Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Scheuer Gyula: Az egyiptomi Nyugati-sivatag platókarsztos területei, depressziói, forrásai és nevezetes karsztformái

4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 1. SZ. sei. A sivatagi teriileteken ritkán, 25-30 évente egyszer nagyobb csapadék hull le. Továbbá, bizonyos időjárási helyzetekben erős szelek alakulnak ki, amelyeknek hatására jelentős homokmozgás történik. A dűnék irányából és vándorlásából az uralkodó szélirány északnyugat-délkeleti. 2.1. A Nyugati-sivatag domborzata és tájfelosztása A Nyugati-sivatag domborzatilag a sík, lapos platós területek közé tartozik és ezen belül uralkodóan (kb. 460.000 km

2) a jellegzetes sivatagi karsztplatós területek közé sorolható, ahol döntően karbonátos kőzetek vannak a felszínen, vagy a felszín közelben, részben vékony homok-takaróval, vagy düne sorokkal fedetten, de a tájegység egyes részein jelentős elterjedésben kavicstakaró is tapasztalható. A Földközi - tenger és a déli országhatárig terjedő plató vidéket három fő tájegységre tagolják, amelyen belül a domborzati és táji adottságokat figyelembe véve további kisebb résztájegységeket különböztetnek meg (1. ábra). 25* 27" 29" 31- 33* 1. ábra. A Nyugati-sivatag áttekintő helyszínrajza morfológiai beosztás a felszíni magassági adottságok feltüntetésével Vivian C. nyomán, kissé módosítva A. Északi plató, B. Központi plató, C. Déli plató, I. Homok dűnék, 2. Lepelhomok, 3. Tereplépcső, 4. Depresszió perem. A Nyugati-sivatag északi részét a morfológusok (Borsy Z. 1979) északi mészkőplatóként tárgyalják, ahol a Földközi - tenger partvidékétől kezdve dél felé, középső - miocén mészkőből álló plató alakult ki, amely a Szíva-Qattara depressziók, illetve oázisok vonalán keresztül a Nílus deltavidékéig tart. A mészkő fennsík északi pereme a tengerpart mentén végig megtalálható, Alexandriától - a Libiai határig és enyhén emelkedve déli irányba és az előzőekben közölt depressziók peremi részein éri el a 200-300 m-es magasságot, és meredek peremmel végződik el a depressziók északi oldalán. Ez a mészkőfennsík morfológiailag két oszlatú, mert a keleti oldalán jelentős futóhomokos terület alakult ki düne sorokkal, illetve kavics mezőkkel, továbbá a felszínből kiemelkedő táblahegyekkel, míg a nyugati részen egyes szerzők szerint (C. Vivian 2003) Líbiai platóként említett részre, a nagy egységes sík felszín a jellemző, amely enyhén emelkedik dél felé és a mészkövet homok leplek takarják le. Ez a fennsík meredek peremmel végződik el a Szíva oázis északnyugat - délkelet irányú depressziója mentén. Itt jegyzem meg, hogy a Nyugati-sivatag oázisait, illetve depresszióit külön alfejezetben kívánom tárgyalni. A felosztás szerint az előzőekben tárgyalt tájegységtől délre elterülő vidéket Központi mészkő plató és oázisaiként tárgyalja a szakirodalom. Ez is egy hatalmas területegység, ahol a felszínen oligocén, paleocén, eocén és felső-kréta kori és időszaki kőzetek halmozódtak fel jelentős elterjedésben, főleg mészkő kifejlődésben. Ezért a tájegység területén túlnyomórészt a felszínen, vagy a felszín-közeiben különböző korú mészkövek találhatók. A tájegység keleti határa a Nílus völgy, és abból általában meredek peremmel emelkedik ki. E hatalmas mészkő fennsíknak az átlagos felszíne 200-300 m, de legmagasabb pontjai ötszáz méternél magasabbak és tájképileg egyhangú, amelyet az oázisok és a felszínt borító különböző futóhomok-formák törnek meg. E mészkő fennsík nyugati részén a líbiai határ mentén a Nagy homoktengerként elnevezett sajátos egyedi tájegység található, amelyet (Borsy Z. 1979) ismertet. Leírja, hogy a homoktenger kiterjedése mintegy 72.000 km

2, a Szíva oázisnál kezdődik és 600 km hosszon déli-délkeleti irányba húzódik. Szélessége 120-260 km között változik és az uralkodó formák a hosszanti düne vonulatok. Egyes düne sorok hossza meghaladja a 100 km-t is. A dűnék magassága 30-100 m között ingadozik. A homoktenger nem képez zárt takarót, ezért rendszerint kibukkannak az alapot adó mészkövek, amelyek felszínén a homok mozgásából származó kisebb karsztos formák is kialakultak. A Nagy homoktenger anyagának származását napjainkban a harmadidőszaki folyókkal hozzák összefüggésbe, amelyek nagy mennyiségű homokot és kőzetlisztet szállítottak. Ilyen volt többek között a Gilf River folyórendszer, amelyet a műholdas légi felvételek alapján mutattak ki és ez a folyó északnyugati irányban folyva, a Szíva oázisnál ömlött a Téthys tengerbe az oligocénben. E harmadidőszaki folyórendszereknek homokos hordalékanyagai képezték a homok forrását a Nyugati-sivatag dűne rendszereinek és homoktakaróinak. A karsztfennsík keleti oldalán, a felszínen túlnyomórészt uralkodóan futóhomok leplek, takarók alakultak ki, de ritkán dünesorok is képződtek. Ilyen pl. a nevezetes északnyugat-délkelet irányú Ghard Abu Muharrik, amelyik a Nyugati-sivatag egyik leghosszabb önálló dünevonulata. A Nyugati-sivatag déli részét egységesítve Déli homokkő területként lehet meghatározni, amelyet három alrégióra lehet tovább tagolni. A tájegység nyugati részét az irodalom (Vivian C. 2003) Uweinati sivatagként tárgyalja. Ezen a tájegységen belül alakult ki a jelentős nagyságú Gilf Kebir fennsík 950-1082 m tengerszint feletti csúcsmagasságokkal meredek peremmel kiemelked-