Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
2. szám - Részletek a dr. Mosonyi Emil működését méltató legutóbbi hazai közleményekből
^Mosonyi^mü^i^^HT^iszte^ 7 168 óra (Budapest), 2004. január 22. Világhírű magyar bűnbak. A vízlépcső atyja - Szentgyörgyi Zsuzsa Nemzetközi hirü tudós és kiváló mérnök - akinek nevét Új-Zélandon tudományos díj hordozza. Magyarországon a rendszerváltozást megelőző években, de még ma is egyes csoportok őt tartják - a nagymarosi vízlépcső kezdeményezőjeként és vezető tervezőjeként, egy általuk sztálinistának tartott terv kidolgozójaként - az „első számú közellenségnek". Mosonyi Emil\c\ Szentgyörgyi Zsuzsa a vádak igazságtartalmáról, külföldre távozásának okairól beszélget. 1951-ben lett az MTA levelező tagja. Rendes tag viszont csak negyven év múlva. Holott 0952-ben Kossuth-díjat is kapott, Feltűnő ez a nagy késés, hiszen jeles tudósok esetében négy-öt, legfeljebb tíz év telik el a második, magasabb cím eléréséig. A késésnek egyszerű az oka. 1956 után eltávolítottak az egyetemről, és megfosztottak minden szakmai és vezető állásomtól. Mégis úgy éreztem, hogy - ellentétben sokakkal, akik a forradalom után elhagyták az országot - a magyarságom arra kötelez: maradjak itthon. Sajnos, továbbra is támadásoknak voltam kitéve, olyannyira, hogy egészségem is megromlott. Ekkor meghívást kaptam a Német Szövetségi Köztársaságba, ahol a Karlsruhei Műegyetem vízépítési és kultúrmérnöki intézetének vezető professzorságát és a nemzetközi hírnevű folyószabályozási laboratórium igazgatói állását kínálták fel. Baden-Württemberg állam kultuszminisztere maga írt személyes meghívólevelet. Mikor egybevetettem ezeket a lehetőségeket a Magyarországon folyton erősödő kellemetlenségekkel, úgy döntöttem: szomorú szívvel bár, de itt hagyom hazámat. Az Akadémia felfüggesztett tagságomból. Amikor aztán vissza tudtam térni Magyarországra, csak akkor kívánták korrigálni a helyzetet, és újból megerősítettek levelező tagságomban. 1991-ben tudományos üléssorozaton - több neves külföldi szakértő részvételével - megünnepelték nyolcvanadik születésnapomat. Ezután rövidesen megkaptam a rendes tag címet. Ne feledjük, hogy nemcsak a Kádár-korszakban számított árulónak. A nyolcvanas években feltörekvő magyar ellenzék is önt tartotta első számú közellenségnek mint a nagymarosi vízlépcső tervezőjét. Elismerte-e azóta politikai személyiség vagy csoport, hogy voltaképpen „beáldozták " a művét? Elvártam volna, hogy valamelyik magas politikai vezető kijelentse: „Hálásak vagyunk a magyar vízimérnököknek, mert feláldozták a dunai vízlépcső és más hazai vízügyi létesítmény gondolatát azért, hogy Magyarország szabad és önálló, független demokrácia lehessen. Most azonban elismerjük és megvalljuk, hogy a vízlépcső-vita csak trójai faló volt, amit politikailag felhasználtunk. Az érvelések nem voltak igazak, most korrigálnunk kell". Hozzáteszem: belenyugodtam abba, hogy a dunai vízerőmüvet nem építették meg, de hiányérzetem van a magyar média és a politikusok jelentős részével szemben, hogy nem financiális, nemzetipolitikai vagy általam nem ismert más érvvel indokolták a döntéseiket, hanem számosan impertinens hazugságokkal akarják alátámasztani az ellenvéleményüket. Például azt terjesztették, hogy a dunai vízlépcső sztálini terv volt. Az igazság egészen más. 1942-ben, Horthy Miklós kormányzósága és Kállay Miklós miniszterelnöksége alatt felállították a Magyar Királyi Vízerőügyi Hivatalt, amelynek főnökévé először Benedek Pált, majd korai halála után engem neveztek ki. 1942-ben felmértem Magyarország vízerő-készletét, kiegészítettem