Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.
84 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 6. SZ. A Balaton litorális régiójának fizikai és kémiai állapota 2006-2007 között Királykuti Ildikó 1, Stenger-Kovács Csilla 1, Kóbor István 2, Padisák Judit 1 'Pannon Egyetem, Analitikai, Környezettud. és Limn. Int., Limnológia Intézeti Tanszék, 8200. Veszprém, Egyetem u. 10. 2Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Regionális Laboratórium, 8000. Székesfehérvár, Balatoni u. 6. Kivonat: Kulcsszavak: 2006 és 2007-ben kéthetenkénti rendszerességgel vizsgáltuk 5 északi és 5 déli parti mintavételi pontján a víz fizikai és kémiai paramétereit és összehasonlítottuk a nyílt vízre jellemző (2005. évi) értékekkel. A pH alapján a parti régió enyhén lúgosnak, a nyílt víz lúgosnak tekinthető. A vezetőképesség tekintetében a nyílt víz és parti régió is alfa-oligohalobikus típusba sorolható. A litorális régió oxidálható szerves anyag mennyisége nyugatról keletre csökkenést mutat, továbbá a parti régió oxidálható szerves anyag tartalma jóval nagyobb, mint a nyílt vízé. Hasonló összefüggést találtunk az ortofoszfát, az ÖP és a nitrát-N, nitrit-N tartalom esetén is. Szezonális változást is megfigyelhetünk a fizikai és kémiai paraméterek változásában, az ortofoszfát esetében nyári, az ÖP-nál őszi, az ammónium esetén nyári-őszi maximumot tapasztaltunk, míg a nitrát mennyisége tavasszal volt a legmagasabb. A parti régióban a vonyarcvashegyi mintavételi hely (Keszthelyi-medence) jelentősen elkülönült a többitől, melyre a nagy oxidálható szerves anyagtartalom és a szervetlen kötésű nitrogén jellemző. Víz Keretirányelv, Balaton, litorális régió, nyílt víz, fizikai és kémiai paraméterek. Bevezetés és célkitűzések A Balaton vizét 1994 óta szabványban rögzített módon minősítjük. Az MSZ 12749 szabvány a következő csoportokba sorolja a vizsgálandó komponenseket: oxigénháztartás, nitrogén- és foszforháztartás, mikrobiológiai jellemzők, szervetlen mikroszennyezők, szerves mikroszennyezők, toxicitás, radioaktív anyagok, egyéb jellemzők (Felfóldy, 1987; Dévai és mts-ai, 1992). Az elemzés célja legtöbb esetben, hogy vízminőségi kategóriát adjon meg az adott vízterületre az általunk mért adatok figyelembe vételével. Ezt a szabványt -különösképpen foghíjas biológiai vizsgálati köre miatt - sok kritika éri (Kiss és mts-ai, 2005). Új megközelítést jelentett az EU Víz Keretirányelv (VKI; EC, 2000) bevezetése, mivel felszíni vizeink minősítésére a jelenleg kötelező érvényű MSZ 12749 szabvány nehezen alkalmazható (Szabó és mts-ai, 2003). Eszerint valójában csak önmagához, ill. az adott víztér típus jellegzetes képviselőjéhez lehetne hasonlítani minden felszíni vizet. Ezt az alapelvet az EU Víz Keretirányelv figyelembe vette (Gulyás, 2001). Az EU Víz Keretirányelvében alapvető célként tűzték ki a szárazföldi felszíni vizek, átmeneti és tengerpart menti vizek, valamint a felszín alatti vizek védelmét. Ehhez szükség van rendszeres vízminőség ellenőrzésre, amelyet egy jól körülhatárolt monitoring rendszerbe foglalva kell elvégezni, hogy a gyakori vizsgálatokkal fel lehessen deríteni a lehetséges veszélyforrásokat. A Balaton parti régiójában kevés vízkémiai vizsgálatot végeztek (VITUKI, 