Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
1. szám - Konecsny Károly: A hóviszonyok jellemzői és vízjárás befolyásoló hatása a Felső-Tiszán
50 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2006 . 86. ÉVF. 1. SZ. A napi átlagos kondenzációs vízbevétel pl. az Erdélyi fennsíkon Désnél 246 m tszf. magasságon 0,04 mm, a Vigyázó hegyen 1838 m-en ennek tizenhatszorosa, 0,64 mm. A hótakaró napi átlagos szublimációs vesztessége Désnél 0,18 mm, a Vigyázón ennek több mint kétszerese, 0,44 mm. Havazást közvetlenül követő időszakokban a kis térfogatsúlyú hótakarót a szél jelentős mennyiségben képes áthelyezni a kiemelkedő felületek felől a mélyebb részek felé. Főleg vízválasztót képező hegycsúcsok, keskeny hegygerincek környezetében (Radnai- és Kelemen-havasok, Vigyázó) - a szél iránya és sebessége függvényében - az is előfordul, hogy a hó egy része átkerül a szomszédos vízgyűjtő területére. Ezért a hóháztartás vizsgálatánál szükséges a széljárás ismerete is. A Kárpátok magas csúcsain egész évben a nyugati szelek uralkodnak, melyeknek sokévi közepes gyakorisága 1800 m körül eléri a 60-65 %-ot (2505 m-en az Omul csúcson 67 %). A kárpátaljai keleti vízgyűjtőhatárt alkotó hegygerinc mentén az északi szelek uralkodnak, a délnyugati részen a délkeleti szelek, Huszton a keleti szelek, Rahón a délnyugati szelek. Ez is azt mutatja, hogy a különböző irányultságú lejtőkön a szelek domináns irányát a hegyvonulatok elhelyezkedése és kitettsége határozza meg a széláramlatokkal szemben. A völgyekben, hágókon és hegyközi medencékben a domináns szélirányok változóak, megegyeznek a völgyfolyósok tengelyének irányával. A Kárpátokban a szélsebességek évi átlaga 1,2-2,4 m/s, a havi maximális szélsebességek sokévi éves átlaga 10-12 m/s (Aknasugatag 9,7 m/s, Beszterce 10,7 m/s, Zilah 12,3 m/s), a Kárpátok magasabb hegyvidékein, pl. a Vigyázón eléri a 32 m/s-ot. Itt a havi maximális szélsebességek átlagai decemberben (37,8 m/s) és február (37,5 m/s) legnagyobbak, és júliusban a legkisebbek (26,3 m/s). Átlagos évben a szélcsendes időszakok gyakorisága a magasabb hegyvidékeken kicsi (5 %), az Erdélyi fennsíkon számottevően nagyobb (40-50 %) (1MH 1985). Kárpátalján a szélcsendes napok évi száma az oroszmokrai 5-től (1 %) a szűk Tisza-völgyben fekvő Rahón észlelt 63-ig (17 %) változik. A Kárpátokban a jelentős hómennyiséget megmozgatni képes hólavinák is elterjedtek. Kárpátalján hólavina kutató állomásokat hoztak létre Pozsezsvszkáján (1440 m) és Plájon (1330 m), ahol 1986-2000 között több mint 2000 hólavinát vizsgáltak. Az összes esetből 55,5 %-ban a nedves hólavinákat februárban (468) és márciusban (527) észlelték, és különösen a hóolvadás időszakában voltak gyakoriak (Grishchenko 2002). Száraz hólavina akkor alakul ki, amikor havazás közben vagy közvetlenül utána 5 m/s-ot meghaladó szélsebesség fejti ki hatását. Az 1999-ben bekövetkezett jelentős hófelhalmozódás több helyen hólavinák kialakulásához vezetett. Szélső esetben a hó megcsúszása 3 km hosszúságban történt és az elmozdult hótömeg elérte a 2 millió m 3t, ami emberáldozattal, illetve az országutak és vasutak, valamint az erdők károsodásával járt (Grishchenko-Boyeva 2002). A hó egy részének szél általi áthelyezése miatt a legnagyobb hóvastagságokat a völgyekben észlelték, ahol több helyen meghaladta a 100 cm-t. A Kárpátokban lévő Dragobat fennsíkon, az észlelt hóvastagság meghaladta a 3 métert (Grishchenko 1969). 4.2. A hó részaránya a téli csapadékból A Felső-Tisza Szamos torkolatig terjedő szakaszán a hólé évi összege megközelíti az Inn vízgyűjtőn jellemző értéket, a 30 százalékos részesedési arány pedig eléri az Inn vízgyűjtőjére meghatározott értéket. Az összes felszíni vízbevétel évi maximuma a Tisza felső szakaszán - a hóolvadás miatt - áprilisra esik, s az egyébként másutt pregnáns júniusi maximum itt csak másodlagos csúcsként jelentkezik. A Szamos vízgyűjtőjén a felszíni vízbevételnek erőteljes márciusi másodmaximuma van. A hólé részesedési arányszáma a Tisza Bodrog torkolatáig terjedő szakaszán 22-30 %, a Bodrog alatti mellékfolyók vízgyűjtőterületén már csak 15-20 % (Péczely 1971). A hó összes csapadékból való részesedésének aránya a nivozitási tényező, a hóhatár felett megközelíti a 100 %-ot (Kovács 1979). A nyíregyházi 41 év hosszú adatsor alapján megállapítható, hogy az átlagosan 147 csapadékos napból 116 esős (79 %), 31 havazásos (21 %) (6. ábra). A havazásos és esős napok közötti arányszám r = 0,30. Nyíregyházán a hólé évi össz-csapadékból való legnagyobb részaránya 42 % februárban, 24 % januárban és 17 % márciusban. A Kárpátokban a folyékony és szilárd halamazállapotú csapadékos napok gyakorisága egyaránt nagyobb. A 600-1000 m tengerszint feletti magasságot tekintve, februárban 41-44 %, de még áprilisban is 16-32 % a hó aránya. így pl. a Tarac völgyében lévő Oroszmokrán és a Visó-völgyi Faina állomásoknál a hólé maximális részaránya (44 %) egy hónappal később, márciusban jellemző, de még áprilisban is 16-18 % (Péczely 1971). 2. táblázat. A hólé területi átlagai (mm) a Felső-Tisza és Szamos vízgyűjtőkön (Péczely 1971) Vízgyűjtő I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII Ev F-Tisza 20 40 106 71 12 0 0 0 2 11 25 29 316 Szamos 18 34 59 19 2 0 0 0 0 4 14 22 172 Nyáron 2000 m szintig nem havazik, ettől feljebb azonban az év bármely időszakában lehetséges szilárd csapadék. 1800 m felett októbertől február második feléig a csapadék csak szilárd halmazállapotban fordul elő. Februárban 1300 m felett a csapadék kizárólag csak szilárd halmazállapotban fordul elő (Bázác 1983). A 2505 m tengerszint feletti magasságban Omu csúcsnál lévő állomásnál 56 esős nap és 111 havazásos nap a jellemző, tehát, r = 1,92-vel. 4.3 A hótakaró megjelenése és eltűnése, hótakarós időszak hossza, hótakarós napok száma A hótakaró képződésének két alapfeltétele: a csapadékképződés és a tartós fagypont alatti hőmérséklet közül a Felső-Tiszán az előbbi egész évben, az utóbbi pedig, síkvidéken novembertől márciusig, hegyvidéken október közepe és május eleje között teljesül. Az első és az utolsó hótakarós nap közötti időszak hossza (N) igen tág határok között mozog. A hótakaró megmaradási hajlamára a hótakarós napok számának (rí) és az első és utolsó hótakarós nap közötti időszak hosszának (N) hányadosa ad jó tájékoztatást, ami nem más, mint a hótakaró megmaradási tényezője (M). A hótakaró átlagos megmaradási tényezője az Eszak-Alfóldön, 0,60-0,70 (Kovács 1979). A Fetikövizig működési területén a hófelhalmozódás november vagy december hónapban indul, és február-március hónapban szűnik meg, de a hótakaró általában nem marad meg az egész év folyamán, hanem egyazon tél alatt is többször elolvadhat, és újból képződhet. A maximális hófelhalmozódás sokévi átlagban, januárban és februárban következik be. Kivételesen előfordul olyan tél is, amikor alig alakul ki számottevő hótakaró. A hótakarós napok idényenkénti átlagos száma 40-50 nap között alakul (8. ábra), a legnagyobb értékek 86-103 nap között (1963-1964). Volt azonban olyan tél is, amikor a hótakarós napok száma csak 6 volt (1972-1973). A csapadék területi eloszlásához hasonlóan a hótakarós napok száma, a hóvastagság és a hó-vízegyenérték nagysága déli irányban nő, a maximális értékek a
