Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
4. szám - Szentgyörgyi Zsuzsa: Vezércikk
1 „Diófaültetés" Szentgyörgyi Zsuzsa, dr., a műszaki tudomány kandidátusa, oki. villamosmérnök Mintha valahára az Európai Unió is kezdene ébredezni: valamit már tenni kéne az energia ügyében. Ocsúdásukhoz minden bizonnyal hozzájárult a néhány hét előtti, fél kontinensünket sújtó összeomlás a villamosenergiaellátásban, a rádöbbenés a megújuló források, különösen a szélenergia visszás válaszaira az igényekkel szemben, de kellettek a katasztrófákat előrevetítő gázcsap-elzárások is, hogy legalább némi bátortalan feleszmélés alakuljon ki az EU-államok politikai vezetőinek képzeteiben. Ennyi ijedelem elegendő talán ahhoz, hogy az egyes tagországok maguk is kialakítsanak koncepciókat, majd ezek alapján távlati energiastratégiát, illetve terveket. Azon viszont erősen el lehet gondolkodni, hogy a 27 tagból álló, félelmetes bürokráciájának agyaglábain lépkedő, energetikai érdekei mentén egyelőre igencsak széthúzó EU képes lesz-e, illetve hogyan lesz képes értelmes és hosszú távon is érvényesíthető egységes cselekvésre, Mindenesetre nagyon örülhetünk, hogy végre Magyarországon is csíráznak előkészületek egy negyedszázadra előretekintő energetikai elgondolás kialakítására. Az is öröm, hogy a kormányzat által megrendelt energiapolitikai tézisek kidolgozói jeles szakemberek, akik a döntések előkészítésében - a műszaki és gazdasági megfontolások mellett - bölcsen fontosnak tartják a társadalom meggyőzését, a civil szervezetek bevonását. Nagyon lényeges ez a mindnyájunkat egyénenként is érintő biztonságos energiaellátás tervezésében. Tanulnunk és okulnunk kell a ... napjainkban szó szerint "zajló" reformok bukdácsolásából, a kemény társadalmi ellenállásból, amiben nagy vétkei vannak ... a számos esetben tetten érhető előkészítetlenségnek. Márpedig az energetikai fejlesztések is jócskán érinthetnek - sőt nem egy esetben sebezhetnek - érzékeny pontokat. A leglényegesebb követelmény persze, hogy 20-25 év múlva is biztonságos legyen az ellátásunk közlekedési és fűtési üzemanyagokból, no meg az életünket teljesen átitató villamos energiából. Tessék csak egyszer végigszámolni, hogy egy mai átlagos, nem is túl tehetős magyar családban hány motor üzemel, kezdve a számítógép, a sütő, a klímaberendezés ventilátoraitól, a házi mozik kis hajtómotorjain át a mosógépig, a hűtő- és fagyasztó berendezésekig, és akkor még ott a világítás, esetleg a főzés is! Ez csak a lakossági fogyasztás, amihez az ipar, a szolgáltatások, a mezőgazdáság újabban ismét emelkedő energiaszükséglete járul. Növekvő igények, amelyeket a természettel, a környezettel a lehető legbékésebb harmóniában kell kielégíteni, természetesen gazdaságosan, és lehetőleg minden polgár által hozzáférhető módon. Fontos döntés, hogy mindezt miből, milyen technológiákkal és szabályozási-jogi háttérrel oldjuk meg? Hogyan pótoljuk 2030-ig (vagy már előbb, ha az igények úgy kívánják) azt a legalább 6-, de inkább 8 ezer megawatt villamos teljesítményt, amit nemcsak a növekvő igények, hanem a környezetet terhelő, elöregedett, gazdaságilag is ellehetetlenült erőmüvek miatt kell létrehozni? Csak összehasonlításként: a megnövelt teljesítményű Paksi Atomerőmű mintegy 2 ezer megawatt teljesítménnyel szolgálja az országot. Erőműépítés. Olyan, akár a diófaültetés. Az ember elsősorban nem magának, hanem gyermekeinek, sőt unokáinak szánja. Soká tart, míg lombosodni kezd, még tovább, amíg gyümölcsöt is hoz. Lehet persze dióbelet venni a piacon, ám így drágább, és még árnyat adó fánk sincs, nem szólva arról, hogy bármikor elapadhat a piaci kínálat. Erőművek építése, hálózatbővítése bizony évtizedes vállalkozás, legalább ennyi idő kell a döntéstől a létesítmény üzembe helyezéséig (elég, ha a rengeteg engedélyt említem, ezek egy részét csak az előző megadása után lehet kérni!). És milyen fajta technológiát válaszszunk? Jelenleg minden ésszerű elgondolás az atomerőmű felé mutat. Kétségtelen, hogy az atomenergia a legolcsóbb, üzemanyaga biztonsággal kapható és kis térfogatban tárolható, nem, mint például a földgáz, amely amellett erősen fogyatkozik is. Az atomerőmű gyakorlatilag nem bocsát ki légkört károsító gázokat, sem port, kormot, mint a szénerőművek (ezek mennyiségét persze lehet minimalizálni, csak nagyon sokba kerül). Hátránya a keletkező sugárzó hulladék, aminek kezeléséről, hosszú idejű biztonságos tárolásáról viszont gondoskodni kell. A megújuló forrásokból származó energiatermelés egykét évtizeden belül is legfeljebb 15, jó esetben 20 %-ot tud adni. A szélerőműveknek most nagy a divatja, különösen, mivel az államok szépen fizetnek a keletkező energia visszavásárlásával (a magyar adófizetőknek évente több mint 60 milliárd forintjába kerül a megújuló energiatermelők dotálása). Hátrányuk, hogy nálunk az évnek legfeljebb egyötödében van olyan széljárás, amelyben kedvezően vagy egyáltalán működnek, viszont akkor is át kell venni az áramot, ha éppen nincs igény annyira. Voltaképpen csak tározós csúcserőművel együtt értelmes az alkalmazásuk, ezt viszont a radikális ultrazöldek hevesen támadják. Épp úgy, mint a vízlépcsőt, illetve annak egyik hasznosítását, a vízenergiát, amely egyébként a legtisztább és legolcsóbb energiatermelő megoldás. Ezen a ponton kell visszakanyarodnom a társadalom meggyőzéséhez. Nagyon türelmes, értelmes, minden fennhéjázástói, szakmai gőgtől mentes, és főleg: becsületes felvilágosítás kell ahhoz, hogy az ország és a helyi közösségek el- és befogadjákegy új létesítmény, hálózat, technikai rendszer építését, elterjesztését. Kiváló példa erre a magyarországi nukleáris hulladéktárolók esete. A kezdeti heves elutasítások után (amelyeket egyesek nagyon is jól nyomon követhető egyéni ambíciói gerjesztettek) mostanra az épülő tárolót a környék közösségei elsöprő többséggel elfogadták. A meggyőzésen, felvilágosításon túl ehhez állandó lakossági kontroll lehetőségét is meg kellett teremteni. Örvendetes, hogy már vannak tézisek, amelyeket meg lehet vitatni, amelyekből ki lehet indulni. De két évtized a biztonságos, környezetbarát, szilárd jogi-törvényi alapokkal megtámasztott, értelmes tulajdonosi viszonyok közepette megteremtett energiaellátáshoz bizony csak akkor elegendő, ha máris hozzálátunk a tervezés megalapozásához. (Az itt kis mértékben rövidített cikk eredetileg a Népszava c. napilap 2007. április 18-i számában jelent meg).
