Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A budai termálkarszt pilisi szakaszának karsztvíz-földtani fejlődése a negyedidőszakban a mészképző források alapján

45 A budai termálkarszt pilisi szakaszának karsztvíz-földtani fejlődése a negyedidőszakban a mészképző hévforrások alapján Scheuer Gyula 1126. Budapest, Szendrő u. 6. Kivonat: A budai termálkarszt északi pilisi szakaszának karsztvíz-földtani fejlődését vizsgálta a szerző a negyedidőszakon belül a mészképző hévforrások megjelenésétől kezdve. A legújabb vizsgálati eredmények szerint a területen kb. 1,1 millió évtől kezdődött a napjainkban is tartó mészképző hévforrás-tevékenység jelentős nagyságú forrásvízi mészkő felhalmozódásokkal. A vizsgálatok szerint a napjainkig tartó időszakon belül két fő fejlődési szakasz mutatható ki. Az első 1,1-0,5 millió évek között zajlott le a termálkarszton belül amikor a teljes területre kiterjedő hévforrás-tevékenység mutatható ki. Ez a hévforrás működés és mészképződés szempontjából kedvező időszak 500 ezer évtől kezdődően megváltozott, mert a források elapadtak és a tárgyalt terület északi részén napjainkig sem ujjul fel, mert rendszer megcsapolása áthelyeződött az Arany-hegyi patak völgyére. E második időszakban feltörő források száma csak kettő, és ez jelentős csökkenés a megelőző időszakhoz képest továbbá ezeknél csak jelentéktelen mennyiségű forrásmészkő képződött. Tehát a két szakasz között alapvető és lényegi eltérés mutatható ki amely visszavezethető a budai termálrendszeren belül lezajlott vízföldtani és környezeti változásokra. Ezért hiányoznak a területen a középső-pleisztocénben a kb. 500 ezer évtől kezdve kb. 120 ezer évekig a paleo-hévforrások és üledékeik. Ezek a lényegi változások azzal magyarázhatók, hogy a budai termálkarszt-rendszer megcsapoló szakaszai között vízhozam-, vízhőmérsékleti- és vízkémiai átrendeződés történt. így pl. napjaink adottságai az egyes megcsapolási területek között a felső-pleisztocén végén alakultak ki ezért kb. 12.000 éves múltra vezethető vissza a mai állapot. Kulcsszavak: termálkarszt, hévforrás, karsztvízszint, forrásmészkő, tektonika. 1. Bevezetés A Dunántúli-középhegység északkeleti részén, a Gerecse és a Budai-hegység peremi területén kialakult termálkarszthoz kapcsolódóan számos hévforrás fakad 1862 °C szélső értékek közötti vízhőmérséklettel. A budai termálkarszt rendszeren belül alakult ki a tárgyalt pilisi termálkarsztos részterület amely a Solymári-völgy és a Dera patak között helyezkedik el, egyedi jellemzőkkel, mert például itt fakadnak napjaink legalacsonyabb hőmérsékletű (18-23°C) úgynevezett szubtermális források (Papp Sz. 1957). Ezek vízföldtani adottságait a közelmúltban részletesen ismertettem (Scheuer Gy. 2004, 2006) figyelembe véve a korábban megjelent irodalmi anyagokat (lásd irodalomjegyzék) is. E mai hévforrások egyediségét még genetikai adottságaik is külön kihangsúlyozzák a budai termálkarszton belül mert itt találhatók a fiatal üledékekkel lefedett karsztos kőzetekből származó források legtípusosabb képviselői (Karácsonyi S.-Scheuer Gy. 1968, Scheuer Gy. 1985). A mai források elődei a Pilishegység délkeleti peremi részein mutathatók ki. Ezek feltöltési helyeik környezetében forrásvízi mészkövet raktak le, amelyek a lepusztulásnak ellenállva egyértelműen bizonyítják a paleohévforrás tevékenységet és ezeknek paleo-vízföldtani adottságait, és működésük időszakához kapcsolódó környezeti adottságokat és változásaikat közvetlenül vagy közvetve. Ezért rögzíthető, hogy a budai termálkarszt paleo-hévforrásaiból kivált forrásvízi mészkő igen jelentős terresztrikus képződménye a Budai-hegységnek, amelyek nem csak a rendszer paleo-vízföldtani adottságainak fejlődésére és annak irányára nyújt lehetőségeket, hanem alapvető információkat szolgáltat még a hegység emelkedési szakaszaira is. Ezért jelen összeállításnál támaszkodtam a közelmúltban megjelent irodalmi anyagokra (Korpás L. 2000, 2003, 2004, Lantos M. 2004, Leél-Össy Sz. 2004, Ruszkiczay Rüdiger Zs. et. al. 2005) és új szempontok figyelembe vételével vizsgáltam a budai termálkarszt északi szakaszának paleo-karsztvízföldtani adottságait és megkíséreltem fejlődését felvázolni, amely a paleo-hévforrásokból és mészüledékeikből kiolvasható továbbfejlesztve a korábban tett megállapításokat. (Scheuer Gy. 2004, 2006). 2. A paleo-hévforrások száma és területi elterjedésük. A tárgyalt terület paleo-karsztvízföldtani adottságainak megismerése csak akkor végezhető el, ha a hévforrások által felhalmozott forrásmészkő előfordulások teljes körű számbavétele megtörténik. Ezt a feladatot Schréter Z. (1953) végezte el részletesen ismertetve az egyes előfordulásokat megadva helyüket, keletkezés körülményeiket, magassági adataikat, elterjedésük nagyságát és vastagságukat, továbbá a kivált mészkő kifejlődését. Leírja még, hogy a mészkövek különböző korúak és ezek a mai karsztvízszint felett eltérő magasságokban települnek, mert a hévforrások a felszín fejlődési folyamatok, így pl. az emelkedő mozgások miatti völgymélyülés hatására mind mélyebbre szálltak. Kiemelném még Szentes F.-nek (1932) a tárgyalt területtel kapcsolatos alapvető munkásságát is. Közleményében főleg a talajvízzel foglalkozva megállapította, hogy a talajvíz egységes vízfelszínt alkot a karbonátos kőzet kibukkanások között kialakult harmadidőszaki vízzáró képződményekből álló öblözetekben és ezeknek külön-külön tájegységenkénti megnevezéseket adott. Továbbá a paleo-hévforrások helyeit jelző forrásvízi mészkő előfordulásokat is közölte. így a múlt század első felében ismert volt a tárgyalt területen a paleo-hévforrások száma és helye, amelyeket a további vizsgálatok csak pontosítottak. A tárgyalt területek leírásánál Szentes F.-től vettem át az egyes öblözetek megnevezését. A budai termálkarszt északi részen három holocén és tizenegy paleo-hévforrás mutatható ki. Ezeket az 1. ábrán tüntettem fel. Az ábrán csak azokat a paleo-hévforrásokat és mészkő előfordulásokat tüntettem fel amelyeket a terepen egyértelműen sikerült azonosítani. Továbbá kihagytam azokat is, amelyeknél valószínűsíthető, hogy a magasabban fekvő mészkőtestekből származnak és a lejtőn lecsúszva kerültek a mai helyükre függetlenül attól, hogy a korábbi anyagokban még önálló előfordulásként szerepeltek. A vizsgálatok és megfigyelések szerint a pleisztocénen belül az 1,1-0,5 millió évek közötti hévforrás tevékenységet jelző forrásvízi mészkövek két terület egységén belül csoportosulnak, amelyeket a Róka-hegy és környezetében különböző korú karsztos kőzet-kibukkanások különítenek el egymástól.