Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
6. szám - XLVIII. Hidrobiológus Napok: Európai elvárások és a hazai hidrobiológia Tihany, 2006. október 4–6.
122 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 6. SZ. A garda (Pelecus cultratus L.) növekedésének vizsgálata a Balatonban Staszny Ádám 1, Paulovits Gábor 2 'Szent István Egyetem, Gödöllő, 2MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany Kivonat: A garda mindig különleges helyet foglalt el a Balaton halfajainak sorában. Az elmúlt két évtized jelentős változásokat hozott a Balaton életében, és ennek hatásai a garda-populációt sem kerülték el. Több évre tervezett populációdinamikai vizsgálataink az állomány nagyságának és korszerkezetének, növekedésének és táplálkozásának jelen állapotát táiják fel. 2006. nyarán a növekedés vizsgálatához eddig 108 db, a Keszthelyi-medencéből származó példány hossz- és tömeg adatait vettük fel. A minták begyűjtésében a Balatoni Halászati ZRt. nyújtott segítséget. A korcsoportokhoz rendelhető testhosszakat, valamint a halak életkorát pikkelyminták analízise alapján állapítottuk meg. A növekedési vizsgálatok eddigi eredményeit Bertalanffy-egyenlettel írtuk le, s a 16 évvel korábbi adatokkal összevetve értékeltük. Kulcsszavak: garda, növekedés, Bertalanffy-egyenlet. Bevezetés A garda (Pelecus cultratus L.) a pontyfélék családjába tartozó őshonos halfajunk. Elterjedési területe Európában a Balti-tenger, az Odera folyó, Svéd- és Kaszpi-tenger, az Aral-tó, valamint ezek vízgyűjtői, illetve a Kaukázus vizei. A Kárpát-medence legtöbb folyójában előfordul, így a Murában, Begában, Temesben, Ialomitában, Prutban, ill. a Razelm-tóban (Bíró, 1986). Hazánkban megtalálható az ÖregDuna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Ipoly, Dráva, Tisza, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros folyókban, valamint a Balatonban, a Tisza- és a Fertő-tóban (Harka és Sallai, 2004). Eredetileg vándorhal, ám a tengertől messzire került populációi felhagytak a vándorlással, és teljesen édesvíziekké váltak. Tipikus életterét rendszerint a bővizű folyók dévér-zónájában találja meg. Anadrom faj. Európában a ritka fajok közé sorolják, az IUCN-kategóriák közül (I) átmeneti állapotúnak számít (Keresztessy, 1998). A Balaton garda-populációja különlegesnek tekinthető, mivel - más populációitól eltérően - egész életét a tóban tölti (Perényi, 1991). Egyike a Balaton kevés nyíltvízi halának, valamint az egyetlen őshonos fajunk, mely kifejlett korában is jelentős arányú zooplanktont fogyaszt (Bíró, 1989, Bíró, Sadek, Paulovits, 1991). Különleges jelenség állományának késő ősszel tapasztalható nagy csapatokba verődése a tihanyi-félsziget körül (Herman, 1887). A garda hosszú időn keresztül komoly gazdasági jelentőséggel bírt, a 18. század közepétől rendszeresen halászták. A fogott mennyiség az összes fogás 10-25 %-át tette ki, ami az 1960-70-es években jelentősen visszaesett. A fogáscsökkenés okán a Balatoni Halgazdaság 1982-től leállította a szelektív garda-halászatot. Az 1980-as évek végére azonban - részben a csökkenő halászati mortalitás következtében - a populáció újra felfutott és elérte az '50-es évekre jellemző mennyiséget (Perényi, 1991). A tóban zajló intenzív eutrofizációs folyamatok ez idő tájt kezdődő, jelentős mértékű lassulása, s ezzel összefüggésben a hozzáférhető táplálék összetételének és mennyiségének változásai minden bizonnyal hatással vannak a testnövekedés mértékére, az állomány nagyságára. Jelen vizsgálataink célja a garda korszerkezetének, valamint növekedési ütemének tanulmányozása volt. Eredményeinket a '80as évek végén végzett felmérés eredményeivel (Perényi, 1991) vetettük össze. szelektivitása miatt a halak a 2+ feletti korcsoportokból kerültek ki. A vizsgálatok során a halak törzshossz-, teljes testhossz (mm) és testtömeg (g) adatait vettük fel. A halakat törzshosszuk alapján 5 mm-es csoportokba soroltuk. Az egyes halak életkorának meghatározását pikkelyeik évgyűrűinek vizsgálatával végeztük el. Valamennyi esetben a baloldali mellúszó, hossztengellyel párhuzamosan beállított, első kemény úszósugarának vége által kijelölt területről vettünk 55 db arányosan fejlett pikkelyt. A pikkelyeken talált évgyűrűk rádiuszait profil projektoron 20x-os nagyításon mértük. A korábbi években elért törzshosszakat az Ln= (Sn/S)*L összefüggés alapján számítottuk, ahol Ln a hal törzshossza az „n"-edik évgyűrű kialakulásakor; L a hal törzshossza a pikkelyek gyűjtésekor; Sn az „n"-edik évgyűrű távolsága a pikkelyfókusztól; S pedig a pikkely fókuszától a szegélyéig mért távolsága (Bagenal, Tesch, 1978). A hossznövekedés matematikai leírására a Bertalanffyféle növekedési egyenletet alkalmaztuk, mely szerint L t=L in f[l-e K,1,0 )] ahol L in f az elméletileg elérhető maximális testhossz; K a növekedési állandó; t a hal kora a kérdéses hossznál; to a növekedésgörbe kiindulópontja (Bagenal, Tesch, 1978). Eredmények A vizsgálatok során 108 példány alapadatait vettük fel. A vizsgált egyedek törzshosszaik alapján 14 csoportba voltak sorolhatók. A mintában szereplő halak 38 %-a hímivarú, 62 %-a nőivarú volt. A legkisebb garda 23 cm-es volt, míg a legnagyobb a 30,8 cm-t érte el. Ezen értékek a hímeknél 23,5, illetve 29 cm, a nőstényeknél pedig 23, illetve 30,8 cm. A teljes mintában szereplő halak átlagos törzshossza 26,1731 cm (a médián 26 cm, a szórás 1,38 cm). A hosszfrekvencia analízis során a 108 egyed 14 csoportba került (7. ábra). Legnagyobb gyakorisággal a 250 és a 270 mm közötti törzshosszal rendelkező egyedek fordultak elő. Anyag és módszer A vizsgálatokhoz felhasznált halakat a Balatoni Halászati ZRt. zsákmányából szereztük be. A minták a Keszthelyimedencéből származtak, a Zala torkolatának területéről. A halászatok 25 méteres kerítőhálóval folytak, melynek szembősége a zsáknál 35 mm, a szárnyakon 100 mm. A háló vontatási sebessége, valamint a halászat időtartama minden esetben ismert, így a lehalászott terület kiszámítható. A háló Csoportok (5 mm) 1. ábra. A garda hosszeloszlása standard hosszaik alapján a Balaton Keszthelyi-medencéjéből vett mintában (N=108) A nemenkénti hosszfrekvencia-analízis eredményei alapján a tejesek törzshossz-eloszlásában törés mutatható ki a 260-264 mm-es csoportban (2. ábra). Az ikrások eloszlása kiegyenlítettebb képet mutat (3. ábra).
