Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Sümegi Mihály: Vízmosások, bukók, zárógátak

55 Vízmosások, bukók, zárógátak Sümegi Mihály 9024. Győr, Baross u. 75. Kivonat: A Szerző az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál eltöltött 37 éves munkaviszonya alatt a vízépítés több fajtájával találkozott és foglalkozott. Szakmai tapasztalatairól szól az alábbi közleménye is. terepmunkák, vízügyi történelem. Kulcsszavak: Vízmosások 1958-ban és 59-ben Komárom-Esztergom megyében voltam szakaszmérnök, ahol a Gerecse, Vértes és Pilis hegységekben gyakoriak voltak a vízmosások. A domboldalakról sokszor egészen nagy területek suvadtak meg és csúsztak le a völgybe, és tetemes károkat okoztak. A vízmosásokba támfal-gátakat építettek be, amelyek megakadályozták a nagyobb eróziókat. Néhány év múlva a gátudvarok feltöltődtek és egyensúlyi állapot állt be. A vízmosás-kötő gátak nem mindig voltak sikeresek. Egyes helyeken, pl. Neszmélyen, vagy Győr térségében, Nyúlon a vízmosásokban a gátak jó része összedőlt. 1958-ban és 1959-ben Baját községben a vízmosás már a belterületet veszélyeztette, ezért a bajóti vízfolyásba hét vízmosás-kötő gátat építettünk be. A gátak magassága 1 m-től 9 m-ig változott. A falu feletti 9 m magas gátat barnaszén rétegre voltunk kénytelenek alapozni. Attól tartottunk, ha netán ez a gát össze találna dőlni, akkor a vízfolyás bal oldalán a domboldalba épített házak útcasora is esetleg összedőlhet. A vízfolyásba épített gátrendszer tervezését és építését én végeztem. Biztosra akartam menni, ezért előzőleg 7-8 nagyobb vízfolyást a szó szoros értelmében végigmásztam. Megvizsgáltam a meglévő és összedőlt gátakat, és megfigyeltem jellegzetességeiket. Elődeink a vízmosásokba támfal-gátakat építettek be, azokban vízkieresztő résekkel. A támfalak bekötései a partokba voltak lépcsőzve. A támfalak védelmére, azokba bekötve, vízládákat építettek. Hóolvadások és nagyobb esőzések alkalmával a támfalakon átbukó víz főleg, ha több méter magasról esett a ládába — hatalmas ütéseket mért arra, és gyakran összetörte. Amikor a vízláda összetört, rendszerint a támfal-gát is megsérült, legtöbbnyire a partba való bekötésnél. Esetleg a víz a gátat megkerülte, és rövid idő múlva a támfal-gát is összedőlt, így nagyobb lett az elfajulás, mint előzőleg volt. Az öszszedőlt gátakat helyreállítani kidobott pénz lett volna. Az összedőlt gátak közé inkább újabb gátakat építettek. Amikor a vízmosásokat végigmásztam, meglepődve láttam, hogy a vízfolyás medrében természetes vízlépcsők is vannak. Ezeknél az átbukó víz mindenhol tojásdad alakú feneket alakított ki, és bármekkora vizek is zúdultak át rajtuk, nem dőltek össze, és nem is rongálódtak meg. Ezek közül a természetes vízlépcsők közül néhányat le is fényképeztem. Egyes patakokra épült malmoknál a duzzasztó alatt szabályozás nélkül kialakult mederformákat is megtekintettem. Ugyanazt tapasztaltam, hogy ezeknél is felfedezhető a tojásdad alakú utó-medence, amely természetes módon alakult ki, és évek óta stabil. Az elmondottak után a bajóti gátakat - köztük a 9 m-es gátat is - úgy építettük meg, hogy a partokba való bekötéseket mélyebbre készítettük a szokásosnál. A bekötéseket nem lépcsőztük, mert azt tapasztaltuk, hogy a lépcsők tövében is gyakran keletkeztek repedések és törések, A gáttestek bekötéseit egyenlő mélységűre készítettük, hogy a törési valószínűség ez által is kisebb legyen. A gátudvar, tehát a felvíz felől mindkét parthoz egy-egy kötényt építettünk, hogy a bekötésektől a felvizet lehetőleg minél távolabb tartsuk. Utófenék - vízláda - nem készült. Nem is tudtunk volna ilyeneket építeni, mert ránk köszöntött a tél. Tavasszal kíváncsian lestük, mi fog történni a gátakkal? A hóolvadás vize simán átment a hátakon. Az átbukó víz mind a hét gátnál kimosott egy-egy kisebb-nagyobb ovális alakú gödröt, amelyet még biztosítani sem kellett: a gátak stabilak maradtak. Azóta a vízfolyás feliszapolódott. Sokan már nem is tudják, hogy itt valaha milyen állapotok voltak. A kialakult ovális alak az utófenéken: a kisebb átmérő 2 egység, a nagyobb a gáttesttől számítva 1 -2 egység. Bukók Az előzőkhöz hasonló tapasztalatok birtokában ismertethetem az 1908-ban a Répcelaknál épített Répce-bukót. Árvízkor 140-160 m'/s vízhozam is érkezhet a Répcén Répcelakhoz. Ez a vízhozam a Hanság felé folyna tovább, ahol elöntési károk veszélyét idézné fel. Ezért az egykori Rábaszabályozó Társulat 1908-ban Répcelaknál osztómüvet építtetett, hogy az a Répce árvizeit kétfelé ossza. Legfeljebb 15 m

3/s mehet a Hanság felé. Ez a vízhozam egyesül a Kis-Rábával, és onnantól Rábca a vízfolyás neve. Az árvíz nagyobbik hányada viszont a Répce-bukón keresztül a Répce-árapasztó csatornába jut, amely azt a Rábába vezeti. A Répce-bukó feladata az is, hogy a Répce árvízszintje és az árapasztó csatorna kiindulási vízszintje közötti jelentős, 6 m-es vízszint-különbséget olyan mértékűre süllyessze, hogy az árapasztó csatorna az átterelt árvizet károkozás nélkül vezesse a Rábába. E feladat megoldását az alábbi művek szolgálják: A bukó felső (kiindulási) részén van egy háromnyílású zsilip, amelyen keresztül a Hanság felé a 15 m

3/s vízhozam leereszthető. A hármas-zsiliptől jobbra egy 3x2 m nyílású vasszerkezetű zsilipes híd helyezkedik el, amely a patkó alakú bukóra vezető ág vizét szabályozza. A zsilipes híd után következik a tulajdonképpeni bukó, amely három lépcsővel ejti a vizet az árapasztó medrébe. A bukó első lépcsője 45 cm, a második 70 cm, a harmadik pedig 160 cm-es. Az egyes lépcsők betonozott közei is esésben vannak. Kialakításuk patkó alakú. Különösen szabályos patkó alakja van a harmadik lépcsőnek. A lépcsőkön a víz az élekre merőlegesen bukik át, így a patkó középvonalában a hullámok összetalálkoznak, a víz energiája megtörik, s károkozás nélkül megy tovább. A bukó országosan is ritkán alkalmazott, szellemes megoldás, amely a gyakorlatban is jól bevált. A bukó viszonylag kevés fenntartást igényel. Legfeljebb az árvizek után a bukón maradt iszapot kell el eltávolítani. Utófenékre a bukó harmadik lépcsője után itt sem volt szükség