Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
4. szám - Nagy László: Szivárgás a 2006. évi tiszai árvíz suvadásainál
54 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87 . ÉVF. 4. SZ. 1. ábra. Szivárgási vonal suvadás előtt, közvetlenül utána és a szivárgás csökkentés után A felszíni jelekből, a megmozdult tömeg alakjából, méreteiből arra lehet következtetni, hogy egy viszonylag sekély mélységben alámetsző, inkább torzult felületen, mintsem mélyre lehatoló nagy klasszikus köríves csúszólapon jöhetett létre a mozgás. A későbbi végeselemes állékonyság-számítások is ezt a feltevést látszotak alátámasztani (Nagy- Lazányi 2006 és Lazányi-Nagy 2006). A töltés és a suvadás geometriáját elemezve megállapítható, hogy - az elmozdult földtömeg csak sekély mélységben (a Csongrád Nagyréti suvadásoknál 0+500 szelvénynél maximálisan 2,0-2,5 m, a 0+700 szelvénynél -1,5 mélyen) hatolhatott be az altalajba, nem a klasszikus mélyen az altalajba hatoló körcsúszólap alakult ki. - a felső részénél függőleges érintővel indult csúszólap csaknem kétharmada az altalajban futott, tehát az altalaj nyírószilárdság-vesztésnek jelentős szerepe volt a suvadás kialakulásában. - a kör, vagy körhöz közeli csúszólap sugara a suvadás kezdetén 8,5-11,0 méter között változhatott. - a csúszólapok alul nem léptek ki az agyag rétegekből (a töltés alja és az altalaj felső rétegei agyagból vannak). A suvadásoknál alkalmazott hagyományos homokzsákos megtámasztással és ellennyomással történő védekezés kellő időben történt, okszerű és eredményes volt, a védelmi szervezet gyorsan és hatékonyan válaszolt az árvízi jelenségre. 3. A suvadások okai A meglévő adottságok közül általánosan a legfontosabbak a következők voltak a 2006 évi suvadásoknál: - a meredek (többnyire 1:2) mentett oldali rézsűhajlás, - a szelvényhiányos töltés, - a környezetben legmagasabb töltés (a töltés magasságával a terhelés négyzetesen nő), - a mentett oldalon tározódott víz áztató (és ezzel nyírószilárdság csökkentő) hatása a mentett oldali töltéslábnál, - helyenként a később épített erősítés (vagy padka) és az eredeti töltés nem megfelelő, laza összeépítése következtében kialakuló alacsony nyírószilárdságú kontakt réteg, - laza, a szivárgó víz hatására alacsony nyírószilárdságúvá váló agyag réteg jelenléte közvetlenül a mentett oldali terepszint közelében, - a később épített töltésrésznek (lehet padka is) a töltés testhez viszonyított alacsonyabb vízvezető képessége a mentett oldalon, - a töltés inhomogenitása miatti helyi anomáliák, - a töltés felső egy méterének szerkezetes vízvezető képessége. A meglévő adottságok mellett a károsodást közvetlenül előidéző tényező egyértelműen: a Tisza és a Hármas-Körös hosszan tartó, és magas vízállásában, és annak következtében meginduló szivárgásban adható meg. A védművek fennállásuk óta kétségtelenül a legnagyobb terhelést (tartósságot és vízmagasságot együtt) kapták, a szelvény és magasság hiányos elöregedett töltések túlterheltté váltak. Ezek alapján javulást a töltés állékonyságában attól várhatunk, hogy egyrészt növeljük a töltés méreteit, másrészt kielégítő drénezéssel gondoskodunk arról, hogy a töltés, de főleg a mentett oldali támasztótest anyagának állapota, szilárdsága semmiképpen ne csökkenhessen az árvíz után mért értékek alá, inkább kiszikkadás révén javuljon. E célból a helyreállítási stratégiának négy meghatározó eleme volt, amiből kettő a töltésbeni szivárgással kapcsolatos:
