Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
5. szám - Tanulmányok, ismertetések - Fiala Károly–Kiss Tímea: A középvíz meder változásai az 1890-es évektől az Alsó-Tiszán, II.
14 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2006. 86. ÉVF. 5. SZ. Először a középvonalat és az inflexiós pontok helyét határoztuk meg, előbbit a mederszélesség felét jelző pontokat (100 méterenként) összekötve. Elméletileg az inflexiós pont a középvonal és a sodorvonal metszéspontjánál található, de a térképeken az egyenes szakaszok felező pontjánál jelöltük be. A mérések során a következő kanyarulati paramétereket határoztuk meg: 1. Sszakaszhossz: a középvonal teljes hossza; 2. Szélesség: a partvonalak távolsága, a középvonalra merőlegesen mérve. A méréseket 100 méterenként végeztük. 3. ívhossz: két inflexiós pont távolsága a középvonal mentén; 4. Húrhossz: két szomszédos inflexiós pont légvonalbeli távolsága; 5. Amplitúdó: a húr és az ív legnagyobb merőleges távolsága; 6- Görbületi sugár: a kanyarulatba illeszthető legnagyobb kör sugara; 7. Meanderezési index: Az amplitúdó és húrhossz hányadosa. A meander fejlettségét mutatja, értéke a fejlettséggel nő. Eredmények: a kanyarulati paraméterek változása Az egész szakaszt legáltalánosabban leíró paraméter a szakasz hossza (/. táblázat). A szabályozások előtti viszonyokat mutatja az 1842. évi felmérés, amikor 16 kanyarulat létezett a szakaszon, s ekkor a középvonal hoszsza 37,9 km volt. Három meander átvágásának eredményeként a szakasz hossza 35 %-kal csökkent, 24,6 km-re. Ezt követően 1999-ig némileg megnőtt a szakasz hossza (0.35 km-rel, 1,4 %-kal), bár ennek a növekedésnek a sebessége nem volt egyenletes. A partbiztosítási müvek megépítéséig 6 m/év volt a növekedés üteme, majd a folyamat lelassult, így 1976-1999 között már csak 0,8 m/év volt. A hossz-növekedés a meglévő kanyarulatok folyamatos növekedését tükrözi és a két új kanyarulat képződését. 1. táblázat. A vizsgált szakasz átlagos horizontális paraméterei A szakasz oldalirányú elmozdulása (amit a középvonal eltolódása alapján mértünk) 25-347 m között változott 1842 óta (0,1-2,4 m/év), de ez az oldalazó erózió sem volt egyenletes, sem időben sem térben. A 19. századi szabályozások eredményeképpen az esés megduplázódott, s a partvédő müvek hiányában 1842-1890 között az elmozdulás átlagosan 0,7 m/évnek adódott. A legintenzívebb oldalazó erózió is ekkor történt (2,4 m/év), azoknál a meandereknél, amelyek élesebb kanyarulatúak voltak és a partok anyaga laza, homokos üledékből állt. A nagyobb görbületü, vagy ellenállóbb partok közötti meandereknél az oldalazó erózió mértéke sokkal kisebb volt (0,4 m/év). A 20. századi partbiztosítási munkák eredményeként a középvonal elmozdulása lelassult, még a stabilizálatlan kanyarulatok esetében is (0,6 m/év). Ugyanakkor meglepő, hogy a folyamat a stabilizált külső parttal határolt meandereknél is tovább folytatódott, ahol természetesen a stabilizált külső ív nem mozdult el, de az övzátonyok formájában tovább épülő belső ív egyre fejlődött, összeszorítva a medret, így a középvonal eltolódását okozta (0,4 m/év). Az átvágások eredményeképpen az egyenes szakaszok aránya megnőtt a teljes szakaszon belül (1842-ben arányuk 4 % volt, míg 1999-ben 24 %), de azóta ezek a szakaszok közvetlen emberi hatás nélkül fejlődnek. Esetükben a középvonal elmozdulása nem jelentős (0,3 m/év), hiszen a sodorvonal helyzete is közel állandó. A meder szélessége 1842 óta 16 %-al csökkent (7. táblázat), bár ez sem volt egyenletes. Nagymértékben befolyásolta az átvágás helye és ideje (2. ábra), hiszen a 19. században csak egy kicsi, 8-11 m széles és 5-6 m mély vezérárkot ástak, amelyet aztán a Tisza megfelelő méretűvé formált. Ennek a gyakorlatnak az eredményét tükrözik a felvételek is, hiszen 8 %-os szélesség-csökkenést mértünk 1842-1890 között, ami a még nem teljesen kifejlődött mederszakaszok meglétét tükrözi. A meder szélessége 1929-re csaknem azonossá vált a szabályozások előtti mederszélességhez, de később, a partbiztositások miatt a meder elkezdett intenzíven szükülni, így 1957-re már csak 154 m széles volt, ami 12 %-os szűkülést (0,7 m/év) jelentett 1929 óta. Ez a szűkülés szoros kapcsolatban van a konvex partok épülésével és a középvonal felé vándorlásával. A szélességviszonyok közel változatlannak tekinthetők 1957 óta, hiszen 1999-ig átlagosan 2 métert szűkült tovább a meder. A szakasz teljes hosszán a szűkülés egyértelmű folyamat, azonban a mesterségesen stabilizált mederszakaszokon sokkal jelentősebb (180-190 m), mint a természetes módon fejlődők esetében (100-140 m). m «II 300— " L partbiztosítás 2S0-HÜ -r Sl íji jl ^ 5U1890 1929 1957 --1976 —1999 S ri — — ® O fN »N D ri fN Cl fkm 2. ábra. A vizsgált szakasz szélességviszonyainak változása A meder geometriai paraméterei a középvonal és a partvonalak változásával együtt változtak. Az átvágások előtt, 1842-ben a kanyarulatok élesek voltak (/. táblázat), rövid ív- és húrhosszakkal. A 19. század végére a legélesebb (3. sz.) és az összetett kanyarulatokat (10 és 12. sz.) átvágták. A megmaradt kanyarulatok 1910-ig természetes úton fejlődhettek tovább, ugyanis ekkor építették az első partbiztosítást a mintaterületen. A legtöbb partbiztosítást az 1929. évi felmérést követően építették, így azóta a meanderek paraméterei folyamatosan csökkentek 0,9-3,9 m/év sebességgel. A partbiztosítások épíA fel KözépSzéles Iv Húr AmpliGörbüKanyamérés vonal ség hossz hossz túdó leti rulat éve hossza (m) (m) (m) (m) sugár fejlett (km) (m) seg 1842 37.9 182 937 828 193 600 0.24 1890 24.6 169 1230 1057 247 785 0.21 1929 24.7 174 1266 1121 260 820 0.22 1957 24.9 154 1124 971 203 809 0.19 1976 24.9 156 1112 973 208 806 0.20 1999 25.0 152 1 1» 990 221 800 0.21