2004) a nyílt vízhez képest, s a fent hivatkozott adatok is csak jegyzőkönyv formájában (pl. KÖDUVIZIG, KVF és BLKI-ban) állnak rendelkezésre. Jelenlegi munkánkban a Balaton 5 északi, és 5 déli parti pontjának vízkémiai vizsgálatára került sor, a parti régió kémiai állapotának becslésére. Kíváncsiak voltunk, a nyílt víz és a parti régió kémiai tulajdonságainak különbségére is. A VKI előírása szerint a kémiai állapot mellett a biológiai állapot ismerete is alapvető fontosságú. A biológiai állapotbecslésre különböző élőlény-csoportokat alkalmaznak, melyek a víztest különböző részeire jellemzők. A fitoplankton a nyílt víz, míg a nádról gyűjtött élőbevonat a parti régió állapotát jelzi. Felmerül a kérdés, hogy ezeknek az indikátorfajoknak ugyanolyan állapotot kell-e jelezniük adott víztestre vonatkozóan attól függően, hogy a nyílt vízben vagy a parti bevonatban élnek-e. Ez a tanulmány segít ennek a kérdésnek a megválaszolásában. Anyag és módszer A balatoni vízminták mintavételezése 2006. júniusától 2007. májusáig zajlott, kéthetenkénti rendszerességgel. A Balaton északi és déli partján 5-5 mintavételi helyről gyűjtöttük a mintákat (1. táblázat). Ezek a mintavételi helyek összefüggő nádas mellett, a nyíltvíz felöli oldalon voltak, a VKI monitorozási javaslatainak megfelelően, összhangban az élőbevonat mintavétellel (Stenger-Kovács és mts-ai, 2007). 1. táblázat: A Balaton parti régiójában található mintavételi helyek, kódjaik és GPS koordinátái. Table 1. Sampling sites, codes and GPS coordinates in the littoral zone of the Lake Balaton. Mintavételi helv GPS koordináták Mintakód Vonyarcvashegy 46°45'16" / 17°I9'00" BEI Badacsony 46°47'55" / I7°30'81" BE2 Balatonszepezd 46°50'45" / 17°39'I0" BE3 Balatonudvari 46°54'41"/ 17°48'73" BE4 Csopak 46"57'96" / 17°55'68" BE5 Balatonkenese 47°02'24" / 18°04'99" BDI Siófok 46°57'51"/ 18°02'20" BD2 Szántód Rév46°52'72" / 17°54'14" BD3 Fonyód 46°45'29"/ 17°37'04" BD4 Balatonkeresztúr 46°42'65" / 17°21'56" BD5 A terepi vizsgálatok során a víz vezetőképességét LWT-01, pH-ját ExStick pH-100 mérőműszerrel mértük. A kémiai oxigénigény (KOI p s) meghatározása káliumpermanganáttal történt, savas közegben végzett oxidáció után (MSZ 12750/21-71). A foszforformák közül az ortofoszfát-P mennyiségét szűrt vízmintából kénsavas molibdenát-reagenssel és aszkorbinsav oldat hozzáadásával (molibdénkék) spektrofotometriás módszerrel határoztuk meg 665 nm-es hullámhosszon, míg az ÖP (összes foszfor) mennyiségét homogenizált vízminta kénsav-salétromsav eleggyel való roncsolása után az előzőekkel azonos módon határoztuk meg. Mindkét esetben a mérési eredményeket az analitikai mérőgörbe segítségével értékeltük ki (MSZ 12750/ 17-74). A nitrogénformák közül a nitrát-N, nitrit-N és az ammónium-N mennyiségét határoztuk meg. Mindhárom nitrogénforma mennyiségét spektrofotometriás módszerrel határoztuk meg. A N0 3"-N -t szalicilát-reagenssel 410 nm-en, a N0 2"-N-t szulfanilsav és I -naftilamin-7-szulfonsav reagensekkel 520 nm-en, az NH 4 +-N-t szalicilátés oxidáló-reagensekkel 680 nm-en mért fényelnyelés alapján határoztuk meg (N0 3": MSZ 12750-18/1974, N0 2: MSZ 448/12-82, NH 4 +: MSZ ISO 7150-1992). Az oldatok abszorbanciáját 1 cm-es küvettában vakpróbával
