Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Mosonyi Emil: Megnyitó előadás. Dubrovnik (Horvátország), 2003.

38 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 1. SZ. Bevezető előadás: Dubrovnik, 2003. Mosonyi Emil A közelmúltban feltették nekem a kérdést, hogy a víz­erőhasznosítás tudománynak, vagy technológiának tekin­tendő-e. A válaszom nyilván az volt, hogy mindkettő, bár hozzá kell tennem, hogy a létesítmények tervezése során művész, esztétikai szempontok is szerepet játsza­nak. Mivel konferenciánk a tárgykör valamennyi tudo­mányos és műszaki kérdésével foglalkozik, beleértve a környezetvédelem, a társadalom és a gazdaságosság kér­déseit is, helyénvalónak tartom, hogy szóljak néhány szót a vízerő-mérnök munkájának esztétikai szempontja­ival is. A tervezés művészi-esztétikai elemei két csoport­ba sorolhatók: - Az elsőbe tartoznak a tájesztétikai megfontolások és követelmények, azaz a létesítmény és műtárgyainak vi­zuális hatása a környezetre. Ezeket vízerő-tervezés exter­nális művészeti-esztétikai elemeinek nevezném. - A másodikban említendő az épületek és műtárgyak belső-építészeti kialakítása. Kérem, ne tekintsék témaidegennek azt a kijelentést, hogy tájéesztétika igényeinek kielégítésére irányuló tö­rekvés a művészet mérnöki ága. Először a létesítmények külső megjelenésének esztéti­kai szempontjairól szólnék néhány szót. Kedvező vizuá­lis hatás érhető el a felvízcsatorna és a felvízi a öblözet nyomvonalának, alakjának tájbaillesztésével, környeze­tük tájnak megfelelő rendezésével, fásításával. Különös figyelmet kell szentelni az erőművek, zsilipkamrák, duz­zasztóművek, gátak, szolgálati épületek és földalatti erő­telepek bejárata építészeti kialakításának. Két témához tartozó kiadványt szükséges itt megemlí­tenem: - A Norvég Műszaki Intézet (Trondheim) Vízépítési Osztálya 17 kötetből álló sorozatban foglalkozik a nor­vég vízerőhasznosítással. A sorozat 4. füzete „Tájalakí­tás vízerőművek tervezése során" címmel ismerteti és mutatja be a norvég vízerőmüvek esztétikus megoldásait. - A „Vízerőmüvek és Gátak" c. folyóiratban megje­lent cikkében Kreuzer Harold foglalkozik nagy völgy­zárógátak esztétikai kérdéseivel. Hangsúlyozni kívánom, hogy a művészetről - szobrá­szatról, festészetről, stílusról - vallott felfogás a történe­lem folyamán többször változott. Az esztétikai felfogás és közvélemény hasonló fordulatai befolyásolták mérnö­ki létesítmények, pl. hidak, pályaudvarok és erőművek tervezését is. A műszaki fejlődés hősi korszakában, va­gyis a 19 század második és a 20. század első évtizedei­ben, a nagyközönség pályaudvarokban és erőmüvekben székesegyházakhoz hasonló, a környezetükből kiemelke­dő monumentális létesítményeket látott, amelyek a tech­nológia diadalát voltak hivatva hirdetni. Európa-szerte szinte szabványtervre épültek a magas, acélkeretbe foglalt üvegtetős vasúti csarnokok díszes portálokkal. Hasonló látványos erőmüvek is épültek a műszaki fej­lődés ugyanebben a korszakában, majd ráébredtek, hogy alacsonyabb, kevésbé szembetűnő megoldások inkább il­leszkednek a táj foglalatába. Távol álljon azonban tőlem a szándék, hogy vízerő­müvek tervezésének esztétikai kérdéseivel részletekbe menően foglalkozzam. A kérdést ezen a helyen csak azért vetettem fel, mert remélem, hogy következő konferenciánkon behatóbban fogjuk a kérdést megvitatni külön ülésen, vagy egy „workshop" keretében. Zárószó Konferenciánk egyik, sőt valószínűleg a legidősebb résztvevője vagyok. Néhány hónap híján 70 éve veszek részt vízépítési műtárgyakkal, duzzasztóművekkel és gá­takkal, zsilipekkel és vízerőművekkel kapcsolatos kuta­tásban, tervezésben, ilyenek építésében. A tárgyat egye­temeken oktattam, és azzal kapcsolatban tanácsadó-mér­nöki feladatokat láttam el. Ennek ellenére, el kell ismer­nem, hogy fiatalabb és legfiatalabb kollégáimtól még mindig akadt tanulnivaló. Bevallom, ez a tapasztalat megnyugvással tölt el. Nagy örömmel hallgattam a fiata­labb nemzedék egyes szakértőinek ragyogó előadását. Úgy érzem, megnyugvásom okát sem titkolhatom el. A tudomány, a technológia és számos más emberi te­vékenység fejlődése az Olimpiai Játékok stafétáihoz ha­sonlítható. Távúk lefutása után az elfáradó versenyzők a következő, friss erőben lévő váltótársuknak adják át a stafétabotot. Valamennyien egy ilyen staféta tagjai va­gyunk. Az idősebb nemzedék csaknem valamennyi tagja átadja a fáklyát fiatalabb követőjének. A fiatalabb nem­zedék feladata viszont a tanulás, a tapasztalás, majd vé­gül elődeik eredményeinek tökéletesítése. És itt a tökéle­tesítésen van a hangsúly, mert a következő nemzedék ki­teljesíti és tökéletesíti élődi teljesítményét. Azt az állítást is meg merem kockáztatni, hogy a jó tanár korábbi hall­gatójától is képes tanulni. Ez az emberi fejlődés örök törvénye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom