Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

5. szám - Emlékezés elhunyt pályatársainkra - Dr. Újvári József (1928–2006)

3 Dr. Újvári József (1928-2006), az MHT tiszteleti tagja Dr. Újvári József, a földrajz és hidrológia hazánkban is ismert jeles képviselője, a kolozsvári Babaj-Bolyai Tu­dományegyetem professzora, 2006. március IS-án, életé­nek 78. évében elhunyt. 1928. április 15-én született a református kollégiumáról híres erdélyi Nagyenyeden. Mivel édesapja vasutas volt, a család az éppen aktuális szolgálati helyek függvényében többször is lakóhelyet változtatott. Gyermekkorát Tövisen és az általa nagyon szeretett Temesvárott töltötte. Gimnázi­umba viszont már (1940-től) a Kolozsvári Református Kol­légiumban járt. Egyetemi tanulmányait az akkor még önálló magyar tannyelvű Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz szakán végezte, ahol tanára volt Tulogdi János, Tö­rök Zoltán és a jeles barlangkutató Balogh Ernő professzor. Pályájának alakulására hatással volt Füstös Kálmán, a ko­lozsvári hidrológiai központ kiváló mérnöke is. Egyetemi diploma dolgozata a Meleg-Szamos vízgyűjtőjéről szólt és itt már akkor felfigyelt a vízierőművek építésének nagysze­rű lehetőségére, de a karsztos-barlangi világ vízháztartásá­val kapcsolatban is tett észrevételeket. Doktori tanulmányai kezdetekor is „vizes" témát választott, az Olt folyó vízkész­leteit szerette volna meghatározni, de - amint később elme­sélte - témavezetője nagyobb kutatási területet javasolt szá­mára, azzal a megjegyzéssel, hogy „milyen katona az aki nem akar marsallbotot?". így 1954-ben Leningrádon (ma: Szentpétervár) Davidov professzor irányítása mellett írta, majd védte meg doktori disszertációját orosz nyelven, Ele­mek a Román Népköztársaság vízrajzához címmel. Ezt az értekezést később (1959) kiegészítve és átdolgozva, Romá­nia vízrajza címen adta ki könyv formájában román nyelven és ez lett az első - több elméleti és módszertani újdonságot is hozó - összefoglaló munka Románia vízföldrajzáról. Nem sokkal később írta meg magyar nyelven a Folyók, tavak, tengerek című általános hidrológiai tárgyú könyvét (1962), majd a geográfusok és hidrológusok által még ma is oly gyakran idézett Románia vizeinek földrajza (1972) című kö­tetet, amely ma is alapkönyv minden az ország vízföldraj­zával foglalkozó szakembere számára. Később Óceánok és tengerek földrajza (1979) című egyetemi jegyzete jelent meg kötet formájában. Társszerzője volt olyan nagyjelentő­ségű akadémiai kiadványoknak is, mint: Románia Jöldrajzi monográfiája (1960), Románia nemzeti atlasza (1974), Ro­mánia földrajza (1982-1992), és a magyar nyelven megje­lent Geológiai kislexikon (1983). 1954-től 1958-ig Bukarestben élt, ahol a Hidrometeoro­lógiai Főigazgatóság vízrajzi osztályát vezette, egyúttal a bukaresti Parhon Tudományegyetem tanársegéde, majd ad­junktusa volt. Itt együttműködve a kor jeles fiatal román hidrológus mérnökeivel ( Constant in Diaconu, Sorin Dumit­rescu, Dumitru Läzärescu), megszerkesztette Románia első közepes fajlagos lefolyási térképét, amely évekig a vízügyi tervezés alapjául szolgált. A főigazgatóságnál végzett tevé­kenysége keretében vizsgálta az ország vízfolyás-sűrűségét, táplálásuk módját, térképezte az állandó és időszakos vízfo­lyásokat, a teljes terület természetes vízháztartását, tanulmá­nyozta a tavak szabad vízfelületéről történő párolgást. Ebben az időszakban kezdett foglalkozni a Duna vízgyűjtő csapadék és lefolyási viszonyaival is, amit későbbi e témá­ban született közleményeiben (1964, 1965, 1967) a folyó vízjárását és természetes vízháztartását elemezve folytatott. 