elmenekülhet (Csabai et al. 2001). Felmerül tehát a kérdés, hogy a növényzet levágásával történő mintavétel alkalmas-e a magas mocsárinövény-állományok vizsgálatára. Dolgozatunk célja a fitálhoz (a makrovegetáció borítású vízi élettájhoz) kötődő árvaszúnyoglárva-együttesek egyedszámának és összetételének változását nyomon követni zavarás hatására, levágott és kontroll gyékényállományokban, az idő függvényében. Anyag és módszer A mintavételezésre 1999. július 12-25. között került sor a Halápi-tározó (Debrecen) homogén gyékény-állományaiban. A domináns növényfaj a Typha angustifolia L. volt, ami a mintavételi időszakban 2-3 m magas állományokat alkotott. A mintavétel megkezdése előtt a növényzetet adott területen levágtuk a víz felszíne felett 5 cm-rel. Ezt követően öt levágott helyről származó és öt kontroll (eredeti állapotban meghagyott) helyről származó mintát vettünk. A mintavételekre négy időpontban került sor mind a levágott, mind a kontroll területeken: közvetlenül a levágást követően (1. óra), majd 6, 24 és 48 óra elteltével. A mintákat lezárásos-kigyüjtéses módszerrel (Aqualex) vettük (Nagy et al. 1998,2001; Tóth et al. 2000). A mintákat élő állapotban válogattuk, és az előkerült állatokat 70 %-os alkoholban tartósítottuk. Az árvaszúnyogokat laboratóriumban preparálás után lehetőség szerint faji szintig azonosítottuk, amihez Cranston (1982), Janecek (1998), Scether és munkatársai (2000), Vallenduuk (1999), Vallenduuk és Moller Pillot (1997), Webb és Scholl (1985), illetve Wiederholm (1983) munkáit használtuk. A nevezéktan Scether és Spies (2004) munkáját követi. Az egyes időpontokban vett levágott és kontroll minták összehasonlítását páros t-teszttel végeztük. Páros t-tesztet használtunk a különböző időpontokban vett minták összehasonlítására is, külön a levágott és külön a kontroll területről származó minták esetében. Az egyes állományokat nem parametrikus többdimenziós skálázással (NMDS) is összevetettük. A teszteket minden esetben az előkerült árvaszúnyog -taxonok egyedszámai alapján végeztük. Eredmények Vizsgálataink során 2507 árvaszúnyoglárvát azonosítottunk, amelyek 31 taxonhoz tartoztak. A taxonok között a Chironominae alcsalád képviselői voltak többségben (24 taxon), további öt taxon a Tanypodinae, kettő pedig az Orthocladiinae alcsaládba tartozott (2. táblázat). A legnagyobb egyedszámban a Dicrotendipes notatus, a Synendotendipes dispar-csoport, a Chironomus luridus-csoport, a Glyptotendipes cauliginellus és a Kiefferulus tendipediformis kerültek elő, együttesen az össz-egyedszám mintegy 90 %-át adva (/. ábra). Az egyes időpontokban vett kontroll és levágott állományok összehasonlítása során nem találtunk szignifikáns különbséget az árvaszúnyog-lárvák egyedszámai között. Az időbeli változásokat vizsgálva hat mintapár esetében találtunk szignifikáns különbséget az egyedszámok alapján, azonban ezek közül mindössze két mintapár származott a levágott állományokból (/. táblázat). A nem-parametrikus többdimenziós skálázás sem mutatott különbséget, sem a levágott és a kontroll minták, sem az egyes időpontok között (2. ábra). Mindössze a kiemelkedően nagy egyedszámú minták (>100 egyed) (1/2, 1/4, 6/K5, 6/K4 - vö. 2. ábra) váltak el élesen a többitől. Értékelés Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy az árvaszúnyog-lárvák esetében a növényzet levágása nem befolyásolja jelentősen a mintavétel hatékonyságát. A metafitikus árvaszúnyogok számára a növényzet nemcsak táplálékforrást biztosít, hanem élő- és búvóhelyet is (Pinder 1995). így feltételezhetően a növényzethez kötődő árvaszúnyoglárvák zavarás hatására nem elmenekülni próbálnak, hanem megbújnak a növények között vagy erősen megkapaszkodnak azokon. Az árvaszúnyog-együttesek összetételében az egyes időpontok között esetenként tapasztalható kisebb-nagyobb eltérések nem a levágás hatását jelzik, hanem más okokra vezethetők vissza. A különbségeket valószínűleg az egyes mintavételi pontok átlagostól eltérő jellemzői (pl. a növényállományon belüli térbeli heterogenitás) okozhatták. Emellett nem szabad megfeledkeznünk az olyan kis egyedszám-