Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

144 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 6. SZ. Összeegyeztethető-e a természetvédelmi értékesség és az ökológiai állapot megítélése (az oxigénháztartás példáján)? Nagy Sándor Alex 1, Tóth Adrienn 1, Gőri Szilvia 2 "DE Hidrobiológia tanszék, Debrecen, Egyetem tér 1. 2Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen, Sumen u. 2. Kivonat: A vízi és vizes élőhelyek hidroökológiai szempontú felmérése során többféle értékmérő szempontrendszerrel találko­zunk. A természetvédelmi értékességet próbálja kifejezni az aktuális védettség törvényben, vagy rendeletben rögzített szintje, míg a környezetgazdálkodási szempontú értékességre utal a - szentély jellegű; bölcs hasznosítású; gazdasági hasznosítású - kategóriarendszer alkalmazása. Ha környezetvédelmi szempontból közelítünk a kérdéshez, akkor mind a mintavétel és feldolgozás, mind az értékelés terén a Magyar Szabvány (MSZ) jelenleg érvényes rendelkezéseit kell be­tartani, ugyanakkor egyre inkább tapasztalható a törekvés az Európai Unió Víz Keretirányelvének alkalmazására, s a jó ökológiai állapot, ill. jó ökológiai potenciál szerinti értékelésre. Az élőlények sokfélesége, igényeik sokszínűsége azon­ban nincs tekintettel az ember által ráhúzni kívánt szabályokra, és sok esetben a különböző szempontú értékességek el­lentmondásba kerülnek. Munkánkban a Tisza-tó, Tiszavalki medencéje délkeleti részén található holtmedrek (Hordódi­Holt-Tisza, Háromágú, Szartos, Nagymorotva) oxigénháztartásának nyomon követése példáján mutatunk be egy olyan paradox helyzetet, amikor a természetvédelmi szempontból legértékesebbnek tartott vízterek ökológiai állapota a vízben élő aerób élőlények számára a legrosszabb, míg a természetvédelmi szempontból legkevésbé értékeseké a legjobb volt. Kulcsszavak: ökológiai állapot, természetvédelmi értékesség, Tisza-tó, holtmedrek, oxigénháztartás Bevezetés értékesség ellentmondásba került a vízterekben aktuáli­A vízi- és vizes élőhelyek értékességének kérdése san uralkodó állapotokkal, több módon is felvetődhet. Lehetséges értékelési mód, a­mikor különböző élőlénycsoportok, pl. plankton-szerve­zetek (Borics és mtsai. 2002, Teszárné és mtsai. 2003) ü­ledéklakók (Móra és mtsai. 2004), vízinövények és élő­bevonat (M. K. Kiss és mtsai. 2003), halak (Speciár és mtsai. 2007), stb. előfordulásai alapján, különböző élőlé­nyek egymásra való hatásának tükrében (Roij ackers és mtsai. 2004), vagy általános hidrobiológiái értékek (M. K. Kiss 2006) szerint következtetünk az élőhely értékes­ségére. Az ilyen típusú vizsgálatok kétségtelen előnye, hogy az értékességet az adott élőlénycsoport szemszögé­ből egyértelműen rögzíteni lehet, hátránya viszont, hogy a különböző élőlények eltérő igényei miatt, az eredmé­nyeket nem lehet az egész víztér állapotára extrapolálni. Az értékesség meghatározásának másik lehetősége, ami­kor vízkémiai, vízfizikai adatokat háttérváltozókként használunk, s az általuk nyújtott ismereteket összefüg­gésbe hozzuk egyes - kiválasztott - élőlénycsoportok felmérésén alapuló ismeretekkel. Az értékelés elvégez­hető pl. a vizek rétegzettsége, (Bárdosi és mtsai. 2000, Grigorszky és mtsai. 2003, Padisák és mtsai. 2003), vagy az üledék minősége (Szabó és mtsai. 2000), alapján, de átfogó minősítési rendszerbe foglaltan is. Ennek konkrét formája a környezetvédelem gyakorlatában ma is alkal­mazott valamely szabvány szerinti minősítés, a termé­szetvédelem gyakorlatában Gőri és mtsai. (2000) általja­vasolt - a vizes élőhelyek természetvédelmi kezelését megalapozó - értékelési rendszer, de ide sorolható ko­rábbról Felfoldy (1987) biológiai vízminősítési rendsze­re, Dévai és mtsai. (1999) ökológiai vízminősítési rend­szere, vagy a legaktuálisabb, az Európai Unió víz keret­irányelve szerinti minősítés (EU VKI 2000) is. Ezen mi­nősítési eljárások közös előnye, hogy valamiféle általá­nos, a víztér egészére vonatkoztatható állapotot próbál meghatározni, egyértelmű hátrányuk viszont, hogy ha az értékesség általánosan meghatározott szintjeit vissza pró­báljuk vetíteni az egyes élőlénycsoportokra, az általános értékítélet nem mindig találkozik, az egyes élőlények számára kedvezőnek, ill. kedvezőtlennek minősíthető ál­lapotokkal. Munkánk során egy olyan paradoxont kívá­nunk bemutatni, amikor a természetvédelmi szempontú Anyag és módszer Vizsgálainkat a Tisza-tó Tiszavalki-medencéjének dé­li része (/. térkép) található holtmedrekben végeztük. 1. térkép: A Tiszavalki-medence déli része Az itt található négy holtmeder közül a Szartos köz­vetlen kapcsolatban van a tározótérrel. A Nagymorotva a Szartos mögött helyezkedik el, de a Szartoson keresztül kapcsolata van a tározótérrel, a Tökös-laposon keresztül pedig az élő Tiszával. E két holtmederrel ellentétben a Hordódi-Holt-Tisza és a Háromágú mind a tározótértói, mind a Tiszától meglehetősen elzártak, vízutánpótlásuk keskeny, bonyolult vonalvezetésű, nehezen járható csa­tornákon keresztül biztosított. A holtmedrek mindegyike része a Tisza-tavi madárrezervátumnak, de hasznosítási módjuk páronként eltérő. A Hordódi-Holt-Tisza és a Há­romágú - éppen természetes elzártságuknak köszönhető­en - egész évben látogatási tilalommal védett természet­védelmi terület, míg a Nagymorotván és a Szartoson bölcs hasznosítási formák (kenus, csónakos és kishajós turizmus, ill. horgászat) engedélyezettek. A holtmedrek állapotfelmérését, ill. ökológiai értékes­ségük meghatározását a Hortobányi Nemzeti Park Igaz­gatóság megbízásából néhány kiemelt élőlénycsoport (zooplankton, fitoplankton, zoobentosz, metafiton, hal, madár) populációinak felmérésével végeztük, háttérvál­tozók (oldott oxigén, oxigéntelítettség, hőmérséklet, re-

Next

/
Oldalképek
Tartalom