1958-ban tért vissza Kolozsvárra, miután versenyvizsgát tett a Bolyai Tudományegyetem előadó tanári címére. A kezdeti sikeres tudományos tevékenységet és gyors szakmai előmenetelt követően hosszú ideig egyetemi előadó-tanár­ként működött, és csak 1981-ben nevezték ki professzornak a Babe^-Bolyai Tudományegyetemen. Ebben az időszakban oktatói tevékenysége és megjelent könyvei mellett számos fontos tanulmányt is közölt. A hazai és külföldi kiadvá­nyokban megjelent közleményekben, a korábbi témák elmé­lyítése mellett foglalkozott a vízfolyások energetikai hasz­nosításával, a talajok vízháztartásával és eróziójával, Ko­lozsvár vízellátásával, árvíz- és belvíz-hidrológiával (pl. részletes tanulmányt közölt az 1970. májusi nagy észak-er­délyi árvízről egy Oxfordban megjelent kiadványban), víz­gazdálkodási tervezési kérdésekkel. Hosszú éveken keresz­tül - mindig érdekes előadásain - hallgatóit Románia hidro­lógiájával ismertette meg és oceanográfiát is oktatott. Igen nagy hangsúlyt fektetett a rendszerelmélet és modellezés földrajzi és hidrológiai alkalmazására, és ezt a tárgyat első­ként kezdte oktatni, illetve Geoökológia, földrajzi rendsze­rek és modellek (1979) címen egyetemi jegyzetet is kiadott. Buta luliu, Ersilia Iacob, Buz Victor, majd későbben Soro­eovsehi Victor és Pándi Gábor kollégáival együtt komoly érdemeket szerzett a romániai hidrológus-képzésben, hiszen a kolozsvári földrajzosok közül került ki az állami vízrajzi szolgálat szakembereinek jelentős része, illetve többen más országokban folytatták vizes szakmai pályafutásukat. A több mint négy évtizedes egyetemi oktatói tevékenysége a­latt, diák-generációk sora készült fel előadásai és az általa írt egyetemi jegyzetek alapján. A rendszerváltás után 1990­től vált lehetővé, hogy vízföldrajzi-hidrológiai tárgyú dok­tori dolgozatokat is vezessen. Irányításával nyerték el a földrajztudomány doktora címet: Pándi Gábor, Konecsny Károly, Horhoi Elena, Kovács Hajni, §erban Gheorghe, Andreiu Mircea és Imecs Zoltán. Nyugdíjazását követően, fokozatosan romló egészsége ellenére is óraadó tanárként oktatta tovább a földrajz kar keretében újra létrehozott ma­gyar csoportban tanuló diákokat, illetve konzulens profes­szorként működött. Ebben az időszakban különösen sokat foglalkoztatta az, hogy hasznosítsa és továbbfejlessze az e­lődök ötleteit, az Erdélyi-Mezőség vízellátásával kapcsolat­ban. Az Erdélyi-fennsík egészére vonatkozó vízellátási terv alapgondolatának kidolgozása kapcsán eljutott a kárpáti ivóvíz rezervátumok kialakításának megfogalmazásáig. Dr. Újvári József több mint száz tudományos közle­mény szerzője, ezekből 114 címet sikerült felellnünk, de va­lószínűleg ennél is több tanulmányt írt. Ezek közül 70 (61 %) román-, 24 (21 %) magyar-, és 20 (18 %) más nyelven (francia, angol, orosz, német) jelent meg. Legtöbb tanulmá­nyát az 1960-1979 időszakban írta, ezen belül 1974, 1980 és 1960 voltak a legtermékenyebb évei. A már említetteken kívül közösen publikált több neves hidrológussal, geográ­fussal: Gá$tescu P., Platagea Gh., Teaci D, Buta /., Sándu­lache AI., Iacob E., Csapó J., Ani(an /., Färca§ R., Pop Gh., Sorocovschi V., Tövissi J., Berindei /., Martiniuc C., Du­mescu F.. Makfalvi Z. Földrajzilag kutatási területe volt, Románia, a Duna vízgyűjtője, a Kárpátok-hegység, a Sza­mos vízgyűjtő, az Erdélyi-medence, és -Mezőség, az Erdé­lyi-Szigethegység, Kolozsvár térsége és Hargita megye. Magyarországon főleg a Földrajzi Értesítő, Földrajzi Közlemények és Hidrológiai Közlöny című tudományos fo­lyóiratokban publikált. 1967-ben a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagjainak sorába választotta az akkor még fiatal, de jelentős tudományos eredményeket felmutató

Next

/
Oldalképek
Tartalom