Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Vágás István: Második honfoglalásunk: a Tisza-völgy szabályozása

32 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 3. SZ. Széchenyi már részt vett az 1840. évi IV. törvénycikk szerint megalakított országos választmányban, amelynek feladata volt véleményes jelentést tenni a "Duna és e­gyéb folyamok" szabályozásának elveire és mérvére. Az a választmány már 1842. végére elkészítette a szabályo­zási javaslatot 9 folyóra, köztük a Tiszára is, mely utób­bit a Lányi Sámuel által 1833-ban megkezdett és addigra befejezett térképezés nyomán dolgoztak ki. Az országos választmány javaslata alapján fogott hozzá Vásárhelyi Pál munkatársaival a Tisza völgyének részletes tanulmá­nyozásához. Amikor József nádor 1845. június 12-ére a Tisza sza­bályozása ügyében értekezletet hívott össze, június l-jén adott felszólítására Vásárhelyi Pál átadhatta azt az " Elő­leges Javaslat"-át, amely ideiglenesnek mondott jellege ellenére alapjává vált a teljes Tisza szabályozásnak és a Tiszavölgyi Társulat munkájának. Vásárhelyi Pál javaslata a Tisza síkvidéki - Tiszaúj­laktól Titelig terjedő - 1214 km hosszúságú szakaszát 102 átvágással 756 km-re kívánta lerövidíteni, s a lefo­lyás! viszonyaiban, áramlási sebességében megjavított, vízszín-esését megnövelő, sok helyen új mederbe terelt folyót viszonylag szük töltésközbe kényszerítette, úgy, hogy a Tisza völgyében árvízmentesítendő 15 ezer km 2 földterületből annak csak egytizedét, 1500 km 2-t, hagyott meg hullámtérnek, medernek, vagy elvágott kanyaru­latnak. Az átvágások a hajózás, egészséges, hordalék-le­rakódástól mentes mederfejlődés érdekeit szolgálták, bár később hozzáfűzték, hogy ezzel az árhullámok levonu­lásának idejét is megrövidítették. (Ezt a hatást inkább a szűk töltésközöknek tulajdoníthatjuk, hiszen a vizek ki­terülésének meggátolásával nem kellett várni a folyótól messze eltávozó kiöntések vizének lassú visszafolydogá­lására). A töltésrendszer a legmagasabb árvizeket is hi­vatott volt a kiöntéstől megóvni, s vonalvezetései a víz­mozgásnak is bizonyos kívánatos irányítást szánt adni. Lényeges volt, hogy Vásárhelyi Pál terve - szakítva a helyi érdekeltségű megoldásokkal - a vízrendszer egysé­gébe fogott össze minden Tisza-völgyi szabályozási munkát. A Vásárhelyi Pál által kidolgozott elgondolás a Tisza-völgy teljes árvízmentesítésére az ártéri gazdálko­dás minden formáját elvetette. így dr. Orlóci István vízi­mérnök 1988. évi értékelése szerint a mediterrán vízgaz­dálkodási és vízépítési formák szerinti technológiai célok valósultak meg az itthoni gyökerű, bár a törökkor miatt folytonosságát vesztett, ökológiai célokat is megtestesítő ártéri gazdálkodás új helyzethez való alkalmazása és to­vábbfejlesztése ellenében. Széchenyi előzetesen mérle­gelte mindkét lehetőséget, s Vásárhelyi Pál elgondolása­it ítélte kivihetőbbnek az általa előbb támogatott, majd elejtett Beszédes József teljes egységbe nem is foglalt el­gondolásainál. Mindazonáltal, Széchenyi a távolabbi idők feladataira is gondolt, és leszögezte, hogy az árvízmentesítés és fo­lyószabályozás feladatainak elvégzését azonnal követnie kell a mentesített területek belvízrendezésének, ezt köve­tően pedig az Alföld széleskörű öntözésének. Volt azu­tán Lám Jakabnak, olyan tervezete is, amely a Felső-Ti­szát a Szamos torkolatánál megcsapolni javasolta, s az árvizi vízhozam kb. 40 %.