Viczián Edének a huszadik század elején készült összeállítását, és akkor javasoltam a tiszai és dunai vízerőmüveket, amelyeket elfogadott a kormányzat. Ha tehát arról beszél valaki, hogy a dunai vízlépcső sztálinista ötlet, akkor azt hiszi, Horthy Miklós sztálinista volt. A rendszerváltozás óta lassan másfél évtized telt el, az idén EV-tagok leszünk. Mi a teendő most, amikor éppen az unió sürgeti, hogy az egyesült Európa vízrendszerét egyesíteni kell, és különösen a Dunán meg kell teremteni az egységes hajózási utat, amiből egyelőre kimaradtunk? Egy bizonyos: a Duna teljes, biztonságos hajózhatóságát helyre kell állítani. Folyószabályozó és ármentesítő szakemberként azt kell mondanom: nem ismerek olyan megoldást, amivel a Duna zátonyos, sekély szakaszát duzzasztás nélkül biztonsággal lehetne hajózhatóvá tenni. Hallottam — nem hozzáérők javasolták hogy sarkantyúkkal, kőgátakkal, és egyéb, a medret beszűkítő művekkel akarnák a Dunát hajózhatóvá tenni. Nos, a dunai vízlépcsőt ellenzők azt mondják, az ilyen mű rengeteg beton és kő beépítését jelenti. Ha viszont az említett mederszűkítő megoldást alkalmaznák, akkor olyan sűrűn kellene sarkantyúkat, kőgátakat és egyéb összeszorító müveket létesíteni, hogy a beléjük építendő kő és beton sokszorosa lenne egy vízlépcső tömegének. Amellett állandó, súlyos fenntartási költségekkel járna, jeges időben zavarokat is okozna. De sajnos Magyarországon mindenki folyószabályozási szakértőként lép fel, aki bizonyítani tudja, hogy fizikából, matematikából, hidrológiából, hidraulikából és bármilyen műszaki tudományból semmiféle ismerete sincsen. Itt fekszik az asztalon két gyönyörű kötet: most jelent meg angol nyelvű műve kínai fordítása. Az NSZK-ban is piacra került társszerzővel írt könyve, amelynek két kiadása szinte azonnal elfogyott. Hány tudományos könyve jelet meg eddig? Hajói emlékszem, 28. Érdekes módon, a budapesti Akadémiai Kiadóval megmaradt a kapcsolatom az emigrációban is, annak ellenére, hogy itthon vagyonomtól megfosztottak, valamint három és fél évi börtönre ítéltek. Üzletnek azonban jó voltam továbbra is. így Németországban írtam meg - angol nyelven - azt a háromkötetes müvet, amellyel talán a legnagyobb sikerem lett, és mára teljesen elfogyott. Most Kínában ezt fordították le. Tankönyveim is jelentek meg e tárgyban. Rendszeresen hívják nemzetközi kongresszusok, konferenciák központi előadójának, elnökének. November elején Dubrovnikban a nemzetközi vízerő-hasznosítási kongresszuson az egyik nyitó és a záró előadást is ön tartotta. A hallgatóság nagy lelkesedéssel fogadta egy érdekes javaslatát. Húsz éve dolgozom együtt azzal az angol társasággal, amelyik évenként a világ valamely nagyvárosában nemzetközi vízerő-hasznosítási konferenciát rendeu Az első Szingapúrban volt, aztán Kuala Lumurtól Zürichen, Párizson át egészen a mostaniig mindegyiken szerepeltem szakmai előadással vagy valamely ülés elnökeként is. A legutolsó Dubrovnikban nagy sikert aratott. Ebben nem részletes műszaki kérdésekkel foglalkoztam, hanem a vízerő-hasznosítás és a gátépítés esztétikájáról beszéltem. Két példára hivatkoztam, és be is mutattam őket. Az egyik egy svájci mérnök nagyszerű cikke a völgyzáró-gátak esztétikájáról, színes képekkel, a másik egy érdekes, 17 kötetes norvég kiadvány-sorozat negyedik kötete, amely a vízerő-hasznosítás nyomán mutatja be gyönyörű színes képekkel a tájkép tervezését. Olyan helyeken, ahol a környék teljesen kietlen volt, növényzet nyoma nélkül, a vízerő-hasznosítás (a talajvíz táplálása, az üzemvíz-csatornába vezetése és a duzzasztás) révén elér-