Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Nagy Ildikó Réka–Novák Tibor József: A hazai vízfolyás-helyreállítások fogalomhasználatáról

42 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 1. SZ. vízgazdálkodási modellekbe. Nem véletlen, hogy az antropogén hatásokat inkább elfogadó renaturáció (

Renaturierung) terjedt el szélesebb körben a német szakirodalomban. Revitalizáció A revitalizáció („újjáélesztés") az ökológiai állapot javítását célzó rendezés, amely során a vízrendezési és ökológiai elvek azonos mértékben érvényesülnek. A vízfolyás ökológiai funkcióképességének legalább részleges helyreállítását, valamint az ártér egységének helyreállítását célozza meg. Ennek kapcsán a kiépített part- és mederszakaszok visszabontása, valamint a vízgyűjtő tájhasználatának megváltoztatása elvárható és javasolt beavatkozások. A revitalizáció hosszan tartó folyamatként értelmezhető, amely magában foglalja a vízfolyás és a vízgyűjtő természetes állapotba történő átalakulását. A vízhasználat elsődleges céljává a természetes tájháztartás kialakulásának biztosítása válik, amely kizárja az antropogén vízhasználatokat, és a vízgyűjtő területének intenzív használatát (Gunkel 1996). A revitalizáció célként nem egy elérendő állapot, hanem a folyóvíz által életre hívott dinamikusan fejlődő rendszer elérését jelöli meg. így a legsikeresebb beavatkozásnak azokat tekintik, ahol az adott keretek között a folyó által kialakított stabil rendszer létrejötte figyelhető meg. (A német gyakorlatban szinonimáiként használatosak a regeneráció és rehabilitáció fogalmak, de ez más nyelvterületre nem jellemző (Gunkel 1996). A hazai gyakorlatba a revitalizáció kifejezés a nemzetközihez képest torzítva és lecsupaszítva került át. A tervezett beavatkozások során nem ragaszkodnak az antropogén hatások kizárásához, ezen túl főként műtárgycseréket és mederkorrekciókat takarnak. A helyreállítással elérni kívánt „ősállapot" gyakran egy egykori rendezett állapot, nem pedig a rendezés előtti természetközeli állapot. Rehabilitáció A rehabilitáció mind a vízügyi, mind a csatlakozó társtudományokban és szakmákban, a német, az angol, és a francia nyelvterületen is elterjed, éppen ezért a legtöbbféleképpen értelmezett fogalom. A sokféle értelmezésből eredően használata a vízgazdálkodási szakkifejezések között a legtöbb félreértésre adhat okot. Az angol és francia nyelvterületen a rehabilitáció használt szakkifejezés, a helyreállítási beavatkozások széles körű, vízgyűjtőre kiterjedő, átfogó, tervszerint haladó programját, a tevékenységek összességét jelenti (Souchon s.a., Mant -Janes 2004). A korábbi vízrendezés és tájrendezés által teljesen megszüntetett, vagy még létező, de funkcionálni nem képes vizek és vízpartok élőhelyeinek rehabilitációjával lehetséges. Ennek elsődleges célja a víz és vízpart ökológiai újjáélesztése, a jövőbeni kedvezőbb ökológiai állapot reményében. A tervezési folyamatban szintén meghatározó szerepet kap a referencia ökoszisztéma meghatározása, de ehhez nem szükségesek a területen megtalálható élőhelymaradványok (SER 2002). Aronson et al. (1993 in: Margóczi 1998), valamint a Restaurációs Ökológiai Társaság (SER 2002) szerint is a rekonstrukcióhoz képest ebben az esetben a megfelelő tereprendezés kap nagyobb szerepet és nincs feltétlenül szükség a növénytelepítésre. Rehabilitáció esetében előfeltételként egy erősen leromlott, esetenként szennyezett, vagy más módon roncsolt állapot, és ennek ökológiai javítása nevezhető meg. A célállapot nincs pontosan definiálva, a rehabilitációs beavatkozás kimenete nyitott, nem törekszik egy korábbi állapot, vagy előre rögzített állapot elérésére, pusztán a környezeti- és ökológiai állapot javítására. Rekonstukció A fogalmak közül a vízrendezéssel legkevésbé azonosított, de a vízfolyásokhoz csatlakozó vizesélőhely-helyreállítások miatt gyakran előforduló kifejezés a rekonstrukció. Magyarországon elsősorban a természetvédelmi kezelésben (pl. Báldi et al. 1999.) használják (StandovárPrimack 2001). A beavatkozás többnyire a védett természeti terület határán belül történik, lokális és nem terjed ki a teljes vízgyűjtőre. A restaurációs ökológiában akkor beszélhetünk rekonstrukcióról, ha van mód az életközösséget részlegesen vagy teljesen helyreállítani az „eredetinek" tekintett természetközeli célállapotnak megfelelően (SER 2002). A rekonstrukció során egy valamikori korábbi állapot teljes visszaállítására kell törekedni, (Standovár-Primack 2001) az adott helyen korábban létező ökoszisztémát jellemző meglévő élőhelytöredékek, maradványok felhasználásával. Rekonstrukció során kulcsfontosságú a visszaállítani kívánt referencia élőhely(ek) meghatározása, amelyet a beavatkozást megelőző széleskörű ökológiai kutatások támasztanak alá. A rekunstrukció előfeltétele, hogy a beavatkozások célállapotaként egy jól dokumentált egykori természetközeli állapotot határozzunk meg. Lényeges továbbá, hogy a beavatkozások a későbbi folyamatokat emberi irányítással a jól definiálható, tervben előre rögzített célállapot irányába tereljék. A célállapot meghatározása A vízfolyás-helyreállítás egyik kulcskérdése a tervezett beavatkozások által elérni kívánt hidrológiai, ökológiai, esztétikai stb. állapot, egyszóval a célállapot meghatározása. Az ökológiai helyreállítás során a referenciaállapot szolgál alapul a helyreállítás tervezéséhez és később ehhez viszonyítva lehet a helyreállítás sikerességét értékelni (Standovár - Primack 2001, SER 2002, Csima et al. 2004). A helyreállítás típusától függően a referencia lehet egy, az adott területen korábban létező és helyreállítani kívánt életközösség, vagy a terület jelenlegi adottságaihoz igazodó, de a területen előzőleg nem feltétlenül előforduló ökoszisztéma (SER 2002). A célállapot és a kiindulási állapot egymáshoz való viszonya talán az egyik legjelentősebb rendezőelv a helyreállítás-típusok csoportosításában (1. táblázat). Az elérendő célállapot tekintetében nem közömbös, hogy embertől érint(het)etlen „vadont", vagy pedig az emberi használatokkal is számoló, a gazdasági tevékenységeket (pl. vízgazdálkodás, legeltetés, rekreációs használat) fenntartó kezelésként integráló táj kialakítása a cél. Utóbbi esetre hazánkban kevés példa akad, pedig ilyen programok társadalmi támogatottsága az érdekeltek szélesebb köre miatt jelentősebb lehetne. A kiindulási és célállapot viszonya alapján történő fogalmi meghatározás egyben magyarázatot nyújt, hogy hazánkban miért keverednek az eltérő fogalmak: a legtöbb helyreállítási projekt esetében u-