-át. a Szamos-Kraszna-Er völ­gye - Berettyó-Körös vonalán - meglévő vízfolyások és építendő ,csatornák révén - Csongrádnál vezette volna vissza a Tiszába, ami által a töltések építését elkerülhető­nek vélte. Szatmár megye éppen ezért nem is akart részt venni a szabályozás Vásárhelyi által kijelölt munkájá­ban. Ámbár a szakértők a Lám-féle tervet elvetették, az oldalcsatornás megoldás végleges kritikáját csak Kvas­say Jenő és Hieronymi Károly közös tanulmánya adta meg 1888-ban. Ebben kiszámították, hogy minden oldal­csatornás tehermentesítés földmunkát: csatorna-, sőt töl­tés-építést is kíván e müvek rendszeres karbantartásának szükségével. Ezen felül az eredeti folyó sem mentesít­hető annyira, hogy a Tisza esetében a töltésépítést teljes egészében el lehessen kerülni. Hasonló okok miatt nem lett volna kielégítő a hegyekben létesíthető árvíz-csök­kentő tárolók legalább 2,6 milliárd megkövetelő térfogata sem, mert ezek megtelte után újra csak nem nélkülözhető a töltésrendszer. 1846-ban egyébként a hegyvidéki árvíz-visszatartás gondolata még kivihetet­lennek is látszott, de 1888-ban már utólagos változatként elvi lehetőséggé válhatott. Amikorra azután a Tiszavölgyi Társulat megalakultá­val létrejött az építeni szándékozók egysége, a szakmai vita korántsem fejeződött be. Az 1846. április 8-i társula­ti ülésen, előadásának megtartása előtt Vásárhelyi Pál a pesti Károlyi-palotában váratlanul meghalt. Halála rög­tön alkalmat adott elgondolásainak felülvizsgáltatására. Legelőször az olasz Fracesconi véleményét kérték. O lényegében helyeselte és jóváhagyta Vásárhelyi Pál ter­veit. Javasolta - mint az szokásos is volt - az átvágások építésében az alulról-felfelé, a töltések építésében a fe­lülről-lefelé történő haladást. (Ennek az az értelme, hogy a folyó felső szakaszán befejezett és működő átvágások az alsó, még nem rendezett szakaszon súlyosbíthatják az árvízhelyzetet. A folyó alsó szakaszán kész töltések vi­szont hiába zárják ki a vizet építésük helyén, mert a fel­ső, rendezetlen szakaszokról az általuk mentett árterekbe is víz juthat.) Vásárhelyi maga is egyetértett eredetileg ezzel az elvvel. Más kérdés az, ami elé azután később a munkák kivitelezésének főnöke, Herrich Károly került: mit kell tenni ezekkel a csak átvágást, vagy csak töltésé­pítést feltételező kétségtelen elvekkel akkor, ha kereken 1200 km hosszon ugyanazon a ponton átvágást is kell lé­tesíteni, és töltésre is szükség van? Vásárhelyi Pál terveit azonban annyian vitatták - elsősorban Szatmár és Bereg megyében - ahol Lám Jakab által javasolt oldal csatornás tehermentesítésnek is jelentős pártja volt, hogy Széche­nyi is csak további szakértők meghallgatása után kívánt véglegesen állást foglalni a kiviteli módjában. József ná­dor és Széchenyi ezért Paleocapa Pietro velencei építé­szeti igazgatót kérte fel szakértői véleményre. Paleocapa szakvéleménye könyv alakban is megjelent, miután egy alkalommal ő is bejárta a Tiszát. Paleocapa észrevette, hogy ha a szük töltésközökkel hatalmas ártereket szoríta­nak ki az elöntésektől, a ki nem engedett víznek a töltés között maradva az árvízszintek jelentékeny emelkedését kell okoznia. Ennek elkerülésére távoli töltésrendszert javasolt. Ugyanakkor az átvágások számát is elengedő­nek tartotta 102 helyett 21-ben megszabni. Mindezek el­lentétesek voltak a Vásárhelyi-féle alapelvekkel, de ön­magukban logikus alternatívái voltak azoknak. Paleoca­pa érdekes felismerése volt az is, hogy ámbár helyes elv

Next

/
Oldalképek
Tartalom