Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

141 al. 1954; Bérezik 1968; Dévai et al. 1984a). Ezt követően az 1990-es évek végén és a 2000-es években kezdődtek intenzívebb vizsgálatok: Szító (1999a, 2000a,b, 2003) az északi parti, Ponyi és munkatársai (2000, 2001, 2002) pedig a déli parti befolyókból közölnek adatokat. Ezekben a munkákban összesen 90 faj előfordulását jelzik. 18 fajt első alkalommal említenek Magyarországról, ezek közül 8 fajnak nem ismert más hazai lelőhelye. Móra és Bíró K. (2007) 1999-es szórványgyüjtések adatait közli. 32 árvaszúnyog-taxon előfordulását bizonyították, amelyek közül 3 első alkalommal került elő Magyarországról. Legújabban Móra és munkatársai (2007a, b) mind a déli, mind az északi parti befolyókon intenzív faunisztikai felmérést végeztek, amelynek során árvaszúnyog-lárvákat és -exuviumokat egyaránt gyűjtöttek. Munkájuk során 113 faj előfordulását bizonyították, ezek közül 7 a magyarországi faunára újnak bizonyult. A megtalált fajoknak több mint a fele (62 faj) első alkalommal került elő a balatoni patakokból. Saját adataik közlése mellett dolgozatukban (Móra et al. 2007a) az irodalmi adatokat is részletesen összegyűjtötték és revideálták. Jelenleg az érintett kisvízfolyásokból 159 árvaszúnyog-faj előfordulását ismerjük. Ez a Magyarországról jelenleg ismert fajoknak csaknem a fele, ami azonban nem a patakok faunájának viszonylag jó ismertségét, hanem hazánk árvaszúnyog-faunájának feltáratlanságát jelzi. Ezt támasztja alá az is, hogy Magyarországon először 30 faj előfordulását erről a területről jelezték, és hogy ezek közül 20 fajt még nem találtak meg hazánk más területein. A Zala és vízrendszere árvaszúnyog-faunája A Zala vízrendszeréről faunisztikailag értékelhető árvaszúnyog-adatokat egyetlen munkában találunk. Dévai és munkatársai (1984a) Chironomus fajokon végzett kariológiai vizsgálataik során 5 faj előfordulását bizonyították a területről. Külön érdekesség, hogy mind az 5 faj első alkalommal került elő Magyarországról, és közülük egy fajt mindezidáig még nem találtak meg hazánk más területein. A Zala chironomidológiai szempontból Magyarország legmostohábban kezelt területei közé tartozik. A vízrendszer élőhelyeinek sokfélesége ugyanakkor arra enged következtetni, hogy árvaszúnyog-faunája fajokban rendkívül gazdag, és számos, a magyarországi faunára új faj előkerülése várható. Mindezek miatt a Zala vízrendszerének intenzív árvaszúnyog-faunisztikai felmérése mindenképpen fontos és indokolt feladat. A Balaton vízgyűjtőjén található egyéb élőhelyek árvaszúnyog-faunája A Balaton vízgyűjtőjéhez tartozó állóvizek, illetve egyéb különleges élőhelyek árvaszúnyogjairól kevés ismerettel rendelkezünk. Szító (1994, 1997, 1999b) több éven keresztül vizsgálta a Kis-Balaton árvaszúnyog-együtteseit. Publikációiban 47 faj előfordulását közli. 3 fajt első alkalommal említ Magyarországról, és ezek a fajok hazánkban jelenleg csak innen ismertek. A tihanyi Belső-tó árvaszúnyogjairól először Michailova (1995) munkájában találunk adatokat. Lárvák kariológiai vizsgálata alapján 6 faj előfordulását bizonyította, amelyek közül egy faj a magyarországi faunára újnak bizonyult. Szító (2004) a Belső-tó üledékfaunáját vizsgálta. Összesen nyolc faj előfordulását jelzi, hetet első alkalommal a tóból. A két munka alapján a Belső-tóból 13 faj előfordulásáról tudunk. A Hévízi-forrástó különleges élőhelyet jelent a Balaton vízgyűjtőjén, ennek ellenére makrogerinctelen faunájáról nagyon keveset tudunk. A tó árvaszúnyogjairól két, egymással párhuzamosan végzett felmérésből ismerünk adatokat. Szító (2002) 7 faj előfordulását jelzi, míg Bíró K. és Ponyi (2002) 15 fajt találtak a forrástóban. A két felmérésben a közös fajok száma csak 2, így a Hévíziforrástóból összesen 20 árvaszúnyog-faj előfordulásáról van tudomásunk. Ezek közül egy faj hazánk faunájára újnak bizonyult, és eddig Magyarország más területeiről még nem jelezték előkerülését. Két régi munkában különleges élőhelyeken élő árvaszúnyogokról tesznek említést. Mann (1940) Aszófő környéki faodvak élővilágát vizsgálta. Az itt élő együttesben egy — higropetrikus életmódú - árvaszúnyog-fajt talált. Surányi (1943) aknázó életmódú rovarokat vizsgált a Balaton környékén. Munkájában pontos lelőhely megnevezése nélkül egy árvaszúnyogfajról is említést tesz. A Balaton vízrendszere árvaszúnyog-faunájának helyzetértékelése A rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján a Balaton vízgyűjtőjéről 216 árvaszúnyog-faj előfordulását jelezték (1. táblázat), ez a magyarországi fajoknak csaknem a kétharmada. 77 fajt hazánkban először ezekből a vízterekből említenek, ezek közül 42-t Magyarország más területein még nem találtak meg. Mindezek alapján az mondható, hogy a Balaton vízrendszere árvaszúnyogfaunisztikai szempontból hazánk legintenzívebben vizsgált területe. Ugyanakkor meg kell említeni néhány tényezőt, amelyek arra utalnak, hogy a vízgyűjtő árvaszúnyog-faunája korántsem tekinthető kellően feltártnak. - További, intenzív faunisztikai felmérések szükségesek. Egyes területek (pl. a Zala vízrendszere), illetve számos élőhely (pl. faodvak, források, időszakos kisvizek) chironomidológiai szempontból szinte teljesen ismeretlenek. - A faunisztikai felmérésekbe egyaránt be kell vonni a lárvák, exuviumok és imágók vizsgálatát. Exuvium alakban adott helyről több faj gyűjthető, mint lárva alakban (Móra et al. 2007b). Sok esetben a fajok pontos faji szintű azonosítása csak imágók alapján végezhető el, ugyanakkor az imágók vizsgálatával - mobilitásuk miatt - nem dönthető el, hogy pontosan mely víztérben fejlődött a lárva (pl. a patakok állóvízhez közel fekvő szakaszain). - A fauna pontos értékelésénél nagy problémát jelent, hogy az irodalmi adatok sok esetben nem revideálhatok. Ennek legfőbb oka, hogy a legtöbb vizsgálat során nem készítettek gyűjteményt, így a bizonyító példányok sem léteznek. Ez különösen a régi adatok esetében jelent gondot, hiszen a fajok azonosításával kapcsolatos ismereteink egyre bővülnek. Szép példa erre a Chironomus génusz, amelynek fajai lárva alakban morfológiai bélyegek alapján csak nagy bizonytalansággal különíthetők el, és esetükben például kariológiai vizsgálatok szükségesek (Dévai et al. 1984a). Bonyolítja a helyzetet, hogy több